Így használd fel a lukas zoknit!

Tél közeledtével kénytelenek vagyunk előbányászni a szekrény vagy a gardrób mélyén lapuló meleg zoknikat. És ilyenkor természetesen kiderül, hogy a lábravalók egy része használhatatlan, elnyűtt, esetleg lukas, és azt sem tudjuk miért foglalták a helyet eddig. Első dühünkön felülemelkedvén azonban érdemes alkotni belőlük valamit. 

Készítsünk állatkát! 

Zokniból plüssállatot gyártani igazán édes ötlet. Sokféle figurát találni az interneten, vannak egyszerűbbek és akadnak bonyolultabbak. Ám kezdőknek az alábbi hóembert javasoljuk, mert ehhez aztán igazán nem kell túl nagy kézügyesség.

A hómanushoz értelemszerűen egy méretes fehér zoknira lesz szükségünk, plusz nagyjából 1 és 1/3 csésze rizsre. Persze töltőanyagként választhatunk vatelint vagy vattát, esetleg cseresznyemagot, amit szeretnénk, a lényeg, hogy a hóember pocakja jó kövér legyen. Emellett kell néhány filcből kivágott apróság a díszítéséhez.

Célszerű még beszerezni egy ragasztópisztolyt is, az arc alkotórészeihez és a gombokhoz ez a legjobb rögzítőeszköz, mivel könnyen kezelhető és gyorsan szárad.

Az elkészítéshez tartozó leírást és a hozzávalók pontos listáját IDE kattintva nézheted meg.

hóembermontazs

Maradván a zokniállatoknál, de egy kissé nehezítve a helyzetet, íme egy helyes plüss majom. Ezen figura elkészítéséhez nem ártanak az ügyesebb kezek, a pár zokninkat ugyanis darabjaira kell vágni majd egyesével kitömni, illetve összevarrni.

A majmócához kifejezetten jópofa az otthon előszeretettel használt elnyűtt zsenília zoknit feláldozni, ennek ugyanis hosszabbak a szálai, amitől a kisállat még puhább lesz.

A lépésről lépésre képet ITT nézheted meg nagyban.

majommontazs

Nem vész el, csak átalakul

Mivel a zoknik funkciójukból adódóan leginkább a sarkukon kopnak el, ezért maradék részük az esetek többségében kiváló állapotban kerül a kukába. De nem muszáj, hogy ez így legyen. Készíthetünk belőlük csizmából kilógó lábszármelegítőt, vagy inkább díszítőt, sőt ha a gumi nem sérült, és még kellőképpen tart, akkor a karunkra erősíthetjük vele a telefonunkat mondjuk futás közben.

zokni

Egy perifériára szorult zokni kesztyűként is élhet tovább. Bár a kemény mínuszokban nem túl komfortos az ujj nélküli kesztyű, de van, aki csak ilyet hord hógolyózás közben is.

Az elhasznált zokni – esetleg harisnya – a huzat és a hideg kint tartásában is segítségünkre lehet. Ehhez mindenképpen hosszabb szárú és legalább két darab, vagy egy párra lesz szükségünk, hiszen az ablakpárkányba általában nem elegendő egyetlen, zokni méretű “szigetelő anyag”.

zoknikesztyu2

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés