Az ingatlanközvetítői szakma sokak fejében több előítéletet hordoz, sokan nem igazán bíznak bennük. Ha viszont megismerik Bogáthy Esztert, a Duna House szakemberét, biztosan megváltozik a véleményük. A vidám, mosolygós ingatlanÁsz – akinek az arca több helyen ránk köszön utcai reklámfelületeken, buszokon, élőben még kedvesebb. Ha pedig megismerjük nem éppen szokványos karrierjét, talán megtaláljuk a kulcsot, miért ilyen sikeres.
– Hogyan indult a pályád?
– A pécsi közgázon végeztem és húsz évig közgazdászként dolgoztam több cégnél. A diploma után azonnal jött Budapest és a pezsgő, színes nagyvárosi élet, meg a pörgős multi-világ: sorrendben a Leo Burnett, a Johnson&Johnson, és a DHL. Azután pedig a legnagyobb magyar multi sem maradhatott ki a sorból (mosolyog). A multikat lehet szidni, de hogy rengeteget tanultam ott, az biztos, a mai napig nagy hasznát veszem az ott elsajátított tudásnak. Aztán ez a csoda, ha nem is három nap alatt, de 15 év után elmúlt és egyre jobban vágyott haza az egész család, Pécsre, az igazi otthonunkba. A városba, ami számunkra az optimális élettér. Optimális a mérete, kiváló a hangulata és a rezgése is egészen egyedülálló. Pécs a legszerethetőbb város számunkra, többé nem is szívesen hagynánk el. Az ingatlanozás szempontjából is fontos, hogy a városméretből fakadó kapcsolatrendszer átlátható és remekül kezelhető. A költözés, az otthonteremtés, az iskola – és a munkahelykeresés sem volt éppen sétagalopp, de sikerült némi kompromisszumkötés mellett megtalálnunk, amit már egy ideje kerestünk. Itt szeretnék üzenni a kételkedőknek, hogy 2 kisgyerekkel, banki hitellel a nyakunkban és gyakorlatilag csak lebeszélőkkel a környezetünkben is sikerült megvalósítani az álmunkat, ezért azt gondolom, hogy ez másnak is sikerülhet, hajrá! Mindenki elhiheti, az elhatározás és a hit magunkban és egymásban tényleg hegyeket tud megmozgatni!
– De akkor már nem marketinggel foglalkoztál?
– Nem. Ahogy megérkezett közénk Vilma és Beni (Eszter és Ákos gyerekei – a szerk.) világossá vált, hogy a multik pörgős marketingvilága nem összeegyeztethető a gyerekekkel, így váltottam, és ezt a dinamikus életvitelt lecseréltem egy nyugisabb, kiszámíthatóbb közigazgatási munkára. A NAV-nál – leánykori nevén még az APEH-nél – kezdtem dolgozni, egy kiváló, fiatal diplomásokból álló, rendkívül értelmes és lelkes csapatban. Szerettem többek között azt az időszakot is. Ahogy a srácok nőttek, egyre inkább egyértelmű lett, hogy alapvetően sok minden oké, de azért nem innen szeretnék nyugdíjba menni. Valami kreatívabbra vágytam és ekkor jött az álmok megvalósítása! Gyerekkori ábrándom volt, hogy fodrász leszek, így hát megvalósítottam. Persze ez azért egy kicsit bonyolultabb volt, mint ahogy ezt egy félmondatban elmondtam, de tény, hogy fodrász lettem, végre a két kezemmel alkottam és ez örömet szerzett nekem és vendégeimnek is! Amúgy a fodrásszék egy varázslatos hely, ahol az emberek sokkal könnyebben nyílnak meg, igazi kapcsolatteremtő légkör alakul ki. Viszont egy teljes év fodrászkodás után nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a szakmát lassan, lépésről lépésre lehet csak megtanulni, évtizedek gyakorlata kell ahhoz, hogy jó fodrász lehessek.
– Hogyan jött a váltás?
– Egy ingatlanos barátnőm kezdett fűzni, hogy menjek dolgozni én is a Duna House-hoz, mert az én habitusommal és egyéb, a versenyszférában szerzett tapasztalataimmal biztosan ügyes lennék.
Sokat agyaltam rajta és bár kezdetben nem éreztem igazán a magam útjának a dolgot, mégis ráálltam és belevágtam! Azt gondoltam ki, hogy igyekszem ebben a műfajban is magamat hozni, és valami egyedi kommunikációt használva egy nem sablonos ingatlanossá fogok válni. Most már három éve megyek az utamon, ami úgy érzem, mégis az enyém lett, és ahogy Pécset, úgy az ingatlanozást sem szeretném feladni soha többet. Itt már nem foglalkozásról, hanem hivatásról van szó, és ez nekem nagyon tetszik!
– Mi motiválja az ingatlanközvetítőt?
