Miért szárad ki télen a kezünk?

Télen és szeles időben szinte pergamenszáraz lesz a kezed és szívesen tennél ellene? Vajon mi a gond, csak a hidegen múlik, vagy rossz krémet használsz? 

A kulcs valóban az időjárás dr. Kinyó Ágnes pécsi allergológus szakorvos szerint.

– A nyári napfénynek ugyanis van egyfajta gyulladáscsökkentő hatása, amit télen sajnos nélkülöznünk kell. Ráadásul hidegben jobban éri a kezet a hűvös levegő és szél, illetve a nagy hőmérséklet-ingadozás, hogy bent fűtünk, kint pedig hideg van, az is nagyban hozzátesz a bőr kiszáradásához – magyarázta. Sőt, egyébként a száraz levegőjű lakások sem kedveznek annyira a bőrnek, tette hozzá.

Ez nem „hidegallergia”, ahogy nevezni szokták az emberek, egyszerűen az igénybevétel miatt kialakuló irritáció a bőrünkön, ami ellen fokozottabb hidratálással és persze kesztyűvel lehet valamennyire védekezni, mondta el a szakember.

Mi a megoldás?

Napközben ajánlott többször bekenni a kezeket és magas víztartalmú krémet érdemes használni, hiszen ezzel pótolhatjuk a nedvességet. Ha csak néhány percre visszük fel a kezünkre a krémet, akkor is képes valamennyit beszívni belőle és így nem probléma, ha aztán letöröljük. Ez viszont nem összekeverendő a kézmosással, hiszen annak gyakorisága inkább fokozhatja a tüneteket. Méghozzá a szappan miatt, ami a bőrt védő zsírréteget távolítja el kíméletlenül.

Este valamilyen zsíros (általában vazelin- vagy paraffinalapú) kenőcs ajánlott, amit akár jó vastagon is alkalmazhatunk a bőrre. Hiszen ilyenkor már nem fog minket zavarni a mindennapi tevékenységekben, amikor nyomot hagynának a zsírfoltok.

Ha nagyon kipirosodik, berepedezik, kisebesedik, vagy begyullad a kezünk, akkor szteroidos krémet kell vásárolni rá.

Rosszat igazán nem tudunk tenni, a szakorvos szerint nincsenek olyan anyagok, amik – hacsak nem vagyunk kifejezetten érzékenyen rájuk – fokozzák a bajt ahelyett, hogy javítanának rajta.

Természetesen szakemberrel kell konzultálnunk minden olyan esetben, ha felmerül az allergia lehetősége vagy komolyabb probléma alakul ki egy-egy krém használatakor.