A nagy tojásteszt

Csokinyúltesztünk után egy újabb húsvéti cikkel készültünk: tojásokat kóstoltunk. Vettünk kilenc darab tojást kilenc különböző helyen, és jól megfőztük őket. Egy lábasban, azonos ideig forraltuk mindegyiket, majd végigkóstoltuk az összeset. A végeredmény meglepő.

hirdetés

Előzetesen annyit azért elmondanék, hogy bár sejtettük, a tojástesztelés alulmarad a csokinyuszikhoz képest, azt nem gondoltuk volna, hogy ennyire nehéz feladat lesz különbséget tenni két főtt tojás között. Ötünk közül senki sem volt képes rangsorolni őket, ezért a pontozást el is vetettük, és maradtunk a véleményezésnél.

tojásteszt3

[note note_color=”#ffc166″]Az ízbéli különbségeknél azonban fény derült egy sokkal fontosabb dologra, nevezetesen, hogy az eladóktól származó információk sok esetben egyáltalán nem hitelesek. Figyeljék csak![/note] [box title=”1. tojás”]Beszerzés helye: Vásárcsarnok

Ára: “L”-es méretű: 33 Ft

Amit az eladó mondott: a tojás Kerekegyházáról származik.

A tojás pecsétjéből a települést nem lehet megállapítani, de a sorszám szerint (3HU023T058/2) Bács-Kiskun megyéből származhat a tojás.

Amit a felvágás után láttunk: élénk, narancsos-sárgás színe van a tojássárgájának.

Vélemény: Ötünk közül kettőnknek ízlett, kettőnknek nem, egyikünk pedig egyáltalán nem érzett különbséget a tojások között. [/box]

tojás

[box title=”2. tojás”]Beszerzés helye: Vásárcsarnok

Ára: “L”-es méretű: 36 Ft

Amit az eladó mondott: a tojás Ráckevéről származik, friss, házi, a szárnyasokat saját termesztésű takarmánnyal etetik.

A tojás pecsétjéből ez derül ki:  a települést nem lehet megállapítani, de valóban Pest megyéből való a tojás. Az eladó állításával szemben a kód ketreces tartást jelölhet. (3HU123T03/6).

Amit a felvágás után láttunk: halovány színű, porlad a sárgája.

Vélemény: Egyikünk sem tartotta kiemelkedően jónak, a “fűrészporos” jelző illik rá legjobban, “kiállt a sóért”. A fehérjéje gumiszerű. Elég rossz.   [/box] [box title=”3. tojás”]Beszerzés helye: Vásárcsarnok

Ára: “L”-es méretű: 34 Ft

Amit az eladó mondott: Perekedről származik, kérdésemre, hogy a tojás házi-e, azt a választ kaptam, hogy “sok tyúk tojja”.

A tojás pecsétjéből az derül ki, hogy a tojás nagyon valószínű, hogy nem Baranyában lévő Perekedről származik, mert pecsétje Pest megyét jelez. Kódszáma (3HU123T03/6) meggyezik a nálunk kettes sorszámmal szereplő versenyzőjével.

Amit a felvágás után láttunk: halovány színű, a sárgája porhanyós, tojáshoz képest is elég íztelen.

Vélemény: Natúr, semleges, valójában eléggé hasonlít a ketteshez, nyilván nem véletlenül. Senkiben nem hagyott mély nyomot. [/box]

A tojásokra nyomott pecsétek jelentéséről itt olvashat bővebben.

tojás

[box title=”4. tojás”]Beszerzés helye: Vásárcsarnok

Ára: “L”-es méretű: 35 Ft

Amit az eladó mondott: Ráckevéről származik, nem házi, nagyüzemi.

A tojás pecsétjéből ez derül ki: a tojás nem ráckevei, a sorszám  (2HU181T01/1) alapján Veszprém megyéből való.  A vásárolt tojások közül ez az egyetlen mélyalmos.

Amit a felvágás után láttunk: színe kiváló, narancssárgás, egyben marad, nem porlad.

Vélemény: Ez volt az egyetlen tojás, ami mindannyiunknak ízlett. Sárgája lágy, nem fullasztó, inkább kissé nedves, fehérjéje nem gumiszerű hanem puha. Ez volt a legfinomabb. [/box] [box title=”5. tojás”]Beszerzés helye: Vásárcsarnok

Ára: “L”-es méretű: 35 Ft

Amit az eladó mondott: Bikalról származik, nem kapirgálós tyúkok tojták, de nagyon finom, mivel házi takarmányt eszik.

A tojás pecsétjéből ez derül ki, úgy tűnik, nem bikali, hanem a Baranyával szomszédos Bács-Kiskunból jött. (3HU021T01/2)

Amit a felvágás után láttunk: sápatag színű, nem túl hívogató látvány.

Vélemény: Egy mondatban össze lehet foglalni mindenkiét: “Színe sem szép és nem is ízlik.”[/box]

tojás

[box title=”6. tojás”]Beszerzés helye: vásárcsarnok

Ára: “L”-es méretű: 36 Ft

Amit az eladó mondott: saját tartású, kémesi házi tojás, kapirgálós, de nem volt túl közlékeny.

A tojás pecsétjéből ez derül ki: semmi, mivel nincs rajta, ötven tyúkig nem is kötelező számozni.

Amit a felvágás után láttunk: alaptojás, elég sápadt.

Vélemény: Semmi extra, ami egyetlen házi tojás (vagy legalábbis annak árult) volta miatt kicsit furcsa. Olyan, mintha sosem akarna elfogyni az ember szájában, gumiszerű. Kíváncsiak lennénk, mit esznek azok a tyúkok…[/box] [box title=”7. tojás”]Beszerzés helye: Tesco

Ára: “L”-es méretű: 43 Ft

A tojás pecsétjéből ez derül ki: Ha minden igaz, akkor a pecsét alapján származási helye ugyanúgy Ráckeve, ahogy a 2-esnek és a 3-asnak is (3HU123T03/6), ám ez 10 forinttal drágább.

Amit a felvágás után láttunk: jellegtelen szürkéssárga, porladós

Vélemény: az íze egészen vállalható, sonka mellé jó sok tormával még jó is lehet, állaga kissé gumiszerű. A többség hümmögött, amikor megkóstolta. [/box]

tojás

[box title=”8. tojás”]Beszerzés helye: Lidl

Ára: “L”-es méretű: 41 Ft, akciós volt

A tojás pecsétjéből ez derül ki: Bács-Kiskun megyéből származik. (3HU023T34/3)

Amit a felvágás után láttunk: sápatag színű, porladós.

Vélemény: Íze meghatározhatatlanul furcsa, átlag alatti, fullasztóan száraz. [/box] [box title=”9. tojás”]Beszerzés helye: Interspar

Ára: “L”-es méretű: 40 Ft, extra sárga tojásnak volt feltüntetve

A tojás pecsétjéből ez derül ki: Bács-Kiskun megyéből származik. A kód alapján ugyanonnan jön, ahonnan a Lidlből való tojás, csak az utolsó szám, az istálló azonosítója tér el (3HU023T34/1).

Amit a felvágás után láttunk: élénk színű, sárgája egyben marad, jó ránézni, de hát ezt is “ígérte” a doboza.

Vélemény: Ez a 4-eshez hasonlóan sokunknak ízlett. “Minden tojások legjobbika, színe, íze, porhanyóssága a legjobb és, még viszonylag egyben is marad. Ha tojáskúrát tartanék, csak ezt választanám.” Azért nem mindenki volt ilyen lelkes, volt akinek egyáltalán nem ízlett. Az viszont biztos, hogy ugyanarról a telepről származik, ahonnan a a 8-as tojás, ami elég rossz minősítést kapott. Vajon ebben az istállóban mivel etetik a csirkéket?  [/box] [note note_color=”#a7d05c”]Tanulság

– Ha igaz, amit a sorszámok a laikusok számára megmutatnak, akkor bizony az eladók nem feltétlenül mondtak igazat a származásról.

– Kicsit csalódtunk, mert a vásárcsarnokos kofáktól azt vártuk, hogy ott valóban helybéli tojást kapunk, de a pecséteken szereplő sorszámok ezt a várakozásunkat nem támasztották alá.  Tény, hogy nem vásároltunk az összes standnál, de hat különböző eladónál jártunk, és a tojások közül csupán kettő lehetett baranyai, ám egyiknél éppen a bizonyítóerejű pecsét hiányzott.

–  Ha valaki “kapirgálós” – vagyis nem nagyüzemi – tyúkokat tart, még nem jelenti azt, hogy a tyúk tojása finom lesz – persze ettől még lehet egészségesebb, vagy éppen kevésbé egészséges is a termék.

– Az árak az általunk vásárolt termékek esetében barátságosabbak voltak piacon, mint a hipermarketekben.[/note]

Hamarosan jövünk húsvéti sonka tesztünkkel!