Jóga: szülés előtt és után is

A kismamák nagy része szeretne valamilyen módon ráhangolódni gyermeke születésére. Érdemes olyan elfoglaltságot keresni, amellyel egy időben készül fel a fizikum és a tudat. A speciálisan kismamák számára kifejlesztett jóga pont ilyen.

Azt mondják, aki a várandóssága előtt nem sportolt, ne is kezdjen el a kilenc hónap alatt olyan mozgástevékenységet, amellyel megerőlteti magát. Még szerencse, hogy a várandós jógát akár előzmények nélkül, a tizenkettedik hét után el lehet kezdeni.

Ez a mozgásforma Magyarországon a 2000-es évek elején terjedt el, azóta rengeteg kismamát segít hozzá a szülés intenzív fizikai és mentális megéléséhez. A jógafoglalkozások minden nagyvárosban elérhetők.

Ha azt halljuk, jóga, hajlamosak vagyunk megriadni, hiszen azok a képek jelennek meg lelki szemeink előtt, amelyeken emberek különböző különleges pózokban, gyakran „kitekeredve”, nyakukban a lábukkal, orruk hegyével a térdüket megérintve találhatók. Ezt a tévhitet oszlatta el életem első kismama jógája, amelyen részt vettem.

Csodálatos zene mellett, meghitt légkörben, különböző méretű pocakkal rendelkező hölgyek társaságában tapasztalhattam meg egyfajta belső békét, és egy újfajta mozgáskultúrát. Nem kellett megerőltetnünk magunkat, minden szüléshez szükséges izmunkat kíméletesen mozgattuk át, illetve speciális tornával erősítettük a leginkább fontos gátizmainkat. Egyes ászanák, magyarul „kitartott testhelyzetek” közben testünk energiarendszerét élénkítettük, légzőgyakorlatokat sajátítottunk el, végül a vezetett meditáció alatt kapcsolatba léphettünk születendő gyermekünkkel.

A jógaórák olyan izomcsoportokat és olyan módon mozgattak meg bennem, hogy még a sokadik alkalommal is előfordult némi jóleső izomláz. A gyakorlatok ennek ellenére kíméletesek, teljes egészében a szülés megkönnyítése érdekében végezhetők, például különböző vajúdási testhelyzetek elsajátítására is lehetőséget kínálnak. Az ászanák, ezek a speciális mozdulatok, az eredeti jóga egyszerűsített, nagy pocakkal is kitartható változatai. Ilyenkor megnyílik a tudat, felkészül egy másik létre, amely egy új élet világra hozatalához vezet, majd túlmutat azon.

A szülésfelkészítő jógán a gátizomtornát is elsajátítottam. Ezen a foglalkozáson már a kispapák, vagy más kísérők is részt vehettek. A módszer arra hivatott, hogy a legkisebbre csökkentse az izomsérülések esélyét a szülés alatt, illetve a gátmetszés megelőzésére is alkalmas. (Szülés után pedig a torna folytatása elősegíti a gátizom regenerálódását.) A terhesség 34. hetétől a torna kiegészül egy otthon végezhető gátmasszázzsal is, amelynek segítségével még inkább elkerülhető a sebészi beavatkozás.

A kismama jóga legizgalmasabb része a meditáció, amelynek alkalmával az anya tudata a kisbaba tudatával találkozhat. Az úgynevezett „megerősítő mondat” hivatott arra, hogy annak elismétlésével az édesanya számára legfontosabb, szüléssel, várandóssággal kapcsolatos dolog beteljesüljön. Többen a könnyű szülést választják, mások a gyors vajúdást, megint mások a magzat egészségéért kívánnak tenni.

A kismama jóga jótékony hatásai nemcsak a várandósság és a szülés ideje alatt érezhetőek. Általában elmondható, hogy azok a kisbabák, akik édesanyjuk pocakjában megismerkedtek a jógával, később is nyugodtabbak, élénkebbek, befogadóbbak lesznek. A jógát pedig a babával is érdemes folytatni. A hatodik héttől a 12. hónapig a kisdedek már a pocakon kívüli világban, édesanyjukkal együtt élvezhetik a mozgás örömét, és az energiák pozitív áramlását.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés