Tesla Tesla hátán Pécsen: több mint 1100 lóerő a parkolóban

A sofőr leparkolt, kiszállt, majd feltette “tankolni” a körülbelül 30-35 milliós autóját Pécsett. Nem lenne mindez különleges, ha nem Tesláról, egész pontosan két elektromos Tesláról lenne szó – olvasónktól kaptuk a képet. 

Először hadd mutassunk egy képet a belsejéről, igaz, ezt nem olvasónk fotózta, de talán kezdetnek nem is rossz. Szóval minden érintőképernyős.

Majd nézzük kívülről:

Erről a modellről annyit érdemes tudni, hogy a nagy durranás benne az, hogy simán eléri a 250 kilométer per órás végsebességet elektromos motorjával. A 416 lóerős gép 100-ra 4.4 másodperc alatt gyorsul, és egy töltéssel 610-630 kilométert lehet vele elautózni.

És az egészben a legszebb, hogy a sofőr egy másik úriemberrel kiszállt, feltette tölteni, majd úgy döntött, otthagyja a parkolóban. Hát, ez a csoda pedig ott maradt.

Aztán, nem sokkal később egy újabb, még durvább Tesla állt be az elektromos töltőállomáshoz. A P85D ugyanis már duplamotoros, a kocsi 700 lóerőt tud. 100 km/h-s sebesség eléréséhez mindössze 3,2 másodperc kell neki.

 

 

Hirdetés