Ők voltak 2017 legsikeresebb pécsi női!

Kétségkívül mozgalmas év volt az idei, rengeteg sikeres hölggyel készítettünk interjút: művészekkel, alkotókkal, elismert szakemberekkel vagy szívvel-lélekkel dolgozó hétköznapi hősökkel beszélgettünk. Az év zárásaként íme egy válogatás.

A kétdiplomás épületgépész, aki sikert sikerre halmoz

Korhecz Lilláról ipari termék- és formatervező mérnök, épületgépész pécsi tehetségről többször is írtunk. Idén áprilisban különdíjas lett a Nők a Tudományban Egyesület versenyén. Később a Sci-ndikátor pályázaton egyetemisták és PhD-hallgatók vehettek részt, a többkörös elbírálás végén szintén különdíjat kapott. Pár hónap telt csak el, Lilla újabb elismerést zsebelhetett be. Minden évben a hazai felsőoktatási intézmények a szerintük legjobb, hallgatók által készített szakdolgozatokat jelölik a Magyar Épületgépészek Szövetsége díjára és a legkiemelkedőbbnek ítélt diplomamunkát a szövetség pénzjutalommal és oklevéllel honorálja, amit Lilla nyert el.

A pécsi cukrász, aki nem adta fel álmait

Szabó Réka Katával öt éve beszélgettünk először, akkor még induló vállalkozásáról, melyet egy biztos, jól fizető hivatali munkából kilépve indított el – szavaival élve – akkor még naiv, idealista tervekkel és elképzelésekkel. 2011-ben férjével közösen indították el vállalkozásukat, amikor rájött: nem tud szabadulni édességfüggőségétől. Pár év alatt kapott hideget-meleget, mára viszont eljutott oda, hogy teljesen önállóan, részmunkaidős állás nélkül vezesse pécsi desszertműhelyét, ahova több, neves pécsi szakmabelit is meghív idén vendégoktatónak.

– Süteményt lehet olcsón is készíteni, de annak is „megvan az ára”. Mindenki döntse el maga, hogy inkább eszik egy tenyérnyi ízbombát, aminek minden falatját élvezi, vagy inkább eszik egy olcsóbb, nagyobb adagot, ami lehet, hogy a kukában végzi – mondta nekünk Réka szeptemberben.

A fotós, aki a legőszintébb pillanatokat keresi egy család életében

Kölcsey Sára dokumentarista családfotós, úttörő szakmájában. A fotográfia területén nehéz újat „kitalálni”, Sára azonban a családok spontán, őszinte pillanatait fényképezi úgy, hogy egy napot, néha egy egész hétvégét tölt a családdal. Az Instagram-oldalak által közvetített képpel ellentétben ugyanis nem mindig fenékig tejfel egy család élete, otthon általában nincs rend, sokszor nincs elmosogatva, és akinek több gyermeke van, az tudja: a gyengéd pillanatokon és a nevetésen túl, a mindjárt-kitépem-a-hajad pillanatokig van mindenből. Sára ezeket a momentumokat kutatja és kapja lencsevégre, ettől lesznek hitelesek, őszinték a felvételei.

A lány, aki eltüntette a Balatont

A világ legrangosabb reklámversenyét, a 30 év alatti fiataloknak szóló, Young Cannes Lionst nyerte meg a pécsi születésű Hadnagy Luca és munkatársa, Medina Paloma nyáron Franciaországban. Minden évben egy nonprofit szervezetnek kell kampányt készíteniük a versenyzőknek, idén a brit Vöröskereszt adott témát, méghozzá egy olyan „csendes vészhelyzetet” kellett feldolgozniuk, amiről az emberek alig hallanak. A lányok feladata az afrikai Csád-tó krízise volt, ami közel 10,7 millió embert érint, és ahol a víz luxus, miután a tó mérete alig félévszázad alatt a tizedére csökkent – erre a komplex problémára kellett figyelemfelkeltő kampányt kitalálniuk, elsősorban adománygyűjtés céljából.

A lányok forradalmi ötlete a Balaton eltüntetése volt. Tükröt tartva az eseményeknek, egy Lake for Lake nevű kampány keretein belül vontak párhuzamot a két tó között, hogy bemutassák: mi lenne, ha a mi Balatonunk tűnne el.

– Az ötlet az volt, hogy a kilátókban levő távcsöveken keresztül nem az idilli hangulatú, gyönyörű tavat láthatnák az emberek, hanem a nyomorúságos szárazságot mint alternatív valóságot – mesélte Hadnagy Luca.

Hadnagy Luca jobb oldalon

Hirdetés