Ezt sütik a pécsiek I.

Utazáskor az egyik legmeghatározóbb élmény a gasztronómia megismerése. Aki pedig élt már külföldön, az tudja jól, nem mindig kell visszautazni a hangulatért, néha elég egy harapás és az ember rögtön visszarepül a múltba. Megkértünk néhány pécsi nőt, árulják el titkos receptjeiket, amivel megemlékeznek a távol töltött időkről. Ezek közül kettőt közölünk cikkünk első részében. 

Az igazi amerikai almás pite

Dénes Viki, a Pécsi Tudományegyetem oktatója három évig élt Bostonban. Egy kutatás keretein belül utazott ki, ám a látogatás kicsit több lett munkánál. Életre szóló barátságokat kötött és sokat tanult az ország gasztronómiai szokásairól is – Az amerikai konyha a világ konyhája. Az Egyesült Államok a konyhaművészetet tekintve is egy hatalmas olvasztótégely – meséli Viki. Elmondása szerint Bostonban nála inkább a magyaros ételeké volt a főszerep, de az igazi amerikai almás pite fantasztikus, így miután hazaérkezett, a pite többször is enyhített nagy Amerika-hiányán.

Nosztalgia ízek 1

Az amerikai változat receptje merőben eltér a magyar almás pitéétől, ezért érdemes kipróbálni. Mi teszteltük, az eredmény isteni!

 

[box title=”Amerikai pite recept” box_color=”#df412f” title_color=”#f2f3f2″]

Tészta

  • 20 dkg liszt
  • 1 teáskanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • 10 dkg hideg vaj
  • 8 evőkanál hideg víz

Elkészítés

Gyúrd össze a vajat, a lisztet és a vizet, amíg sima tésztát nem kapsz. Fontos, hogy utána tedd be a hűtőbe minimum 20 percre – ez alatt el tudod készíteni a tölteléket.

Töltelék

  • 5-6 nagy alma
  • 10-15 dkg cukor (attól függ, mennyire savanykás az almád)
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • ½ teáskanál szegfűszeg (ezzel vigyázz, mert ha sokat teszel bele keserű lesz)
  • ½ teáskanál szerecsendió
  • 1 evőkanál rum
  • 1 csomag vanília

Elkészítés

Az almákat meghámozva, kimagozva felezd el és vágd szeletekre, majd alaposan keverd össze  a lisztes fűszerekkel. A tésztát vedd ki a hűtőből, felezd el és kör alakúra nyújtsd ki. Az egyik felét fektesd sütőformába, szórd meg zsemlemorzsával. Tedd bele a tölteléket és fedd le a másik tésztalappal. Alaposan nyomd össze a széleket, végül kend meg egy felvert tojással. 180-200 fokra előmelegített sütőben süsd minimum 40 percig. Melegen az igazi![/box]

Sunday Roast avagy az igazi Britannia

Varga Anett, a Bölcsészettudományi Kar hallgatója Erasmus tanulmányai alatt élt Nagy Britanniában, Leicesterben.

– Az angol konyha furcsa, nem használnak például fűszereket! A pirospaprikát nagyon hiányoltam, enélkül nem tudtam igazi magyaros ételeket készíteni. Tejfölhöz hasonló van, de nem ugyanaz, a túrót meg nem is ismerik – meséli Anett. Különbözősége ellenére azonban az angol konyha rendkívül érdekes élményt tud nyújtani az oda látogatóknak. Az english breakfast, a fish&chips és a csapolt Guinness a csúcs, ám Anett receptgyűjteményéből a legizgalmasabbat választottuk!

A Sunday roast (angol vasárnapi ebéd) egy hagyományos brit főétel, amit készítenek malacból, marhából, bárányból és akár idény szerinti szárnyasokból is. A köretek a húsokhoz zöldségek (répa, zöldbab, káposzta stb.), sült burgonya és Yorkshire Pudding, a szósz pedig gravy mártás. A Yorkshire Pudding gyakorlatilag egy palacsintatészta forró kiolajozott formában, szintén forró sütőben kisütve.

Nosztalgia ízek 4

[box title=”Sunday Roast” box_color=”#f99834″]

Hozzávalók

  • 1 báránycomb
  • gyökérzöldségek
  • 3 fej mogyoróhagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • néhány szál rozmaring
  • frissen őrölt bors
  • olívaolaj
  • szárnyas alaplé
  • 2 kg újburgonya – vagy más burgonyaféle

Elkészítés

Aprítsd fel a fokhagymát, keverd össze a sóval és a borssal. Ezután vágd fel nagyobb darabokra a hagymát, a megpucolt zöldségeket és tépkedd le a rozmaringágról a kisebb hajtásokat. Közben melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Ha ez megvan, akkor a  hús felületén ejts apró bemetszéseket. A fokhagymás, sós, borsos keveréket alaposan masszírozd bele a húsba. A letépkedett rozmaringhajtásokat az előbbiekben ejtett vágásokba egyesével dugdosd bele. Önts egy kevés olajat a tepsi aljára és rendezd el szépen a zöldségeket és a hagymát, fedd be az egészet alufóliával és tedd be a sütőbe két órára. A két óra vége felé kezdj neki a köretnek! Vágd ketté a krumplikat, tedd őket egy tálba és locsold meg őket alaposan olívaolajjal, sóval, a megmaradt rozmaringgal. Dobáld be őket egy tepsibe és told be a sütőbe a hús alá. A burgonya méretétől függően kb. 45-65 perc alatt elkészül. Amint kivetted a húst a tepsiből, fedd le egy méretes alufóliával és legalább 10 percig pihentesd. Közben készítsd el a mártást. A legjobb ha egy kis alaplevet öntesz a tepsibe és felkevered az ízeket, majd öntsd át egy lábosba a tepsi tartalmát és engedd fel körülbelül másfél deci borral. Mire a krumplid megsül és a húsban eloszlanak a nedvek, addigra pont kifő belőle az alkohol, besűrűsödik és csak a mártás marad. Kész is vagy! A tálalás már csak rajtad múlik![/box]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés