Hirdetés

Treszner Barbara pécsi grafikust is majdnem „elrabolta” Budapest, de egy – akkor még – szerencsétlen véletlennek köszönhetően városunkban maradt. A tehetséges fiatal nő december elsején a Ferencesek utcája 42. szám alatt nyitja meg grafikusstúdióját, ami azért különleges hely, mert dizájnerbolt is lesz egyben, ahol rajta kívül még nyolc tervező mutatkozik be termékeivel. A Coollab kétségkívül a belváros egyik legmenőbb boltja lesz.

[su_note note_color=”#66adff”]

Treszner Barbara sokat festett selyemre, az Ifjúsági Házban tanult geometriai alakzatokat rajzolni, de a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolába is járt Pécsett. Három éve pedig a párizsi székhelyű, de Budapesten is működő Visart Művészeti Akadémián diplomázott tervezőgrafikusként. Barbara szeretett volna mesterszakra menni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, ám francia diplomáját nem tudták elfogadni. Nyáron jött az e-mail, hogy mehetne Budapestre, ám addigra már kiforrott benne az ötlet: grafikusstúdiót nyit a Ferencesek utcája 42. alatt.[/su_note]

– A Coollab egy különleges fúzió. Mindenképpen szerettem volna egy grafikusstúdiót nyitni a belvárosban, de ha már Pécs szíve, akkor miért ne ragadjam meg a lehetőséget, hogy bemutassam budapesti és pécsi tervezők termékeit – mondja Barbara.

A pécsi grafikus főiskolás évei alatt ismerte meg Zsigmond Dórát, aki révén mélyebben is megismerkedett a magyar divatélettel, no meg a hazai tervezők munkáival. De Barbara nem csak a tervezőkkel dolgozik közösen, hanem két másik pécsi grafikussal, és persze ügyfeleivel is, hiszen „főállásban” grafikusként tevékenykedik. Így a Coollab a szó legszorosabb értelmében egy kollaboráció.

Ebben a boltban egy jó nagy adag önzőség is van, hiszen elsősorban inspiráló, kreatív dolgokkal szeretném magam körülvenni.

Az újrahasznosított anyagból készülő csokornyakkendőktől egészen a trendi kutyacuccokig

Treszner Barbara stúdiójában csak olyan dolgok vannak, amiket ő is megvenne. Az ohBoy két tervezője, Békési Dóra és Noszkó Brigitta régi göncökből, kidobni nem akart, ám már nem hordott ruhákból készítenek leginkább csokornyakkendőket, Nedjalkov Iván, a Sapivan ötletgazdája pedig belga fonallal kötött sapkákat készít. A Coollabban találunk Zsigmond Dóra-ruhákat is, melyekben egyszerre köszönt vissza a tradicionális, falusi múlt és a nagyvárosi praktikum, de vannak tartós bőr kutyás kiegészítők is Molnár Melindától, ezek a Madzag termékek.

A SERTEES márka termékei modern, letisztult vonalvezetésű, időtálló dizájntárgyak, a tervezőpáros a slow design jegyében készít táskákat, fülbevalókat, pénztárcákat és egyéb kiegészítőket. A VYF textiltervezői, Balázs Viola és Szécsi Tamás nagyméretű, selyem- és pamutkeverékből varnak sálat, melyeken a minták kézi rajzok és papírkivágások alapján manuálisan készülnek, majd egy digitális eljárással kerülnek az anyagra. A kollekció egyébként 2014-ben a Gombold újra! nyertese lett. A Ferencesek utcája 42.-ben továbbá megtaláljuk a DVA márka megálmodói, Csáki Klaudia és Kaptay Annamária limitált szériás egyedi táskáit, a Hegyvidéki Manufaktúra portékáit és végül, de nem utolsósorban, Treszner Barbara első kollekcióját, Pécs addiction feliratos zoknikat, felsőket, kitűzőket és printeket.

[su_carousel source=”media: 460010,460008,460011,460004,460003,460002,460001,460007,460006,460005,459999,460000,459998″ width=”760″ height=”700″ items=”1″ title=”no” speed=”300″]

– Szerettem volna úgy összeállítani a termékpalettát, hogy mindenki szívesen benézzen hozzánk, mert mindenkinek van valami, ami tetszhet: férfiaknak, nőknek, kutyásoknak, idősebbeknek, külföldieknek és turistáknak egyaránt. Viszont fontosnak tartom, hogy csak olyan termékek kerüljenek be az üzletbe, melyek stílusában is passzolnak az én ízlésvilágomhoz – mondja Barbara.

[su_note note_color=”#f46d5d” text_color=”#000000″]

Barbara boltja hétköznaponként 10.00–17.00-ig, szombatonként 11.00–14.00-ig lesz nyitva. A dizájnerbolt Facebook-oldalát itt találjuk![/su_note]
(x)

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét