Ingyenes önvédelmi képzés a pécsi nőknek

Szinte még meg sem hirdették, de már 80-an regisztráltak a Pécsimami Közhasznú Egyesület által szervezett ingyenes önvédelmi képzésre. Az egyszeri tanfolyam korosztálytól függetlenül minden pécsi nőnek és lánynak szól. A cél pedig az,  hogy a résztvevők praktikus elméleti és gyakorlati segítséget kapjanak egy esetleges támadás kivédésére. 

A közelmúltban történt nőket érintő utcai támadások miatt a Szövetség a Pécsi Családokért Mozgalom már régóta szeretett volna tenni valamit a városlakók biztonsága érdekében. A mozgalom tagjaival, többek között a Pécsimami Közhasznú Egyesülettel összeülve azon gondolkodtak, mit tehetnek a civilek, a családok gyermekük és saját maguk megóvása érdekében.

– Többféle lehetőség is eszünkbe jutott, szóba került például, hogy kijelölünk úgynevezett védett házakat, ahol segítséget lehet kérni egy esetleges támadás esetén. Végül arra jutottunk, hogy egy ekkora rendezvénnyel többféle irányból is megközelíthetjük a problémát – mondja Gellén Nóra, a Pécsimami Közhasznú Egyesület vezetője.

A közel négy órás, nőknek szóló képzés elsődleges célja természetesen az, hogy a lehető legtöbb gyakorlati segítséget nyújtsa a védekezéshez. Másrészről növelni szeretnék a pécsiek biztonságérzetét, hiszen az említett brutális cselekmények miatt sokan félnek és féltik gyermekeiket. A képzésen így arra is sort keríthetnek, hogy emlékeztessék a szülőket, a szexuális bántalmazást nem érdemes tabuként kezelni még a fiatal lányok előtt sem. Inkább fel kellene rá készülni. Nem mellékesen a segítségnyújtás fontosságára is felhívnák a figyelmet.

– Ha látjuk vagy halljuk, hogy embertársunk bajban van, ne legyünk közömbösek, hívjunk segítséget, vagy forduljunk a rendőrséhez – teszi hozzá a projekt szervezője.

erőszak

Mit ér a testi erő?

Az ötlettel abszolút egyetértve azért elgondolkodtunk, vajon egy éles helyzetben tudunk-e hasznosítani néhány jól irányzott fogást vagy ütést.

– A legfontosabb a szemléletváltás, hogy a nők tudatában legyenek annak, hogy ez bármikor megtörténhet velük és mentálisan felkészüljenek. Ezen kívül természetesen szükség van fizikai erőnlétre, de ami ennél is fontosabb, az a technikai tudás, hogy ismerjenek néhány olyan mozdulatot, ami akár egy 100 kilós férfi ellen is hatásos lehet – mondja Obendorf Roland, rendőr törzszászlós és taktikai közelharc oktató.

A legfontosabb hármas a megelőzés, a felismerés és a támadás elhárítása. Ez utóbbinál pedig nem is kell mindig a tettlegességig elmennünk. Elég lehet például, ha tudjuk, hogy a Segítség! szó helyett a Tűz van! felkiáltást alkalmazzuk, mert erre biztosan többen kinéznek majd az ablakon és adott esetben a támadó is megriad.

Sőt, a kellő mentális felkészüléssel akár meg is előzhetjük a váratlan helyzetet.

– Egy kísérletben épp arra voltak kíváncsiak, hogy vajon mennyit érnek az önvédelmi tanfolyamok. Nőket készítettek fel csekély óraszámú önvédelmi kurzuson, majd megkérték őket, hogy sétáljanak az utcán. Ezt kamerával rögzítették. Ugyanezt kérték egy csapat olyan nőtől is, akik nem végeztek el ilyen képzést, és ezt szintén felvették kamerával. A videókat férfiaknak vetítették le, akiket arról kérdeztek, hogy melyik nőről gondolják, hogy megtámadható. Az eredmény szerint egyetlen férfi sem támadta volna meg a tanfolyamon részt vett hölgyeket.

Vagyis, ha megfelelően felkészülünk egy esetleges támadásra, az meglátszik rajtunk, magabiztosabbak leszünk, így kisebb eséllyel válhatunk áldozattá. Jó, ha tudjuk, hogy a határozott kiállás és a jó kommunikáció 70-30 arányban vezet a fizikai erőnléttel szemben – teszi hozzá a szakember.

Erőszak

Lesz folytatás

A november 30-i tanfolyam most egyszeri alkalom, de a Pécsimami tervezi a folytatást. A következő egy-másfél évben szeretnének eljutni egy hasonló több órás képzés erejéig az összes pécsi általános, közép – és felsőoktatási intézménybe. Ezeket a mostani programmal ellentétben azonban a fiúk számára is megnyitnák, hiszen őket is érintik az utcai támadások, sőt sokszor a szexuális jellegű bántalmazások is.

Ezen kívül az önvédelmi órát vezető Obendorf Rolanddal együttműködve a Pécsimami szervezésében nemsokára elindul egy közel 10 órás taktikai közelharc tanfolyam is. Ez utóbbira a 30-i rendezvényen lehet majd jelentkezni. A kurzus fizetős lesz, de az egyesület – a drága terembérletek ellenére – megpróbál majd elfogadható árat meghatározni.

Jelentkezés

A novemberi tanfolyamra regisztrálni lehet, ami azért is fontos, mert a szervezők csak az előzetesen bejelentkezett nőknek tudják garantálni a helyet. Ennek ellenére természetesen bárkit szívesen látnak a rendezvényen.

Ezen kívül felhívják a szülők figyelmét, hogy a képzésen szexuális jellegű bűncselekmények megelőzéséről is szó esik, így ehhez mérten hozzák el gyermekeiket a tanfolyamra.

 

[note]

INGYENES ÖNVÉDELMI KÉPZÉS NŐKNEK ÉS LÁNYOKNAK

2013. november 30. (szombat) 14.00 – 17.30 Apáczai Nevelési Központ színházterem – Pécs, Apáczai körtér 1.

A résztvevők praktikus elméleti és gyakorlati segítséget kapnak egy esetleges támadás megelőzésére, kivédésére. A programon való részvétel ingyenes, de a férőhelyek száma korlátozott.

A részvétel lehetőségét a regisztrált jelentkezőknek tudjuk garantálni! Regisztráció a www.pecsimami.hu weboldalon.

Sportos öltözék javasolt!

Szervező: Pécsimami Közhasznú Egyesület  

Fővédnök: Csizi Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő  

A képzést biztosítja: Baranya Megyei Rendőr – főkapitányság Obendorf Roland rendőr törzszászlós, taktikai közelharc oktató  

Együttműködő partner: Szövetség a Pécsi Családokért[/note]

 

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szia Évi!

    🙂 Amit szerintem mindenképp tisztázni kell az elején, hogy ellentétben más harcművészetekkel, ezt egy Nő, egy apáca fejlesztette ki. Éppen ezért a mozdulatok és a technikák úgy vannak felépítve hogy egy gyengébb testalkatú ember is sikeresen felvegye a harcot egy erősebb támadóval. A mozdulatok mindegyike felhasználja a lendületet is, és minden támadás érzékeny pontokra irányul, amit senki sem tud kiedzeni, legyen bármilyen erős (szem, torok, lágyék, stb). Éppen ezért ez napjaink egyik leghatékonyabb Női önvédelmi rendszere. Szó szerint rátok lett szabva 🙂

    Az első két edzés (2×1,5 óra) ingyenes, úgyhogy én ajánlom neked is, és mindenki másnak, hogy aki ilyen irányban érdeklődik, mindenképpen jöjjön el, és próbálja ki hogy milyen, biztos vagyok benne hogy nem fogtok csalódni 🙂

    Az edzések minden hétfőn és szerdán 18:15től 20:00-ig tartanak az ANK Művházában (Apáczai Csere János körtér 1.).

    Ha szeretnél több infót akkor a honlap mellett (http://www.kungfupecs.hu/)
    itt a facebook oldal linkje is https://www.facebook.com/kungfupecs

    Vannak fenn videók, képek és soksok érdekesség 🙂

    Szép napot!

    Krisztián

  2. Szia Krisztián!

    Én is egyetértek Veled. Szerintem sem elég ehhez egy 4 órás tanfolyam, és ha meg szeretném tanulni hogy védjem meg magam, arra időt, és pénzt kell áldoznom. Tudnál mondani esetleg valamit az általad ajánlott kungfuról? Most keresgélek önvédelmi oktatásokat és örülnék egy kis segítségnek 🙂

    Köszi előre is!

    Évi

  3. Jakab: most van szervezés alatt… Pénteken fogom a termet fixálni, 2014 első szemináriuma Pécsé amit tartani fogok, függetlenül a létszámtól.
    Itt megtalálsz: http://www.krav-maga-oktatas.hu (ez a Face oldalamra irányít, mert a normál oldalam most van készülőben). Itt minden elérhetőségem a névjegy alatt megtalálható. A Pécsi időpontok még nincsenek fent, mert szervezés alatt állnak.

    Ha kérdésed van keress nyugodtan.

    Szép napot.

  4. Feri!
    A KravMaga indulna Pécsett az érdekelne engem is. Légyszi írj elérhetőséget!

  5. Mindenképpen üdvözölendő a kezdeményezés, úgy gondolom, hogy Pécsnek elengedhetetlen mostanság ez a dolog. Krisztiánnal egyetértek, hogy 4 óra alatt nem lehet a világot megváltani, így a rendszeresség is szükséges.
    Sajnos a cikk írójával – mint gyakorlott oktató – nem értek egyet, mert azt nem lehet kimondani, hogy ha nincs erőd, nincs állóképességed, stb. akkor nincs jogos az önvédelemhez… Akkor az a rendszer nem jó (ez nem azt jelenti, hogy ami a képzésen lesz nem megfelelő), de ezt így leírni, ezzel az embereknek nem pontos információt nyújtani nem biztos, hogy jó dolog (főleg úgy, hogy lehet ez miatt kezd el futni valaki este munka után, és ez miatt támadják majd meg /még mielőtt bárki is belém kötne ez miatt, ez a példa egy nagyon kisarkított esett, de ha egyszer is megtörténik, akkor az már komoly problémát jelent/).

    Megjegyzem, hogy a világ egyik legagresszívebb önvédelmi rendszerének oktatása fog 2014-ben szeminárium jelleggel elindulni Pécsen, mely más településeken már sikerrel bizonyított. Habár ez nem díjmentes, de talán pont ezért elvárt tőle, hogy minőségi legyen.

    Részletek hamarosan… 😉

  6. Mindenképpen hasznos kezdeményezés. Viszont az megkérdőjelezhető hogy egy 4 órás “tanfolyam” mire elég. Ha valaki tényleg szeretne esélyt arra hogy megvédje magát az utcán akkor érdemes időt szánnia arra hogy megtanulja hogyan is kell. Én nyugodt szívvel például ezt a harcművészetet ajánlom:

    http://www.kungfupecs.hu/

    Hatékony, gyors, és kortól és nemtől függetlenül elsajátítható.

  7. Ha elolvasnád a cikket, nem csak magyaráznál a nagyvilágba, láthatnád, hogy erre a szervezők is gondoltak és lesz majd ilyen program férfiaknak is. Amúgy szerintem a fiúk talán nagyobb eséllyel tudják megvédeni magukat alapból is…

  8. Hasznos dolog az önvédelem, de nemcsak a nőknek járna ingyenesen. Sokkal több férfit támadnak, vernek meg a pécsi éjszakában mint nőt, érthetetlen miért ez a diszkrimináció.

Comments are closed.