Forró italok hűvös napokra

Most már végérvényesen beköszöntött a hűvös, barátságtalan idő. Bár a fűtést már sok helyen bekapcsolták, hőérzetünk mégsem a megfelelő, nehéz átállni a szervezetnek. Segítség lehet, ha megiszunk egy forró italt a takaróba bújva. Összegyűjtöttünk néhány nagyon ínycsiklandozó tea- és forró csoki receptet.

 

Forró áfonya tea (forrás: www.teaunnep.hu)

Hozzávalók: 3 l víz, 30 dkg vörös áfonya, 40 dkg barna cukor vagy 30 dkg gyümölcscukor, 2 citrom és 2 narancs leve, 12 egész szegfűszeg, egy kis fahéj ízlés szerint. (Természetesen készíthetünk belőle kevesebbet is, ez esetben arányosan csökkentsük minden hozzávaló mennyiségét.)

Elkészítés: Egy nagy lábasban keverd össze a vizet az áfonyával és melegítsd forráspontig, majd főzd 30 percig közepes lángon. Ez után add hozzá a narancs és citrom levét, a fahéjat és a szegfűszeget. Fedd le és így főzd még további 1 órán át. Nem a leggyorsabb, de megéri!

áfonya

 

Fűszeres gyömbértea (forrás: www.nosalty.hu)

Hozzávalók (2 főre): 0,5 l víz, egy kis (kb. 2×3 cm-es) darab gyömbér, 3-4 egész szegfűszeg, 2-3 rúd fahéj, 1 evőkanál méz

Elkészítés: A meghámozott, vékonyra szeletelt gyömbért pakold a főzőedény aljára, majd dobd rá a fűszereket és a mézet, végül az egészet öntsd fel a vízzel. Forrald fel, majd lassú tűzön hagyd forrni további fél órán keresztül. Figyelem: ha túl sokáig forralod a gyömbért, nagyon csípős lesz! Leszűrés után fogyasztható is a forró ital, ami igazi gyógyír lehet a megfázásra, hiszen a méz és a gyömbér egyaránt természetes baciölők.

gyömbér

 

Indiai tejes tea (forrás: www.mindmegette.hu)

Hozzávalók: 1 dl fekete tea, 4 dl tej, 4 teáskanál cukor, gyömbér, citromfű

Elkészítés: Főzd meg a fekete teát 1 dl vízben, majd add hozzá a tejet és a cukrot, ez után forrald fel. Adj hozzá kevés citromfüvet és gyömbért, takarékon forrald további két percig, fedő alatt. A fenti mennyiséget arányosan lehet növelni, de aki tejesebben szereti, több tejjel is készítheti. A fűszerekkel, főleg a gyömbérrel bánjunk óvatosan, mert nagyon erős.

 

Narancsos forró csoki (forrás: www.csokieskave.hu)

Hozzávalók: étcsokoládé, tej, tejszín, narancshéj, fahéj, méz vagy cukor. A mennyiség attól függ, hány főre készítjük a finomságot. Az arányok nagyjából így néznek ki: 1 egység csoki, 2 egység tej, 0,3 egység tejszín, a többi ízesítés gyanánt, ízlés szerint.

Elkészítés: A tejet és a tejszínt kezdd el forralni egy edényben. Ha felforrt, vedd le a tűzről és keverd bele az összetört csokoládét, cukrot, fahéjat és a reszelt narancshéjat. Folyamatosan kevergesd, ameddig teljesen el nem olvad. Ha elkészült – és még bevállalod a plusz kalóriákat – tejszínhabbal díszítheted.

forró csoki_

 

Rumos forró csoki (forrás: www.nosalty.hu)

Hozzávalók (4 főre): 2,5 dl tej, 2,5 dl habtejszín, 2,5 dl kókusztej, 15 dkg fehér csokoládé, 1 evőkanál rum, ízlés szerint szerecsendió

Elkészítés: Közepestől kisebb lángon kezdd melegíteni a tejet, a tejszínt és a kókusztejet egy kis lábasban. Tördeld bele a csokoládét, közben gyakran kevergesd meg. Amikor a csoki teljesen elolvadt, még hagyd melegedni 5 percig, állandóan kevergetve. A tűzről lehúzva add hozzá a rumot, töltsd poharakba és reszelj szerecsendiót a tetejére.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés