Hűtsd magad klímával!

Az utóbbi években egyre több család vásárolt klímaberendezést a lakásába. A tavalyi forró nyár például kiemelkedő volt forgalom tekintetében, a pécsiek   megrohamozták a szaküzleteket. A hétvégi forróság miatt pedig megint megnőtt az igény. Most azoknak nyújtunk egy kis segítséget, akik még vacillálnak. 

A lehetőségek

Mobil kondi

Az ablak klímák és a mobil klímák a legolcsóbbak a légkondicionáló berendezések közül, 70.000-80.000 ezer forintért már megvásárolhatóak, ráadásul még a beépítés költségét is megspórolhatjuk. Ám ezeknek az előnyöknek csak ideig-óráig örülhetünk – mondja Bekk Róbert, a Tri-bekk Kft. ügyvezetője. A mobil klímát ugyanis nem úgy kell elképzelni, mint egy hősugárzót, hogy bedugom a konnektorba, és már fújja is a hideg levegőt, beüzemelésük komoly előkészítő munkát igényel.

A meleg levegő kivezetését meg kell oldani valahogy: típustól függően az ablakba, vagy az ajtóba kell beszerelni a berendezést, vagy egy kályhacső vastagságú és 2-3 méter hosszú elvezető cső külvilági csatlakozásáról kell gondoskodnunk. Szóval mindenhogyan fúrni-faragni, kalapálni kell a lakásban.

A hátrányok sorolásának pedig még nincs vége: ezek a berendezések ugyanis  meglehetősen zajosak, ezért képtelenség mellettük huzamosabb ideig létezni. Emellett sokat fogyasztanak (másfélszer annyit, mint egy beépített klíma), gyakori tisztításra szorulnak, ráadásul elcsúfítják a házat, egyes esetekben pedig korlátozzák az ablakok rendeltetésszerű használatát.

Drágábban, jobbat

A fentebb felsoroltak miatt a szakemberek általában lebeszélik a vásárlókat az utóbbi megoldásokról. Helyettük az úgynevezett split klímákat javasolják,  melyeknél a hűtőkör két eleme szétválik: a hőfelvevő részt a lakásban, a kompresszort és a hőleadót pedig kinn, a ház falán helyezik el. Így a légkondi csak minimális zajt bocsát ki, másrészt a beltéri egység helyigénye kicsi, és a típus lehetőségeitől függően bárhol elhelyezhető.

A beépített berendezéseknek márkától függően 90.000 és 130.000 forint körül van darabja, persze ezek az alap készülékek, árban a határ a csillagos ég. Bizonyos esetekben azonban érdemes többet költeni: a 30 decibeles és a 19 decibeles berendezés ára között nagyjából 100.000 forint különbség van, ám amíg zajszintben az előbbi csak elviselhető, a másodikat hallani sem lehet. A költségekhez hozzá kell még számolni 35-40 ezer forintos beszerelési díjat is.

 

Teljesítmény

Vannak az úgynevezett ON/OFF típusú klímaberendezések, melyek vagy a maximális teljesítménnyel működnek, vagy sehogy, így hosszú távon nem túl gazdaságosak. Ennél sokkal jobb választás az úgynevezett inverteres klímaberendezés, melynél a rendszer csak annyi energiát fogyaszt, amennyi valójában szükséges.

Ez utóbbi tehát jóval gazdaságosabb. Emellett érdemes a lehető legmagasabb COP értékű készülék mellett dönteni, a COP érték ugyanis azt mutatja meg, hogy egységnyi befektetett energiából (áramfelvételből) a készülék mennyi hasznos teljesítményt, azaz hideget tud produkálni. Míg a hagyományos split klímák COP értéke jellemzően mindössze 3,6, az inverteres technológia minimum 4,5, de akár 6-os hatékonyságra is képes.

 

Gazdaságos használat

A szakember szerint a magyarok többsége nem tudja megfelelően használni a légkondicionálót. Természetesen akinek van otthon, az előbb vagy utóbb saját kárán megtanulja takarékosan működtetni a berendezést.

Nagyon fontos, hogy a klímával ellátott helyiséget napközben alaposan árnyékoljuk be, mert ha a szobában viszonylag hűvös az alaphőmérséklet, a légkondicionálónak nem kell olyan forró levegőt lehűtenie. Az sem túl gazdaságos, ha ki-be kapcsolgatjuk a berendezést, hiszen a szoba pár óra alatt visszamelegszik, és az újabb bekapcsolásnál a klíma kezdheti elölről a hűtést. Helyette a hőtartást javasolja Bekk Róbert, esetleg egy éjszakai kikapcsolással. Ha betartjuk a javaslatokat, akkor a számlánk nem fog jelentősen megugrani, a havi átalánydíjban hozzávetőlegesen 1000 forint többletet jelent majd a klíma.

Jó, ha tudod…

Ma már olyan gépek közül is választhatunk, amelyek különösen fejlett légszűrővel rendelkeznek. Így védelmet nyújtanak a különböző allergiás megbetegedések, vagy akár az asztma ellen is.

A tisztítás gyakorisága függ attól, hogy lakóhelyünkön mekkora a forgalom, hol helyezkedik el, vagyis, hogy mennyire szennyezett a levegő.

Lakótelepen, sorházi lakásoknál olyan klímát javasolnak a szakemberek, amely halk kültéri egységgel rendelkezik.

Az utóbbi időben egyre többen vásárolnak az interneten klímát, így ugyanis akár 20.000 forinttal olcsóbban hozzá lehet jutni a berendezésekhez. Ám ezeknél a vásárlásoknál sok a rossz tapasztalat, a garanciát ugyanis nem minden esetben tudják érvényesíteni az ügyfelek. Így érdemesebb inkább többet költeni, mert egy szaküzletben megvásárolt készülékre akár 5 év garancia is járhat.

 

Hirdetés