Ahogy minden hónap, úgy január is tartogat érdekességeket, érdemes lehet tehát felpillantani az égre: lesz itt minden, holdsarló, bolygókavalkád, meteorraj, állatövi fény.

Hajnali holdsarló

Remek élményben lehet részünk, ha megnézzük az év első holdkeltéjét, a sarló vékony lesz, ráadásul felette kissé jobbra a Marsot is megpillanthatjuk reggel hat óra körül – írja a National Geographic.

Az év első meteorraja

Január elején érkeznek a Quadrantidák, 2022-ben pedig ideális időpontban várható a maximum: január 3-án este, 21 óra 40 percre várják, 4-6 óráig tart a szakértők szerint, sőt, még a holdfény sem zavarja meg csillaglesünket.

A lap szerint az este elején nagyjából 40 meteort számolhatunk, éjfél körül már 70-80-at, vagy akár kicsit többet is.

Alkonyi holdsarló, bolygóparádé

December óta még mindig látható a látványos Vénusz–Szaturnusz–Jupiter hármas sorakozója, emellett megfigyelhetjük a Vénuszt – mely január 8-a után áttér a hajnali égre – és a Merkúrt is az alkonyi égen.

A holdsarlót pedig január 4-én egy órával napnyugta után láthatjuk a legszebbnek – ne hagyjuk ki!

Állatövi fény

Az év első négy estéje lesz alkalmas az állatövi fény megfigyelésére a National Geographic szerint, utána „sajnos” zavaróvá válik a holdfény (január 5-től). Tiszta időben, fényszennytől mentes délnyugati ég esetében pillanthatjuk meg fényeit.

Hirdetés