Fogyj a lustább napokon is – mozgás nélkül!

Bizony még a sportolóknak sincs mindig idejük mozogni és elégetni a felesleges kalóriákat. Sőt, még az is előfordulhat, hogy lustálkodni van kedvünk. Szerencsére mindezzel nincs semmi baj, hiszen vannak olyan trükkök, amelyek segítségével minimális mozgással, vagy mozgás nélkül is hathatunk az anyagcserénkre, izmainkra. 

Persze ez nem azt jelenti, hogy iratkozzunk ki a konditeremből és naphosszat fogyasszunk csípős ételeket, illetve kávézzunk, hiszen így nem leszünk sem izmosabbak, sem egészségesebbek. Ezek a technikák csupán kiegészítésként, a lustább napokra ajánlottak, ha nagyon kényesek vagyunk a súlyingadozásra, és folyton a mérleg mutatóját pásztázzuk.

Irodai torna

1. Tornázz akár az íróasztal alatt!

Korábban írtunk róla, hogy ha a munkánk nagy részét ülve végezzük, akkor ennek következtében a vénás keringés az alsó végtagokon jelentősen csökken. Ennek hatására az erek kitágulhatnak, és vénás pangás alakulhat ki. Az ülő életmód próbára teszi a törzs izmait is, valamint a felső háti szakasz is görbülhet, a vállak előre eshetek, amelynek következménye lehet a lapockák közötti, vagy a váll és nyak körüli fájdalom. Erre igen változatos mozgássort javasoltunk egy korábbi cikkünkben, amelyet IDE kattintva olvashat el!

2. Szék helyett fitball

A gyógytornászok által is használt jótékony hatású fitball fantasztikus megoldás szék helyett. Mivel a labda nem fix ponton támaszkodik a földön, ezért folyamatosan egyensúlyoznunk kell, hogy ne guruljunk le róla. Ezért ha fitballon egyensúlyozunk munkaidőnk alatt, észrevétlenül megdolgoztatjuk a mélyizmokat, erősítjük a hátizmokat, és mivel könnyedén váltogathatunk a testhelyzetek között, nem éri hátunkat folyamatosan ugyanazon a ponton terhelés.

Fitball

3. Csípős ételek és fehérje

A csípős ételekben számos olyan kémiai anyag van, amelyek rövid időre mégis gyorsítják az anyagcserénket. Ezért ha szeretjük és ha tehetjük, akkor válasszunk egy laza ebédet pikáns ízesítéssel, hogy picit felturbózzuk a szervezetben zajló folyamatokat. Vági Zsolt pécsi táplálkozáskutató, a Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet szakembere elmondja, hogy a megfelelő mennyiségű fehérjebevitellel is gyorsíthatjuk az energiafelhasználást. Ez a teljes energiabevitel 10-15 százalékát jelenti, például sovány húsokból, halakból vagy növényi fehérjékből.

4. Kevesebb alkohol

Az alkohol rengeteg energiát tartalmaz, pontosan grammonként hét kalóriát – ennél csak a zsírokban van több energia. Emiatt a túl sok alkohol igen hizlaló hatású, hiszen a rövid időn belül túl sok alkoholtartalmú ital elfogyasztása rengeteg fölösleges energiához juttatja szervezetünket – arról nem is beszélve, hogy rendkívül egészségtelen. Ha lehet, inkább fogyasszunk minél kevesebbet a kedvenc borunkból.

5. Igyunk inkább hideget

Vannak olyan tanulmányok, amelyek szerint a testhőmérsékletünknél lényegesen hidegebb italok miatt a szervezetünknek több energiát kell felhasználnia a hőháztartás helyreállítására. Ez természetesen önmagában nem okoz jelentős súlycsökkenést, csupán kiegészítésként alkalmazhatjuk.

Friends working together

6. A kávé és a tea is jöhet

A koffein, valamint a kávéban és a teában található csersavak és növényi hatóanyagok rövid időre ugyan, de gyorsítják az anyagcserét. A pécsi táplálkozáskutató elmondja, hogy bizonyos tanulmányok szerint 17 százalékkal is gyorsíthatják az anyagcserénket – persze csak egy kis időre.

[box title=”Plusz tipp:” box_color=”#3ac076″]

Lassan járj, tovább érsz! A mondás ebben az esetben is igaz, a tovább tartó, alacsonyabb intenzitású mozgásformákkal sokkal több kalóriát égethetünk el.[/box]

Hirdetés