A jó különóra felszabadít

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke sokra vigye  az életben. Ehhez – a családi büdzséhez mérten – igyekeznek is mindent megadni, jó irányba terelgetni szemük fényét. Az iskolán kívüli tevékenységek is ezt a célt szolgálják, arra azonban ügyelni kell, hogy ne essünk át a ló túloldalára.

hirdetés

Már a suli sem könnyű…

Sokszor hallottuk már, hogy a mai gyerekek mennyire le vannak terhelve az iskolában, ami különböző lelki és testi problémákat okozhat náluk. Ha még ehhez valamilyen nehéz iskolán kívüli tevékenység is társul, akkor ne csodálkozzunk, ha gyermekünk minden este úgy ájul be az ágyába.

– Kijelenthető, hogy a diákok túlterheltek, amiért főleg a teljesítményorientált iskolarendszer felelős. A szabadon választott tevékenység éppen ezért akkor jó, ha feltöltődést ad, nem megterhelő és a gyerek kiteljesedhet benne – mondja Goldmann-né Fehér Hajnalka, gyermekpszichológus.

zongora

A PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola megbízott igazgatója, Gara Szabolcs szerint napi egy-két óra iskolán kívüli tevékenység optimális. Ők egyébként a Deákban igyekeznek minél több lehetőséget biztosítani arra, hogy szabadidejüket az iskola falain belül tudják eltölteni a gyerekek. Tapasztalatai szerint a zenés, a nyelvi és a sporttevékenységek űzése jellemző leginkább, egészen alsós kortól kezdve a gimnázium végéig.

A szabad választás a legjobb

Különbséget kell tenni, hogy mi a szülő és mi a gyerek vágya. Vagyis nem jó út, ha a szülő saját álmát valósítaná meg a gyermekén keresztül. Ehelyett érdemes arra figyelni, hogy ő miben tehetséges, mihez van érzéke: inkább mozgékony vagy inkább kreatív, művészlélek.

– Minél több tevékenységet érdemes kipróbálni és – főleg a kicsik esetében – aszerint választani különórát, hogy mit élvez a gyerek. Ha kényszernek érez valamit, az előbb-utóbb rosszul sül el, például a serdülőkorban, amikor egyszer csak abba akar hagyni minden addigi tevékenységet – figyelmeztet a gyerekpszichológus.

foci

Szélsőséges esetben a személyiségfejlődésre is rossz hatással van a kényszer: hamis identitástudat alakulhat ki felnőtt korra, nyugtalanság a be nem teljesedett álmok miatt, állandó keserűség és kiábrándultság.

[box title=”A túlterheltség jelei” box_color=”#87b130″]Pszichoszomatikus tünetek: hasfájás, hányinger, fáradtság, aluszékonyság.[/box]

Követendő értékrend

Nem jó, ha valamit ráerőltetünk a gyerekünkre, de terelgetni azért nem tilos. Az a legjobb, ha a gyermek úgy nő fel, hogy közben felismeri, milyen értékek fontosak a család számára.

– Ha valaki kicsi korától kezdve azt látja például, hogy családjában fontos a nyelvismeret, akkor természetes lesz számára, hogy ő is kellő mértékben elsajátítson valamilyen idegen nyelvet.

Ha nem jár semmire, lemarad?

Sok szülő úgy gondolja, ha nem járatja gyermekét valamilyen külön foglalkozásra, akkor le fog maradni a többiekhez képest. Sőt, maga a kisdiák is úgy érezheti, kimarad valamiből, ha rajta kívül mindenki jár valamilyen különórára. A szakember szerint azonban a gyerekek akkor is fejlődnek, ha otthon vannak, a lényeg, hogy szabadidejüket hasznosan töltsék el.

lány fest

– Fontos, hogy legyen lehetőség szabadidőre, szabad játékra. Ilyenkor dolgozza fel ugyanis a gyermek az élményeit, ilyenkor ragadnak meg benne az ismeretek. Nem szabad tehát azt gondolni, hogy ilyenkor nem csinál semmit, és nem fejlődik, hiszen nagyon fontos lelki tevékenység zajlik benne.

A lényeg tehát az, hogy olyan iskolán kívüli tevékenységet válasszunk a gyerekünk számára, amit szívesen csinál, illik a személyiségéhez és adott esetben a család értékrendszerébe is illeszkedik – ebben az esetben nem kell attól tartani, hogy túlságosan kimerül, hanem képes lesz hasznosan eltölteni a szabadidejét, miközben jól is érzi magát.