Az asszony verve jó?

Mostantól havi rendszerességgel sort kerítünk egy-egy kerekasztal-beszélgetésre PécsMa Presszó néven a Nappali Bárban. Különböző, változatos témakörök kapcsán hívunk meg vendégeket, a beszélgetésbe pedig a közönség is bekapcsolódhat: hozzászólhat, kérdezhet, kötetlenül. A szerdai alkalom témája a nőket érő családon belüli erőszak volt, “Az asszony verve jó?” címmel.

A beszélgetésen vendégünk volt dr. Ambrus Zoltán, a BRMFK bűnmegelőzési osztályvezetője, Gyenese Andrea, a Férfiak a Nőkért kampány projektvezetője, dr. Láng András, a PTE Fejlődés- és Klinikai Pszichológia Tanszék egyetemi tanársegédje. Szerettük volna meghívni M.A.-t, akit korábban ért hasonló bántalmazás, azonban, miután a dolog volt férje tudomására jutott, visszamondta a felkérést.

Gyenese Andrea szavaiból kiderült, hogy a NANE adatai alapján minden héten meghal egy nő bántalmazás miatt és minden 10. esetben halál a következménye annak, ha valaki végre kilép a bántalmazó kapcsolatból. Ambrus Zoltán elmondta, Baranyában 700-800 esetet jelentenek, ennek 30-40%-a lesz büntetőeljárás része.

SONY DSC

Azonban hiába van meg a büntetőjogi protokoll, nincs megfelelően kiépített háttere, például a 72 órás ideiglenes távoltartási végzést is nehéz kivitelezni, mert nem tudják hová elhelyezni sem a bántalmazót, sem a bántalmazottat. Egyébként büntetőjogi szempontból a legkisebb tettlegesség és lelki sérülés is bűncselekménynek minősül, csakhogy ezeket nehéz bizonyítani.

Sok esetben a nők nem tesznek feljelentést vagy visszavonják azt. Ennek oka a vendégek szerint több dologra is visszavezethető. Egyrészt közrejátszik az anyagi motiváció, félelem, függőség, és alapvető emberi igény, hogy valakivel kapcsolatban akarunk lenni – mondta Láng András. Andrea hozzátette, hogy a bűntudat és szégyenérzet is meggátolja a nőket, mind a feljelentésben, mind az ügy végigvitelében.

SONY DSC

És hogy mik lehetnek a következmények? Jó esetben a bántalmazott fél kilép a kapcsolatból, de akár öngyilkosság, komoly mentális betegségek is előfordulhatnak. A családon belüli erőszak a gyerekekre is nagyon rossz hatással van: a lánygyermek azt gondolja, hogy ez vár rá is. Fiúgyermek pedig ezt mintaként értelmezi és úgy véli, így kell viselkedni egy kapcsolatban. Ha a gyerekek bántalmazó környezetben élnek, akkor az lelkileg rájuk is hat – ha csak az anyát bántalmazzák fizikailag, az a gyerek számára mentálisan ugyanúgy bántalmazásnak számít.

Láng Andrástól megpróbáltunk választ kapni arra, miként ismerhető fel, ha a partner erőszakos cselekvésekre hajlamos. Azt mondta, ez sok esetben túlzott szabályozással, “odaláncolással” kezdődik. Például a férfi nem akarja, hogy barátnője barátival menjen szórakozni, inkább folyamatosan maga mellett tudná. Ilyen, és ehhez hasonló viselkedésformák már intő jelek lehetnek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Te aztán jó nagy ostoba vagy…szerintem ne a nő legyen a hibás amiatt, mert egy srácról adott esetben a kapcsolat elején nem derül ki, hogy egy agresszív állat! Nem jól választanak a nők????? Te hol az anyámban élsz?? Ha egy kigyúrt, kivarrt pasas a barátja egy csajnak, akkor az törvényszerűen veri is???

  2. Az is egy intő jel lehet ha egy kigyúrt pasit keresnek maguknak a csajok ahelyett, hogy a viselkedését néznék az illetőnek. Csak meg kell nézni, hogy mennyire erőszakos és verekedős a srác egy adott szituációba. Akik pik-pak felkapják a vizet azoktól meg pláne tartani kell mert nincs velük valami rendbe. Sajnos épp a nők azok akik nem jól választanak párt maguknak aztán meg ez lesz belőle.

Comments are closed.