Ide vidd a gyereket, amíg a Jézuska dolgozik!

A karácsonyi készülődés a fenyőfa díszítésével zárul, a kisgyermekes családokban pedig igényel némi logisztikát ez az utolsó momentum. Nem mintha nagyon nehéz feladat lenne lefoglalni az apróságokat egy ekkora városban, mégis úgy gondoltuk, hogy összegyűjtünk néhány alternatívát. 

[note note_color=”#ffab66″]

Uránia mozi

Mialatt dolgoznak az angyalok, gyere be a moziba! Nem véletlen az Uránia mozi mottója, hiszen 24-én kifejezetten a szülőknek próbálnak segíteni a készülődésben. Három időpontban vetítenek gyerekeknek szóló mesefilmet és rajzsarokkal is készülnek, mindezt ráadásul kedvezményes jegyárral.

– 10:30 – A Madagaszkár pingvinjei 3D

– 12:30 – Paddington

– 14:30 – A Madagaszkár pingvinjei 3D[/note]

madagaszkár pingvinjei

[note note_color=”#b8df8b”]

Bóbita Bábszínház

A pécsi bábszínház társulata a Torzonborz, a rabló című előadást tűzte műsorára 24-én két alkalommal is – tízkor és kettőkor. Az előadás nagyjából 45 perces, és ha utána még játszunk egy kicsit a gyerkőccel a Zsolnay-negyed kertjében, akkor ezalatt bőven van idő elkészülni. [/note] [note note_color=”#ffdc66″]

Cinema City Pécs

A Plázában szintén mozizhatunk szenteste napján. Itt a Madagaszkár pingvinjei és a Paddington mellett még két mesefilmet is vetítenek. [/note]

 

[note note_color=”#bcd4e1″]

Pécsi Állatkert és Terrárium

December 24-én délután egy óráig nyitva van az állatkert terráriuma, ráadásul kedvezményekkel is várják a pécsieket. Így amíg otthon zajlik a készülődés, a kis hüllő- és rovarrajongók közelebbről is szemügyre vehetik kedvenc állataikat. Szóval, ha van olyan család, ahol a karácsonyi angyal korábban hozza a fát, azoknak remek alternatíva lehet egy terráriumi túra.[/note]

korcsolya

[note note_color=”#e4b4ca”]

Műjégpálya

Úgy néz ki, talán a két ünnep között téliesre fordul az időjárás, de addig sem árt magunkat karácsonyi hangulatba hozni. Sajnos a pécsi műjégpálya csak délig van nyitva 24-én, de az egyik szülő dolgát még így is megkönnyíthetjük, főleg akkor, ha a korizás után még kimegyünk egyet futkosni az uránvárosi Szilárd Leó parkban található szuperül felszerelt játszótérre.[/note] [note note_color=”#90c4b4″]

Zsolnay Kulturális Negyed

Ha valaki még nem látta volna, akkor 24-én napközben érdemes megnézni a Karácsonyfa-kiállítást a Zsolnay Negyed Pirogránit udvarán és a Ginko téren. A közel harminc fenyőfából álló ünnepi hangulatú kiállításon a régió kézművesei, hagyományőrző civil szervezetei, valamint a megye óvodás és kisiskolás csoportjai által feldíszített karácsonyfák láthatók. Ki lehet találni egy kedves mesét a gyerekeknek arról, hogy miként segíthetünk olykor a Jézuskának a fa díszítésében!

A Negyedben már az év elejétől működik az Elektronikus Modelljárművek Játszóház. A játékpark egy 24 és egy 18 méteres Carrera autóversenypályával, és több kisebb pályával, favonatos játszóházzal, és igazi modellvasút játékasztalokkal, illetve egy az országban eddig egyedülálló hosszúságú 0 méretarányú modulrendszerű terepasztallal van felszerelve. Utóbbin a felnőttek is játszhatnak, a nagyobb gyerekeknek pedig RC-s rendszerű gépjárművekkel versenyezhetnek. A park december 24-én délután egy óráig van nyitva. [/note]

Kérjük olvasóinkat, hogyha tudnak még olyan környékbeli programokról, amikre 24-én délután elvihetik a szülők a gyerekeket, írják meg nekünk! 

Hirdetés