Aki elringatja Pécs apróságait

László Virág nevét a gyerekes családoknak nem kell bemutatni, de talán azoknak sem, akikhez közel áll a zene. Ő az, aki egy különleges világba varázsolja el az egészen piciket zenéjével a Ringató nevű foglalkozásokon. Nyáron több helyen is lehet vele találkozni, ingyenes programokat tart, most kicsit róla és a gyerekek zenei fejlődéséről beszélgettünk. 

hirdetés

– Mágnesként vonzod a gyermekeket. De a szülők is meg tudnak pihenni nálad a foglalkozásokon. Azért ezt az egyensúlyt nem könnyű megteremteni és megtartani.

– Számomra természetes a gyermekek közelsége, hiszen a hétköznapjaim nagy részét velük töltöm hosszú évek óta. Bár saját gyermekem még nincs, az unokahúgom életének első pár évét aktívan végig kísértem, így nagyon közeli élményem van a hároméves kor alattiak világáról. A gyerekek ebben a korban még mindenre nyitottak, könnyen magukba szívják a zenét és annak szeretetét. És ha ehhez még párosulnak ölbéli játékok, mondókák, akkor egy idő után már ők kérik, hogy énekeljünk. Tulajdonképpen itt el is érik a foglalkozások a céljukat. Ennyi lenne a lényege, meg persze a közösség, ahol a szülők egymással találkozhatnak. Az egyensúly magától jön létre, hiszen ha a szülő jól érzi magát a foglalkozáson, az gyermekére is hatással van, és viszont.

Emlékszem az első alkalomra, amikor beléptem egy vásárosdombói zeneiskolába helyettesíteni mint fuvolatanár. Nagyon izgultam, mégis „otthon” éreztem magam. Ez egy olyan ritka pillanat volt, amikor teljes valóddal tudod és érzed, hogy „megérkeztél”, itt a helyed. 
“Teljes valóddal tudod és érzed, hogy megérkeztél, itt a helyed”
Amikor ideje engedi a pécsi Szülészeti Klinika koraszülött osztályán énekel és önkéntesként részt vesz egy olyan programban is, amivel a szülés, születés körüli időszakban segítenek a családoknak, kismamáknak.
Nagymamák is járnak hozzá, de az apukákat is gyorsan megfertőzi ez a “csodavilág”

– Mindig hálás feladat gyermekekkel foglalkozni, és biztosan van egy-két kedves történeted.

– Folyamatosan kapom a pozitív visszajelzéseket a szülőktől, a videófelvételeket arról, ahogyan otthon is zenél a család. Sokáig nézegetem, hallgatom őket. Csodálatos élmény, amikor egy-egy gyermek az élmények hatására először próbál énekelni, mondókát mondani. Egyik legkedvesebb történetem egy nagymamához kapcsolódik. Éveken át járt hozzám a kisunokájával, és az utolsó foglalkozások egyikén könnyes szemmel mesélte el nekem, hogy ő hosszú évekig kórusban énekelt, de a férje halála után elment a hangja, berekedt, nem tudott énekelni, ezután kezdtek el hozzám járni.

Itt a gyerekekért szól minden dal, otthon is érzik magukat a foglalkozásokon

 

Az ölbéli játék ideje nagyon fontos

– Szerinted a zene hogyan hat a gyerekek fejlődésére? 

– A harminc perces foglalkozás alatt rengeteg zenei inger éri a kicsiket, ami fejleszti zenei és értelmi képességüket, hat az érzelmi intelligenciájukra, valamint a beszéd- és mozgásfejlődésükre is. Ez az időszak az ölbéli játékok ideje, azaz a felnőtt és a gyermek kétszemélyes játéka, amit a pedagógia bizalmi játékoknak hív. A játék képes olyan érzelmi közeget teremteni, amelyben fokozottan van jelen az egymásra figyelés, a szeretet kifejezése, az anyával, apával, nagyszülővel való metakommunikáció. Mindemellett jelentős a foglalkozások közösségépítő ereje is. A babák oldott, szeretetteli légkörben ismerkedhetnek társaikkal, „elleshetik” egymástól a mászás, járás fortélyait, a szülők pedig mindeközben észrevétlenül kapcsolódnak egymáshoz a közös énekszó hatására. A zene eszközeivel épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás. Nem adunk a gyerekek kezébe még egyszerű ritmushangszereket sem, ezek csak zajt keltenének. A gyermekek mozgása még nem annyira fejlett, hogy egyöntetűen, jól összehangoltan tudnának “zenélni”. Velük játszik az édesanyjuk vagy az édesapjuk, olykor a nagyszülők, ha éppen kaphatóak rá az apróságok.

“Nem adunk a gyerekek kezébe még egyszerű ritmushangszereket sem, ezek csak zajt keltenének”

A következő ingyenes, bemutató Ringató órát június 17-én 10 órától tartják a Zsolnay Kulturális Negyed Herkules Műhelyében.

KÉPGALÉRIA:

DSC_7246
DSC_7245
DSC_7242
DSC_7239
DSC_7232
DSC_7229
Ringató, apuka, gyerek
DSC_7212
Ringató, gyerek
DSC_7203
DSC_7192
Ringató, gyerek, László Virág
László Virág