Pécsi, fiatal, csinos nő és konzul!

Obradovic Ena újságírónak és rendezvényszervezőnek készült, most a magyarok érdekeit képviseli Horvátországban. A fiatal eszéki magyar konzul Pécsről indult, mostanra azonban ő a kapocs Horvátország és Magyarország között.

A 29 éves pécsi lány, aki az egyetemről kilépve csöppent a külgazdaság vérkeringésébe, mára hat nyelven beszél, közigazgatási és gazdasági jellegű ügyeket intéz, azaz segíti azokat a magyarokat, akiknek erre szükségük van Horvátországban. Bár szerinte a konzulság egyfajta véletlenek sorozata, azért nem mindennapi, hogy a tizenéves korában tollat forgató és kosárlabdázó lány mostanra a diplomácia ügyek egyik legfiatalabb intézője.
– Ötéves korodban érkeztél családoddal Magyarországra a délszláv háború miatt. Pécsen kezdtetek új életet, itt végezted az egyetemet is,  ami után rendesen felgyorsult az életed.

– Édesapám itt kapott munkát, de a város azonnal megtetszett nekünk. Az egyetemi éveim alatt már dolgoztam, írtam cikket az UnivPécsnek, de a PTE Rektori Hivatal marketingosztályán is tevékenykedtem. Később a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarához kerültem, ahol a Magyar-Horvát Tagozat vezetőjeként az ország legnagyobb létszámú tagozatát sikerült kiépíteni. Az ott töltött három és fél év alatt közel 800 ügyfél megkeresés történt, segítettem eligazodni mind a horvát, mind a hazai piacon.

Obradovic Ena
Nem csak nyolctól fél ötig képviseli hazánkat 
– Miért váltottál? És miért éppen konzul szerettél volna lenni?

– Még javában a kamarában dolgoztam, amikor De Blasio Antonio főkonzul megkeresett, hogy az Eszéki Főkonzulátuson nyílik egy külgazdasági attasé pozíció és hallott a tagozati munkámról, szeretné, ha én pályáznám meg. Azt fontosnak tartom kiemelni, hogy a konzuli titulussal is elsősorban a gazdasági ügyekkel foglalkozom, konzuli feladatokat a főkonzul távollétében látok el, ilyenkor én vagyok a helyettese. Nem fogalmazódott meg bennem soha konkrétan az, hogy diplomata szeretnék lenni és nem is voltak ilyen irányú törekvéseim, én csak szerettem azt, amit csinálok.

– Sokan találkoznak a szóval, hogy konzul, de kevesen tudják, hogy pontosan mi is a feladata egy konzulnak.

– A konzuli munka nagyon leegyszerűsítve a magyar állampolgárok érdekvédelmét jelenti, segítésüket külföldi tartózkodásuk során. Ez minden állampolgár alkotmányos joga. Én napi szinten továbbra is a gazdasági ügyeket viszem, és bevallom, hogy közelebb is állnak hozzám, illetve kevesebb stresszel is járnak.

Obradovic Ena
Ingázik két ország között 
– Egy konzulnak is 8 órás munkarendje van, vagy azért sokkal többet követelnek tőle?

– Úgy gondolom, hogy a diplomácia nem munka, hanem hivatás. A külszolgálat során egész Magyarországot képviseljük és nemcsak nyolctól fél ötig, hanem a magánéletben is. Van telefonos ügyeletünk, ami 24 órás szolgálatot jelent. Ilyen esetekben a lehető leggyorsabban kell intézkednünk, előfordult olyan is, hogy épp az esti kutyasétáltatás közben futott be egy riasztás. Ilyenkor olyan ügyekkel is hívhatnak, ha mondjuk egy magyar állampolgárt külföldön letartóztatnak és nekünk intézkedni kell. De szerencsére ez ritkábban fordul elő.

– Egy kényelmes dorkó van most rajtad, farmer és póló – civilben. Konzulként milyen az öltözködési etikett?

– Be kell tartanunk a hivatalos öltözködési etikettet, azonban ha az irodában nincs tárgyalás, akkor azért picit lazábbra lehet venni, de a nagy hőségben sem húzhatunk nyitott orrú cipőt, harisnya és maximum a térd felett kétujjnyival végződő szoknya az elvárás.

– Mennyire helyhez kötött a munkád?

– A konzuli kerületünkhöz a határ menti régió tartozik, ezért sokszor ingázom a két ország között, még a kutyáimnak is van útlevelük. Amikor időm és a munkám engedni igyekszem hazalátogatni Pécsre. A várost nagyon szeretem. Itt érzem igazán otthon magam.

Obradivic Ena
Imádja a kutyáit, akiknek még saját útlevelük is van 
– Ahogy látom, nem is tudsz úgy végigsétálni úgy a Király utcán, hogy ne köszönnének rád, vagy ne üdvözölnél valakit.

– A korábbi munkáim során rengeteg ismerősre tettem szert és nagyon szerencsés vagyok, mert néhány munkakapcsolat az évek során barátsággá alakult át, de sok egyetemi barátom is vagy eleve pécsi volt vagy végül Pécsen telepedett le.

– Nyilván Horvátországban is sok embert és céget ismersz, ők milyennek látnak minket, szeretik a magyarokat?

– Sokan nem is gondolnák, hogy mennyire. Már az óvodákban és az iskolákban is tanítják a magyar nyelvet az angol mellett.

– A diplomácia, a politika férfiak által uralt terület, fiatal, csinos nőként ezért nehezebb lehet; hogyan kezelnek a férfi tárgyalópartnereid?

– Szerencsém volt, mert nem nagyon ért eddig atrocitás amiatt, mert fiatal és/vagy nő vagyok. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy felkészületlenül érkezzek egy megbeszélésre. Előfordult már olyan, hogy mivel fiatal vagyok, nem vettek először komolyan, de ezen az első 5-10 perc után azért szerencsére tudtam változtatni.

Fotó: Marosi Lilla

Hirdetés