A vízipóló tiszteletre tanít

Jó úszóknak, a labda kedvelőinek ajánlott sporttevékenység a vízilabda. A szárazföldi labdajátékoknál jóval kisebb a sérülési esély, így a gyermeküket féltő szülők is választhatják csemetéjük számára ezt a sportágat.

hirdetés

 

Ki pólózhat?

A most 16 éves Sólyomvári Márton bálványként tekintett az egykori válogatott játékosra, Kásás Tamásra, ezért már kisfiúként elhatározta, hogy a medencében az ő nyomdokaiba lép. Édesapja, János jó eredményekkel szereplő úszó volt, Marci számára nem volt idegen a vizes közeg. Ő is, mint mindenki, aki vízilabdával foglalkozik, először úszással kezdett, majd a vízilabdakapuba került. Alkata miatt lett ő a csapat kapusa: ma 192 cm magas, hosszúak a végtagjai, így átéri szinte az egész kaput.

úszó gyerek

– Vannak olyan szülők, akik azért hozzák le fiúkat az uszodába, mert esetleg sok az energiája és szeretnék, hogy a sportban le tudja vezetni. Mások éppen ellenkezőleg, azért íratják be vízilabdázni gyermeküket, mert nagyon visszahúzódó és ettől a sportágtól várják, hogy “vagányabb” legyen – vallja az utánpótlásszakág vezetője, Lukács Gergely. A legoptimálisabb, ha a gyermek már kiskorában megismerkedik az úszással, elsajátítja a helyes technikát, erőnlétre tesz szert és 8-10 éves korában kezdi el a vízilabdázást.

 

Miért ezt válasszuk?

A tréner szerint a kitartás, szorgalom, alázat, tisztelet, napi időbeosztás, fáradtság legyőzése, sikerek és kudarcok feldolgozása és persze a csapatszellem azok a tulajdonságok, amelyekkel egy vízilabdázó rendelkezik. János a csapatszellemet emeli ki elsősorban, hiszen amellett, hogy Marci céltudatosságot tanult és általában véve jó „baráttá” vált vízilabdás kora óta, első helyen a csapatát kezeli kortárs közegként. Így kimarad azokból a kamaszkori kilengésekből, amelyektől a legtöbb szülő óvja gyermekét.

vízilabda

 

Korosztályok

– A csapatokat életkor szerint osztjuk be. A tehetséges fiatalok olykor helyet követelnek maguknak az idősebb korosztályban is. Idén már a 2003-ban születettek is indulnak az úgynevezett bébi-bajnokságban, a 2001-esek pedig a Budapest Bajnokságban. Az Országos Bajnokságokban az ifjúsági, a serdülő és a gyermek csapatok szerepelnek – ismerteti Lukács Gergely. – A legfiatalabb korosztályban a legfontosabb dolog a helyes mozgástechnika elsajátítása. Ezt követi az úszástechnika folyamatos fejlesztése és rögzítése, a lábtempó és vízben való irányváltoztatások, a kiemelkedések és a helyes labdatechnika elsajátítása.

 

Mennyi az annyi?

A PSN Zrt. vízilabda-szakosztályának sportolói az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában edzenek minden nap. Eleinte 1,5-2 órás foglalkozásokon vesznek részt a gyerekek, majd az eredmények és a korosztályok előrehaladtával már 3 órás edzések vannak. A tagdíj havi 8000 forint. Mivel a vízilabda is azon látvány-csapatsportágak között szerepel, amelyek jogosultak a TAO támogatásra, a fiúk Pécsett is ingyen jutottak hozzá az alapfelszereléshez: fürdőköpeny, úszónadrág, sapka, póló, melegítőruha. Korábban a szülők ezt saját zsebből finanszírozták. Mára már csak az edzésre való eljutás és a hazaszállítás terheli a családi kasszát, hiszen a versenyekre különbuszt biztosítanak a játékosoknak.

 

Hirdetés