Emberfeletti teljesítményre vállalkozik egy pécsi nő

Nem gyakori, hogy valaki még az ötödik X után is több mint ezer méter szintkülönbséget mászik meg szinte minden héten. A Pécs és München között ingázó Ábrányi Ágnes szerelme a hegymászás, és bár mindig is sportolt, élete egyik legnagyobb megmérettetésére készül idén nyáron. Másodmagával mássza meg a 4807 méter magas Mont Blanc-t, ahonnan már „csak egy lépés” a Mount Everest alaptáborának meghódítása.

A Mont Blanc az Alpok és Nyugat-Európa legmagasabb csúcsa. 4807 méter magas, ezzel a világ 11. legmagasabb csúcsa, és megmászása – említenünk sem kell – igen veszélyes. A csúcsot pár nap alatt el lehet érni, de elsősorban nem a szintemelkedés miatt nehéz teljesíteni, hanem meredeksége miatt. Az utolsó egy kilométer ugyanis szinte függőlegesen mered az ember elé, ritka a levegő, és rápihenni sem tud a sportoló, így ezt az utolsó szakaszt étvágytalanul, kialvatlanul és rettentő fejfájással kell végigszenvednie.

abranyi-agi-hegy-maszas

A pécsi születésű Ábrányi Ágnes több éve él Németországban, szíve azonban minden hónapban hazahúzza. Ágnes gyermekkora óta sportol, komolyabban azonban csak néhány éve, Münchenbe költözése óta kezdett el foglalkozni a hegymászással.

– Mindössze hatéves voltam, amikor megmásztam a 2494 méter magas Kriván csúcsot Szlovákiában. Bár ekkor még nem lett nagy szerelem a hegymászás, a sporthoz folyamatosan közel álltam, sokáig tájfutó voltam. Komolyabban három évvel ezelőtt, kiköltözésem után kezdtem el hegyet mászni – meséli Ágnes.

Nemrég alapított egy túraklubot Münchenben, amelynek tagjai ma már közel kétszázan vannak, ebből aktívan körülbelül negyvenen járnak hegyet mászni, és rengeteg közöttük a magyar és a pécsi.

– Itt teljesen máshogyan élnek az emberek. 80 évesen gond nélkül felmásznak a környéki hegyekre, sokkal pörgősebbek, és nem törődnek bele abba, hogy lassan vége az életnek a nyugdíj közeledtével. Ez az, amit szeretnék példaként a pécsieknek mutatni: nem kell ahhoz húszévesnek lenni, hogy az ember aktívan éljen, és a saját céljait „mássza meg” – mondta.

13417513_10208606418389312_5161269367980249771_n

Ágnes leginkább saját magát edzi, heti kétszer pattan bringára és teker 50 kilométert, ezen kívül hétvégén mindig túrázik. Ez utóbbi nagyjából 15-20 kilométeres kirándulásokat jelent, ezer méteres szintkülönbséggel. Ráadásként kiegészítő sportokat is űz, néha konditerembe megy és TRX-ezik is.

– Szerencsére elég jól tudom motiválni saját magam. A spiritualitás nagy erőt ad, úgy gondolom, hogy tisztában vagyok önmagammal, innentől fogva a képességeimmel is. Nem fogom vissza magam, és folyamatosan próbálom tágítani a határaimat. Azt mondanom sem kell, hogy 51 évesen nem a nyugdíjamra gondolok a legtöbbet, és erre szeretnék mindenkit ösztönözni – meséli a pécsi nő.

Mindenki keresse meg a saját „hegyeit” és ne vacakoljon, másszon fel a csúcsára! Szeretném felébreszteni az embereket, hogy sorsuknak ne elszenvedői, hanem teremtői legyenek!

IMG-20160707-WA0017

Természetesen nem vághat neki bárki a Mont Blanc meghódításának, hiszen az időjárás csakis júliusban, illetve augusztusban teszi lehetővé a mászást. Az előkészületek is igen komolyak, az embernek ki kell tapasztalnia, hogy mikor mennyi tápanyagra van szüksége.

– A víz nagyon fontos, általában két szendvicset szoktam magammal vinni egy napra, plusz energiaszeleteket és proteines csokoládét. Szerencsére a hüttékben van büfé, így újratankolhat a mászó.

Ábrányi Ágnes nagy reménnyel néz a nyár elébe, tervei szerint jövőre az Everest alaptáboráig is fel fog mászni.

 

Hirdetés