Mit itatnak velünk, ha nem bort?

Terjed a rémhír, miszerint manapság már nem csak szőlőből készül a bor. A kén mellett, amely tartósítás végett minden bornak része, a nagyobb borkészítő cégek plusz adalékanyagokkal is dúsítják a nedűt. Utánajártunk, vajon fenyegetést jelent-e ez számunkra, vagyis a fogyasztók egészségére.

Míg szinte kivétel nélkül mindegyik élelmiszeren fel kell tüntetni, hogy miből készül, a bornál más a helyzet. A kén jelenlétén kívül ugyanis a gyártók nem kötelesek feltüntetni a címkén az adalékanyagokat, gyom-és rovarirtókat, felszívódó permetszereket. Ez elsőre ijesztően hangozhat, ám megtudtuk, hogy azért nem kell ennyire tartanunk a hozzáadott anyagoktól.

Borkóstoló 2

Morvay József pécsi hobbiborász elmondja, hogy a hagyományos módszerrel készülő vörös- és fehérborba kerül némi kén az oxidáció megakadályozása érdekében. Ám hozzátette, hogy ez a mennyiség annyira elenyésző, hogy az egészségre egyáltalán nem ártalmas. Száz liter nedűben ugyanis körülbelül másfél-két deci kénvegyület kerül, ez pedig nem jelenthet veszélyt senkire nézve sem.

– A kénezés a bornak az orvossága, eltarthatóság és tisztulás szempontjából elhagyhatatlan hozzávaló – teszi hozzá a Morvay József.

Mi lehet még benne?

A borszakértők nem győzik hangsúlyozni a bor tudatos kiválasztását. Ennek apropóján „bortudatossági kampány” is indult már országunkban, amely arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy ismerjék meg a borkészítés folyamatát, és válasszanak okosan a fajták közül.

A felvilágosítás érdekében egy honlap is létrejött Mi van a borodban? címmel. Az oldal részletesen tájékoztat minket, vásárlókat arról, hogy milyen az autentikus, a technológiai borkészítés, és milyen a „mindent bele” módszer.

Bár a honlap nagyon borúlátó, Filákovity Dusán pécsi borszakértő szerint nagyon ritkán fordulhat elő, hogy belefutunk az utóbbiba. Az Európai Unió és a Vidékfejlesztési Minisztérium ugyanis rendkívül szigorú szabályokkal határozza meg az adalékanyagok mennyiségét. Ezekről az adatokról EZEN az oldalon tájékozódhatunk bővebben, a jogszabályok ugyanis bárki számára elérhetőek az interneten. Figyeljük a kategóriákat is, az uniós követelményeknek megfelelően ugyanis a magyar borokat különböző kategóriákba sorolják, amelyekre eltérő jogszabályok is vonatkoznak az adalékanyagokat illetően, utóbbiakról ugyancsak az előbbi honlapon tájékozódhatunk.

Bor 2

– Szerintem rémhír, hogy nagy mennyiségű káros adalékanyag kerül a borba. Ezek a szervezetek olyan komoly szabályozást állítanak a borkészítők elé, hogy a bor sokkal tisztább lesz, mint az egy kiló fehér kenyér – mondja a pécsi borszakértő. Hozzáteszi: a legtöbb adalékanyagot azért adják a musthoz, hogy tisztítsák és jó értelemben tartósítsák azt.

Kerüljük az olcsó pillepapackosat

A minőség viszont fontos, mert az alacsonyabb kategóriás borokban bizony találhatunk nem odaillő anyagokat. A borszakértő szerint ha már eléri a közepes árkategóriát az általunk választott bor, akkor nem lehet nagy baj, az olcsó, kannás borokat viszont kerüljük – tanácsolja. Laikusként is meg lehet állapítani, hogy melyik a bor jó, hiszen amelyik ízlik, nincsenek maró savó érzetek utána a szájban, és nem fáj tőle a fejünk, azzal biztos nincs semmi baj.

Bor 3

Jobb a házi?

Általában az otthon készült házi borok nem tartalmaznak semmilyen adalékanyagot a kénen kívül, ám ez nem jelenti azt, hogy azok jobb választás lennének. Azt tanácsolja a szakember, hogy legyünk körültekintőek, vásároljunk megbízható gyártótól vagy ismerős hozzáértő borkészítőtől, és akkor biztos nem ér minket meglepetés.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés