Bizony, nem is gondolná az ember, mennyire bonyolult és fárasztó feladat néha ruhát vásárolni. Hölgyeknek és uraknak egyaránt okozhat nehézséget, hogy megtalálják a stílusuknak, alkatuknak, életvitelüknek megfelelő darabokat. Mindenkinek más szempontok fontosak a ruhatára összeállításánál, de egy biztos: csakis olyan cuccokat hordjunk, amikben jól is érezzük magunkat! Lehetne azon vitatkozni, hogy kell-e az embernek segítség ahhoz, hogy ruhát válasszon magának. Én szerettem volna saját bőrömön tapasztalva kideríteni ezt, így bevásárlókörútra indultam Lánczos Benkő Tímea pécsi stylist kíséretében. Beszámoló. 

Hogy oldott hangulatban teljen a shoppingolás, egy kávé melletti beszélgetéssel indítottunk. Habár nem éreztem magam vallatáson, mégis jól célzott kérdéseket kaptam arra vonatkozóan, hogy milyen színeket, formákat, anyagokat kedvelek, milyen típusú és stílusú ruhadarabokat hordok legtöbbször. De szóba került például az is, hogy vegetáriánus étrendem miatt kizárok-e bizonyos anyagokat. Egy szó mint száz: rendesen kiveséztük, mik alapján tudunk válogatni a boltokban, majd útnak is indultunk az üzletek felé.

Rengeteg különböző ruhadarabot próbáltam fel néhány óra alatt

Úgy gondolom, több szempontból is hasznos élmény volt Lánczos Benkő Tímeával végigjárni a boltokat. Egyrészt a pozitív kisugárzása bennem – alapvetően nem szeretek vásárolni, és kifejezetten stresszesnek élek meg egy-egy próbafülkei tartózkodást – is jó hangulatot keltett.

Az üzletekben a stylist és én is kiválogattuk azokat a cuccokat, amikről úgy gondoltuk, hogy szóba jöhetnek nálam, majd sorban felhúztam mindent, és kielemeztük, mi miért áll jól, vagy miért kevésbé előnyös. Hozzáteszem, véleményem szerint nálam nehezebb esetekkel is találkozik a szakember, hiszen a barnán kívül minden színt kedvelek, a sokakat érintő önbizalomhiányomon kívül pedig talán nincs más, ami miatt bizonyos dolgok a komfortzónámon kívül esnek. Mert hogy Lánczos Benkő Tímea szerint ez a legfontosabb a stílustanácsadásban: megmutatni az ügyfélnek, hogy néha jó eltérni saját konvencióinktól.

A stylist feladata nem a legújabb divat szerint felöltöztetni, inkább kihozni az emberből a maximumot

Jó volt meghallgatni azt, hogy szerinte mely ruhák is előnyösek a számomra, mik a testem azon részei, melyeket szerinte igenis érdemes lenne többet hangsúlyozni. Ki hitte volna, hogy van olyan? Vagyis egyfajta önbizalomnövelő hatása is volt a közös vásárlásnak, még akkor is, ha nyilván nem tudok egy alkalom után teljesen másként tekinteni a tükörképemre.

Habár a rengeteg felpróbált holmi közül csupán három landolt végül a szatyromban, szerintem érdemes volt kipróbálni a stylist foglalkozását. Már csak azért is, mert felpróbáltam néhány olyan darabot, amit magamtól nem feltétlenül vittem volna a próbafülkébe, majd rájöttem, ezek egyáltalán nem is olyan vészesek.

Elfáradtam a végére, de bármikor jó szívvel ajánlanám mindenkinek, hogy töltsön el néhány órát Lánczos Benkő Tímea gondos felügyelete alatt, mert érdemes, és kész.