5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút NőHasít a babaváró hitel és az autóvásárlási támogatás

Hasít a babaváró hitel és az autóvásárlási támogatás

A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása, a babaváró támogatást több mint 4600 házaspár igényelte, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több mint 8000 kérelem érkezett, és a jelzáloghitel-elengedés is „jól teljesít” – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjújában.

Novák Katalin úgy fogalmazott, „arra számítottunk, hogy népszerű lesz az akcióterv, hiszen olyan támogatási formák vannak benne, amelyek korábban nem fordultak elő. Ha kaphatnak a fiatal házasok tízmillió forintot, vagy ha két és fél millióval olcsóbban vehet autót a család, esetleg ha az otthonteremtésre jut további támogatás, vagy a lakáshitel-tartozásból engednek el egy nagyobb összeget, az nyilván sokak számára jelentős vonzerővel bír”. Nem véletlen, hogy az első napokban szinte megrohanták az emberek a kormányablakokat – tette hozzá. A bölcsődei fejlesztésekről szólva Novák Katalin elmondta, a kormány igyekszik a piaci szereplők számára minél vonzóbbá tenni, hogy családi, vagy munkahelyi bölcsődét hozzanak létre. Duplájára emelkedik ezek finanszírozása.

A teljes bölcsődei rendszer működtetésére biztosított költségvetési támogatás összege több mint háromszorosa a 2010-es összegnek – mutatott rá. Novák Katalin kiemelte azt is, hogy a családtámogatásokat 2010 óta folyamatosan bővítik. „A gazdasági növekedés eredményeit a jövőben is visszaforgatjuk a gyermekes családokra” – mondta az államtitkár. Kitért arra is, hogy egyetlen ellenzéki frakció sem szavazta meg a jövő évi költségvetés, azaz a családtámogatásokhoz szükséges forrásokat. „Ha rajtuk múlott volna, jövőre nem lenne családvédelmi akcióterv, de csok, vagy családi adókedvezmény sem” – fogalmazott az államtitkár.

Novák Katalin, aki a Fidesz alelnöke is, az önkormányzati választások kapcsán arról beszélt, hogy az ellenzék csak saját magával, a hatalmi osztozkodással foglalkozik. Az ellenzék alkalmatlanságának és szerencsétlenkedésének a falvakban és a városokban élők lehetnek a vesztesei. Az Európai Bizottság új elnökéről, Ursula von der Leyenről szólva elmondta, a jelek szerint ő „Junckerrel ellentétben nem politikai bizottságban gondolkodik”, és reálisan látja, hogy a tagállamok szempontjait, érdekeit kell összehangolnia.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő