Ábrákba rejtik a veszélyt a kozmetikumokban

A drogériákban böngészve jórészt nem a kozmetikumok hátulján megbúvó piktogramok, jelzések alapján választunk terméket. Nagy baj! Az apró ábrák mögött komplex jelentés húzódik meg, és érdemes behatóbban tanulmányozni a jelöléseket, hogy tisztában legyünk a termék előállításának részleteivel, fenntarthatósági jellemzőivel. Mutatunk néhány rendszeresen előforduló ábrát, amit érdemes az emlékezetünkbe vésni, ha fontos számunkra a tudatos vásárlás.

hirdetés

Sokszor meg sem próbáljuk elolvasni a kozmetikai szerek összetevőinek listáját, hiszen legalább annyira értenénk, mint a kínai nyelvet. A címkén szereplő emblémák, termékjelek, betűjelek és piktogramok azonban bárki számára elérhető, közérthető üzeneteket hordoznak, ha vesszük a fáradságot és utánanézünk jelentésüknek. A Tudatos Vásárlók Egyesülete gondosan összegyűjtötte ezeket a jelzéseket – itt böngészhetjük a teljes listát –, mi meg szemezgettünk a kozmetikai termékekre vonatkozó, Pécsen is gyakran előforduló piktogramok között.

Amit keress:

Környezetbarát Termék

Ennek a magyar öko-címke használatának feltételeit 1997-ben dolgozták ki. Azokon a termékeken találkozhatunk a jelzéssel, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célra szolgáló más termékeké és szolgáltatásoké. Használatának lényege, hogy piaci előnyben részesülhessenek azok a termékek, amelyek  bizonyítottan kisebb mértékű terhelést jelentenek környezetükre, mint riválisaik. Ennek értelmében újrahakornyezetbarat_termek_CMYKsznosított, újratölthető, komposztálható, csökkentett erőforrás felhasználásával készült vagy nincs veszélyesanyag-tartalma. A rendszer alapjait jogszabály rögzíti, állami fenntartású intézmény koordinálja a védjegy odaítélését, a termékek, szolgáltatások ellenőrzését, tanúsítását.

pexels-photo-234220

Zöld pontpiktogram2

Az egyébként nemzetközi védjegyet hazánkban csakis az ÖKO-Pannon Nonprofit ruházhatja azokra a gyártókra, akik maradéktalanul eleget tesznek hulladék-hasznosítási kötelezettségeiknek. A szimbólum garantálja, hogy a forgalmazó gondoskodik az általuk kibocsátott csomagolás előírt arányú hasznosításáról, vagyis megszervezi saját csomagolásának szelektív begyűjtését és hasznosítását.

Ugró nyuszipiktogram3

Az Egyesült Államokban és az Európa Unióban is igen elterjedt jelzés biztosítja a vásárlót arról, hogy a kozmetikai vagy testápolási terméket és összetevőit nem tesztelték állatokon. Az amerikai Coalition for Consumer Information on Cosmetics Leaping Bunny program keretein belül a cégek évente kötelesek beszámolni tevékenységükről és független szervezettel auditáltatni azt. Nem mellesleg 2013 óta az EU-ban nem hozható forgalomba olyan kozmetikum, amelyet állatokon teszteltek, ugyanígy a kozmetikai összetevők sem tesztelhetők hazánkban.

ÖKO-TESTDura Kork_2013

Az Öko-Test német nyelvű magazin által életre hívott emblémát 1985 óta érdemelheti ki az a gyártó, akinek terméke különböző egészségügyi és környezeti kritériumoknak is megfelel. A független laboratóriumokban végzett mérések alapján jó (gut) vagy nagyon jó (sehr gut) minősítéseket lehet kiérdemelni. A csapat vizsgálja az összetevőket, hatóanyagokat, káros anyagokat, sokszor szigorúbban is, mint ahogy azt a törvények előírják.

pexels-photo-313066

Amit kerülj:

Uniós jogszabályoknak megfelelően tíz veszélyszimbólumot tartunk számon. A jelzést a termék csomagolásán kell keresni, és ha jót akarunk Föld Anyánknak, az ilyen jelzésekkel ellátott kozmetikumokat le se vesszük a polcról. Bár a termékek címkézését a gyártók, forgalmazók végzik, a piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hatóságok szigorúan ellenőrzik, hogy a piktogram felkerült-e rendeltetésszerű helyére. Megmutatjuk, hogy melyek a leggyakoribbak a kozmetikumok világában.

Az egyik ilyen veszélyszimbólum a környezetre veszélyes jelölés, amely arra utal, hogy a termék közel sem veszélytelen az ózonrétegre, vagy a vízi világra. A toxikus ábra arra hívja fel a figyelmünket, hogy a termék súlyos mérgezést okozhat, az egészségre veszélyes szimbólum pedig arra utal, hogy a készítmény mérgezést, bőrsérülést, súlyos szemkárosodást, légzőszervi érzékenységet okozhat. Végül, de nem utolsósorban óvakodjunk az irritáló piktogramtól is, amely arra utal, hogy a szer bőr-, szem- és légzőszervi irritációt okozhat.