Nyílnak a határok, mehetünk strandolni… Na de mit vegyünk fel?

Ahogy minden időszaknak, úgy a bikiniszezonnak is megvannak a maga sajátosságai, ami a divatot illeti. Hogy idén nyáron mely fürdőruhák és strandkiegészítők a legtrendibbek, arról Lánczos Benkő Tímea pécsi stylist véleményét kértük ki.

Rengeteg fazonból válogathatunk, érdemes alkatunkat figyelembe venni!

Bizony a legkülönbözőbb fajtái vannak a bikiniknek és egyberészes fürdőruháknak is. Néhány ezek közül az idei nyáron kifejezetten divatosak lesznek a pécsi stylist szerint.

Nagyon menők a félvállas felsőrészek, melyek egyoldali pántjukkal nem csak izgalmasak, de a hölgyek felsőtestét hangsúlyozzák, sőt igény szerint akár optikailag nagyítani is tudják a kebleket.

– A merészebb, nagyobb keblű nők is örülhetnek, hiszen a plunge, vagyis a mélyen dekoltált úszódresszek is nagyon menők az idén – tette hozzá Lánczos Benkő Tímea. Ezek mellett azok az egyberészes darabok hódítanak továbbra is, melyek itt-ott azért megmutatnak valamit, tette hozzá.

A vintage hangulatot sugalló, övvel ellátott fürdőruhák is nagyon menők mostanában, mondta. Illetve kiemelte, a fodros darabok is hódítanak; a magasított derekú bikinialsókkal és magas-zárt nyakú, sportosabb felsőkkel egyetemben.

Színek és minták terén nem sok minden változott

A legtrendibbek az idén is a szakember szerint a trópusi növényminták, valamint a csíkok és pöttyök.

– Amit itt fontos tudni, az az, hogy optikailag a nagyobb minták növelnek, a kisebbek pedig kisebbítenek. Ezt ki-ki az alkata szerint válassza ki és döntse el, a teste mely részét hangsúlyozná inkább. A függőleges csíkos minta az egyberészes daraboknál karcsúbbá tesz, míg egy vízszintes csíkozású felső például nagyíthat a kebleken – fejtette ki Lánczos Benkő Tímea.

Standkiegészítők, amik sosem mennek ki a divatból

Érdemes beruházni egy szép strand- vagy szalmatáskába. Ha sikerül ugyanis egy nem túlságosan sportos – azonban praktikus – fazont kifognunk, akkor ezek a darabok akár egy hosszú nyári ruhával, nem csak a vízparton, de a városban is megállják a helyüket a szakember szerint.

– Ugyanez a helyzet a szalmakalappal is. Ne féljünk tőle! Nem csak trendi, de rendkívül praktikus viselet is, hiszen véd a meleg és a napszúrás ellen egyaránt. Bátran hordhatjuk akár a pécsi utcákon is, sőt mindenkinek ajánlom, hogy a gyerekek számára is szerezze be – így a stylist.

Ha pedig megvan a táska és a fejfedő, jöhetnek a szebbnél szebb lábbelik. Ha már szalma, akkor beszerezhetünk egy háncstalpú szandált vagy papucsot is, hogy tökéletes legyen a szett. Magassarkút a különlegesebb alkalmakra, laposat pedig a kényelmes strandoláshoz.

Stílusosnak számítanak idén a kockaorrú cipők és papucsok is, ezek közül is akad bőven olyan, mely strandoláshoz is alkalmas. Ugyanakkor az átlátszó darabok is nagyon divatosak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés