Ingyenes a rákszűrés

A pécsi Radiológiai Klinikán és az Egyesített Egészségügyi Intézmények Lánc utcai rendelőjében is várják mammográfiai vizsgálatra a nőket április 25-én péntek délután. A negyvenöt és hatvanöt év közötti hölgyek hivatalos meghívót kaptak a szűrésekre, de a program azoknak is szól, akiket csupán a megelőzés vagy az önvizsgálat érdekel. 

hirdetés

Magyarországon az emlőrák a nők esetében a második leggyakoribb halálok. Évente 7300-7500 új tumort diagnosztizálnak, a betegségbe több mint kétezer nő hal bele. Magyarországon minden tizenegyedik nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat.

Az országos átlag azt mutatja, hogy a szervezett emlővizsgálatokra az érintett korú nők fele sem megy el, miközben az időben felfedezett mellrákos esetek 80 százaléka gyógyítható. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság ezért kampányba kezdett, hogy így növeljék a szervezett és ingyenes vizsgálatokon való részvételi arányt.

A Szűrés Éjszakáján országosan több mint 40 emlőszűrő állomáson várják meghosszabbított nyitva tartással azokat a 45-65 év közötti nőket, akik “behívót” kaptak a térítésmentes mammográfiai vizsgálatra. A fiatalabb korosztályt pedig elsősorban a megelőzéssel és az önvizsgálattal kapcsolatos tájékoztatókra várják.

melldaganat

Pécsen a Radiológiai Klinikán délután kettő órától éjfélig tart a program. A szakemberek komplex vizsgálatot végeznek majd, vagyis az eredményekre, leletekre nem kell hónapokat várni, hiszen az öt-tíz perccel a vizsgálat után megvan. Sőt, ha ultrahangvizsgálatra, vagy mintavételre van szükség, azt is rögtön megcsinálják – közölte a klinika főorvosa dr. Szalai Gábor.

Ezen felül emlő-önvizsgálat tanácsadás is lesz a klinikán.

[note note_color=”#f4736c”]A PTE Radiológiai Klinikán egyébként tavaly ősztől minden héten kétszer-háromszor szerveznek a maihoz hasonló komplex mammográfiai szűréseket. Minden második héten szombatonként is. A vizsgálatok kifejezetten olyan délutáni időpontokban vannak, amikor a nők többsége ráér orvoshoz menni.  A szűrésekről a klinikán, vagy telefonon lehet érdeklődni. [/note]

Hasonló lesz a program a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények Röntgen Szakrendelésén is pénteken délután. Itt egy órától  este nyolc óráig várják a pácienseket. A programokra érdemes bejelentkezni, de mint mondták, senkit nem fognak elküldeni. A mammográfiai vizsgálatra ezzel szemben időpontot kell kérni.

Az önvizsgálati tanácsadást a Magyar Rákellenes Liga szakemberei végzik, de a Pécsi Emlőbetegek Klubjának képviselői is részt vesznek az eseményen, ők elsősorban életmód-tanácsadással próbálnak segíteni az érdeklődőknek.

[note note_color=”#8dca87″]Az emlőrák szűrés menete: 30 éves kor alatt ultrahang vizsgálat történik, 30-35 között indokolt esetben végezhetnek mammográfiát, 35 felett pedig a mammográfia az elsődleges vizsgálati mód.[/note]

 

 

 

  • vackor

    Már lekéstél, mert ma tartják. Csak a behívóval rendelkezőknek!

  • Aki elmenne de nem augusztusban. Akkora kaptam az évesre tavaly szeptemberben időt….

    Amúgy én ezt egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom biztos igénybe veszem hamarabb szeretném tudni mint augusztus hogy minden rendben van-e. Ugyan is nálam nagy a rizikófaktor édesanyám mindkét mellét majd az élete elveszítését is a daganat okozta

  • Aki elmenne de nem augusztusban. Akkor kaptam az évesre tavaly szeptemberben időt….

    Kedves Haszon Zsófia! Esetleg merthogy Önnek nem kerül pénzbe(nekünk buszjegy,telefonköltség és tudva levő soha nem veszik fel) nem járna utána és esetleg nem írná meg nekünk az időpontokat a PTE Radiológiai Klinikán mikor tartják?. Köszönettel egy olvasója

  • Köztünkélnek

    Igénybe vennék, ha tudnák. Jön a sok szöveg, hogy a nők nem mennek vizsgálatra, ez rizsa. Be kell osztani országos szinten a rizikófaktorba tartozó nőket, és a munkáltatónak kötelezővé kellene tenni, hogy a részvételen a behívó igazolásával, amit a munkahelyen nyilvántartanak 1 szabadnapot kellene adni, és ezen a napon még egy pár, fontosnak tartó vizsgálatot elvégezni. Elképesztő, hogy míg un elitnek hitt emberek saját körüket munkaidőben mindenhová elengedik, addig az igazán rászorulóknak mindenféle feltételeket szabnak ahhoz, hogy az előírt – akár súlyos betegségeket átélt munkavállalók – vizsgálatokon részt tudjanak venni. Esetlegesen míg fennhangon hirdetik, hogy rokkantak vissza a munkába, visszamegy a rokkant a munkába, a munkáltató, hogy megszabaduljon tőle, olyan helyzetet teremt számára, amit egészséges dolgozók számára sem tesz meg, azért, hogy a dolgozni akarótól megszabaduljon. Ígérem, ha illetékesről megtudom, hogy hasonló helyzetbe kerül, odamegyek hozzá, részvétemet fejezem ki, és addig nem jövök el onnan, míg ki nem préselem belőle a köszönöm szót.

  • vackor

    Aki meg nem kapott behívót fél évet várhat mammográfiára.
    Ennyit a szűrésekről. Mi lenne, ha minden érintett hölgy igénybe venné? Akkor 1 évet kellene várni?