Kutyát ajándékba? Csak óvatosan!

Karácsonyra, húsvétra, szülinapra állatot ajándékozni nagyon merész dolog és nem árt vele óvatosnak lenni, hiszen ha mégsem bizonyul jó választásnak, nem olyan egyszerű orvosolni a dolgot, mintha egy pulóvert akarnánk visszavinni a boltba. Sajnos még mindig nem elég felelősségteljesek a magyar gazdik, ezért is indított a kormány nemrégiben egy új programot, “Szabad a gazdi” címen. Ennek célja a felelős állattartás fontosságának hangsúlyozása, aktualitása pedig, hogy az ünnepek során a szokásosnál is több gazdátlan állat kerül a menhelyekre.

hirdetés

Veszélyes az ünnepi időszak

Farkas Tamás, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke megerősítette azt az információt, miszerint az ünnepek alatt több állat kerül menhelyre. Ugyanakkor ilyenkor az örökbefogadások száma is több, bár a kettő nem egyenlíti ki egymást. A megszaporodó kóbor kedvencek száma több okra is visszavezethető, az egyik a szilveszteri petárda és tűzijáték okozta hangzavar, ami a kutyákat nagyon megrémíti és összezavarja, ezért megszöknek otthonról.

kutyus

– Nagyon fontos tényező az is, hogy a kezdő állattartó döntése, miszerint maga mellé fogad egy kis kedvencet, vajon pusztán hirtelen fellángolás vagy komoly elhatározás.

[box title=”Szabad a gazdi” box_color=”#743535″]A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hosszútávú programjának célja a felelős állattartás ösztönzése. Azaz, arra biztatják az állatbarátokat, hogy vásárlás helyett fogadjanak örökbe egy négylábút.

A programra nagy szükség is van, Magyarországon ugyanis jelenleg közel tízezer ebről gondoskodnak állatmenhelyeken, az ebrendészeti telepekre került kutyák száma pedig tavaly meghaladta a 28 ezret. Ezeknek valamivel több mint a fele talál gazdára, míg a menhelyre kerülők 80 százalékát fogadják örökbe. A kutyák mintegy 20 százalékától a gazdáik válnak meg. A leggyakoribb ok a kutyatulajdonos nehéz szociális helyzete vagy lakóhelyének megváltozása.

A kóbor kutyák egyébként közegészségügyi, természetvédelmi és vadgazdálkodási gondokat is felvetnek, valamint az önkormányzatoknak is jelentős feladatot adnak. A kezdeményezés nagykövete Schell Judit színművész, aki nagy állatbarát hírében áll.[/box]

De vajon hasznosak ezek a programok?

Megkérdeztük Farkas Tamás véleményét arról, mennyire bizonyulnak hasznosnak az ilyen és ehhez hasonló programok.

– Minden ilyen akció fontos és szükség is van rájuk. Persze az a legjobb, ha ezeknek az üzenete beépül a mindennapokba és folyamatos felelősségvállalás jellemzi az állattartókat.

kutya

Kutyakölcsönzés

A fővárosi székhelyű Rex Kutyaotthon Alapítvány évek óta lehetőséget ad arra, hogy a bizonytalan gazdijelöltek ideiglenesen fogadjanak örökbe egy-egy kisállatot. Ennek célja, hogy belekóstoljanak az állattartásba és eldöntsék, menni fog-e nekik a feladat. Farkas Tamás szerint ez nem túl bölcs dolog, mert rengeteg hátulütője van:

– Régebben húsvétkor mi is csináltunk hasonlót nyulakkal, az még valamennyire működött, viszont kutyák esetén kérdéses a dolog. Nagyon jó, ha a “próbagazda” megtartja a kiválasztott ebet, azonban ha visszaviszi, azzal sokat árthat. Az állatok nem ruhadarabok, vannak érzelmeik és az örökbefogadás utáni visszaadás komoly lelki sérülést okozhat számukra. Azt tapasztaljuk, hogy amikor egy örökbefogadott kutyát újra behoznak a menhelyre, jelentősen romlik annak viselkedése.

kiskutya

Érdemes megfontolni a döntést

És hogy miként dönthetjük el, készen állunk-e egy állat befogadására?

Farkas Tamás szerint először is azt érdemes átgondolnunk, milyen állat tartására vagyunk képesek, mit enged meg az időnk és a habitusunk. Ha kutyát szeretnénk, akkor a fajta gondos kiválasztása is lényeges szempont, elvégre adott esetben 10-15 évre választunk társat. Ajánlott a temperamentum és a viselkedés alapján dönteni, ám nem biztos, hogy a nyüzsgő embernek izgága kutya kell, az ellentétek ebben is az esetben is jól kiegészíthetik egymást.

Mielőtt állatot viszünk haza, azt is mérlegelnünk kell, hogy meg tudjuk-e teremteni számára a megfelelő körülményeket és az anyagi hátteret.