Gyerekek kerültek infúzióra a pécsi klinikán

Szokatlanul sok rotavírussal fertőzött gyereket vittek be az utóbbi hetekben a pécsi Gyermekgyógyászati Klinika ügyeletére. Bár a betegség rendszerint tavasszal fordul elő halmozottan, idén nyáron – vélhetően az üdülőhelyeken kialakult nagy tömeg miatt – sokkal gyakrabban találkoztak vele az orvosok, mint a korábbi években. A kicsik szinte kivétel nélkül infúzióra kerültek.

hirdetés

Erikáéknak egyhetes balatoni nyaralásukat kellett megszakítaniuk, mivel 14 hónapos kislányuk a vakáció harmadnapján erőteljesen hányni kezdett, majd hasmenése lett. A szülők vártak egy-két napot, de amikor a kis Luca alig ivott és inni sem akart, úgy döntöttek, ez már nem játék. Hazautaztak és bevitték őt a pécsi gyermekklinika ügyeletére. A kislány a kiszáradást megelőzendő infúziót kapott a kórházban, de szerencsére hamar rendbe jött és másnap délután már otthon voltak a picivel.

Amint azt a pécsi gyermekklinika ügyeletén megtudtuk, Lucához hasonlóan jó pár kisgyereket vittek ugyanilyen durva tünetekkel a József Attila utcába az utóbbi hetekben. A kicsiknek szinte kivétel nélkül infúziót kellett adni, mert olyan súlyos volt az állapotuk.

rotavirus

– Az úgynevezett rotavírus-fertőzésnek februártól-májusig tart a felfutó időszaka, illetve van egy kisebb csúcs még ősszel, de az idén meglepő módon sokkal több ilyen megbetegedés volt a nyári hónapokban is. A pontos okát nem tudjuk, de feltételezhetően a nyaralóhelyeken kialakult nagy tömegek okolhatóak a hányással és durva hasmenéssel járó kór terjedéséért – tájékoztatta lapunkat a Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa, dr. Nyúl Zoltán.

A vírus emberről emberre terjed, vagyis nem Balaton vagy más élővizek közvetítik a betegséget, hanem a többi fertőzött egyén, gyerek szoros közelsége, vagyis a nagy tömeg.

Bár a betegség Nyugaton remekül gyógyítható, az afrikai országokban a rotavírus még ma is sok esetben halált okoz. Ebből is érzékelhető, hogy milyen agresszív vírusról van szó.

A szakember emellett felhívja a figyelmet arra is, hogy a kisgyermekek háromszor olyan gyorsan kiszáradhatnak, mint a felnőttek. Tehát, ha a kicsi sokszor hány, étvágytalan, erőtlen, jelentősen csökkent a vizeletürítés, a szeme beesett és a szája kiszáradt, akkor semmiképp se várjunk, irány az ügyelet!

rotavirus

Illetve még néhány jó tanács: ha az orvosig még nem is jutottunk el, fontos lenne, hogy a gyerkőc sokat igyon, még akkor is, ha folyamatosan hány. Gyakran, keveset. Sőt, ami még ennél is lényegesebb, hogy ne csupán tiszta vizet itassunk a kicsikkel, hanem speciális sós oldatot – mondja dr. Nyúl Zoltán. A hasmenéssel ugyanis nemcsak vizet, hanem ásványi sókat is veszít a szervezet.

Ezen kívül ne koplaltassuk a gyereket, pontosabban csak addig, amíg tényleg étvágytalanságról van szó. A vizsgálatok egyfelől bebizonyították, hogy a diéta nem segít a hasmenésen, ráadásul a tápanyagban szegény étkezés alultápláltsághoz vezethet.