– Amikor belevágtam, szándékosan franchise-rendszerben működő irodát választottam, nem pedig egy apró vállalkozást. Nem sznobizmusból tettem, nekem fontos, hogy a Duna House-nál kiforrott és sikeres a brand, világos a cégfilozófia, profi a tulajdonosi kör, tiszták a körülmények és jól körvonalazhatóak a lehetőségek is. Rendszeresen mérnek minket, csakúgy, ahogy a multiknál szokás. Ez jó és inspirál. Tudom, hogy hol állok és világos, hogy merre vannak a céljaim. Nem az „ahogy esik, úgy puffan” elv alapján dolgozom sem én, sem pedig a munkatársaim. Érdekes, még sosem tapasztalt helyzet, hogy a kollégáimmal bizonyos szinten versenytársak is vagyunk. A közös bulik, a közös borkóstolók és csapatépítések mellett mindenki a maga szekerét tolja és mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Fontos a saját menedzselésünk, az önreklámnak jelentős szerepe van. Nem igazán lehet hátradőlni, szükséges a folyamatos kapcsolatépítés és kellően kommunikatívnak, nyitottnak kell lennünk a világra, másokra. Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy a fodrászkodás és az ingatlanozás is könnyű kenyérkereset. Hát nem az. Sokan gondolják, hogy egy jó hangulatú szalonban egész nap ollót csattogtatni és elcseverészni a vendégekkel könnyű, csakúgy, mint telefonálgatni, autózgatni, házakat nézegetni, majd ripsz-ropsz eladni busás áron egy ingatlant. Aki nem csinálta, az nem tudja. Kőkeményen meg kell dolgozni itt is a sikerért, nincs „ingyen vacsora”.
A kapcsolatteremtés egy új vetületével ismerkedhettem meg, amikor tagja lettem a BNI üzleti klubnak, ahol számos, rendkívül jól prosperáló kapcsolatra tettem szert. Aki ismeri a közösséget, tudja, miről beszélek. A mottónk, hogy „Aki ad, az nyer!” Sokatmondó, nem? (mosolyog)
Az alkalmazkodás és az empátia még az a két fontos tulajdonság, ami nélkül nem lehetsz sikeres. Az ingatlanozásban éppúgy nem, mint a való életben. És persze egy kicsit kerítőnő is volnék, hiszen fejben meg kell találnom a megfelelő vásárlóhoz a megfelelő eladót és vica versa. Ehhez elengedhetetlen a velük való együtt gondolkodás, az azonos hullámhosszra kerülés és az igényeiken felül a személyiségük, a lelkületük bizonyos fokú megismerése. Nem könnyű, mert vékony jég az emberi bizalom, nagyon érezni kell, hogy meddig mehetek el a kérdéseimmel és hol kell megállnom. Ezek ismeretében tudom kitalálni, hogy kinek mi lehet a szimpatikus, hol érezheti jól magát. Az tehetséget jelent, ha eléri az ember, hogy az ügyfél hallgasson rá. Ez az igazi bizalom. Nem csak az ügyfelek, az ingatlanosok is sokfélék: fontos, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt.
– Az ingatlanos munka sokféle tájékozottságot igényel az élet számos területéről. A korábbi munkáid során sajátítottad ezeket el?
– Ahhoz, hogy műszaki értelemben megismerjem az ingatlanokat, édesapám segítsége volt szükséges, aki igazi ezermester. Jogi területen is tisztában kell lenni a szabályozásokkal – ezt a tudást még az egyetemen sajátítottam el. A financiális dolgokról való tárgyalás azonban igazi kihívást jelentett, mindig szégyenlős voltam beszélni a pénzügyekről. Persze mára ebbe is belejöttem! Lassan tanultam meg az ingatlanozást, ám büszkén mondhatom, hogy mára stabil, jó helyezéseket elérő értékesítő lettem. Ez egy kiszámítható munka: ha tisztességgel és a fent említettekre figyelve végzem a dolgomat, akkor előbb-utóbb mindig meg lesz a gyümölcse – szinte csak tőlem függ.
– Jelenleg pedig még a koronavírustól is, sajnos. Hogy élted meg ezt a helyzetet?
– Az első két hét – március második fele –, sokkoló volt, egyszerűen megállt minden. Ügyletek estek szét, a vevők későbbre halasztották a vásárlásokat, a lakók senkit sem engedtek be az ingatlanokba – érthető módon. Aztán a rákövetkező hónap még minimális forgalmat hozott: a vevők teljesen felszívódtak, de azért megbízások még érkeztek. Mára viszont úgy érzem, lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, mindenre találtak megoldást. A lakásokról videók, 3D-s felvételeket küldünk, néha online megbízásokat kötünk, egy szóval minimalizáljuk a személyes találkozókat és ezáltal a kockázatot is. Én mégis úgy gondolom, ez egy face-to-face műfaj, nem lehet mindent telefonon, e-mailen lebonyolítani. A személyes mottóm is ide kapcsolódik: „Nem falakat, négyzetmétereket, hanem otthonokat közvetítek”.
Az önmenedzselés, az önreklám fontos: Bogáthy Eszterrel a pécsi buszokon is találkozhatunk:
