Kicsi a lakásod? Tágítsd a teret!

Ketten laktok harminc négyzetméteren, és már kerekedik a pocakod? Nem egyszerű helyzet, de megoldható. Nem csalás, nem ámítás! Egy kis tervezéssel négyzetmétereket nyerhetünk. Tippek, trükkök Vátyi Erikától, az Equell Enterieur lakberendezőjétől.

hirdetés

Térszervezés

Az első, és egyben legfontosabb lépés, hogy kitaláljuk, milyen funkciót szánunk a lakás egyes részeinek – tanácsolja a szakember. A kis garzonok esetén ez különösen lényeges, hiszen általában nincsen leválasztott nappali, konyha, vagy étkező. Gyakran még hálófülke sincs a lakásban. Ilyenkor a bútorok csoportosításával tudjuk részekre bontani a teret. Alkalmazzunk jelképes térelválasztókat, például egy nagyobb virágot, kanapét vagy spagetti függönyt. Ha pedig több generáció lakik egy légtérben, akkor a beépített tolóajtó lehet a legjobb megoldás. Végül figyeljünk arra is, hogy ne zsúfoljuk tele a lakást berendezési tárgyakkal, legalább hetven-nyolcvan centiméternyi közlekedő teret hagyjunk a bútorok között.

A helyszínt a Quattro Mobili biztosította

Bútorok

A kulcsszó: a többfunkciós. Olyan bútorokat válasszunk apró lakásunkba, ami összecsukható, lenyitható, betolható, szétszedhető stb. Étkezőasztalnak például egy felhajtható bútorlap is megteszi. Dohányzóasztal helyett pedig szerezzünk be egy ládát. Az üreges tárolóba ágyneműt, törölközőket, vagy akár használati tárgyakat is tehetünk, a hívatlan vendégek elől pedig ide rejthetjük az aktuális kuplerájt.

 

A holt tereket semmiképp ne hagyjuk veszni, minden apró zugot építsünk be. A lépcső alatti háromszög általában tökéletesen alkalmas hely a cipők tárolására. Az ágy alatt pedig dobozokban tárolhatjuk például a téli ruhákat.

A lakótérbe levegős nappali bútort válasszunk, a padlótól a plafonig érő szekrénysorok ugyanis lezárják a teret. A most divatos falra fúrható, kis szekrényelemek, ezzel szemben könnyedebb hatást keltenek. A látvány tovább fokozható, ha olyan bútort választunk, ami nyitott polcokat és komódokat  is tartalmaz, ezek ugyanis optikailag tágasabbnak mutatják a lakást – mondja Vátyi Erika.

 

Színek

Mindenképpen világos színeket válasszunk a falakra. Így egy harminc négyzetméteres garzont akár tíz négyzetméterrel is megnövelhetünk. Ha pedig hófehérre festjük a mennyezet, még tovább tágíthatjuk a teret. Az élénkebb, sötétebb árnyalatokat hagyjuk meg a kiegészítőknek: vázáknak, díszpárnáknak, képeknek.

Még tágasabb hatást érhetünk el, ha a falfelületeket horizontálisan vagy vertikálisan tagoljuk. Különböző mintákkal, tapétacsíkokkal, bordűrökkel vagy a bútorok elhelyezésével a kívánt irányba megnyújthatjuk a falakat.

 

 Anyagok, textíliák

Nem mindenki szereti a fényes felületeket és a fémes hatású bútorokat. Pedig a tér tágítására tökéletesen alkalmasak az ilyen berendezések. A fény visszatükröződése miatt ugyanis nagyobbnak tűnik a lakás. A robosztus, súlyos anyagból készült fotelek helyett ezért válasszunk inkább világos színű ülőgarnitúrát, szatén vagy selyem díszpárnákkal.

A függöny se legyen sötét. Kis térbe inkább fehér, vagy tojáshéj színű fényáteresztő anyagot használjunk. Sötétítőt pedig az úgynevezett blackout anyagból érdemes varratni – mondja a szakember. Ez a textília ugyanis világos és pasztell színekben is kapható, speciális anyaguk miatt mégsem engedik be a fényt. Ha pedig a mintás függöny a szívünk csücske, akkor figyeljünk oda az arányokra. Kis lakásba, kisebb minta illik.

[frame]

Plusz trükkök

Garzonlakásokba kifejezetten javaslom a tükrök alkalmazását – mondja Vátyi Erika, lakberendező. Egy jó helyre megválasztott tükör megduplázhatja a teret. Az optikai csalódás érdekében pedig a világítást is érdemes túltervezni: több fényforrással, és magasabb teljesítményű izzókkal. [/frame]

hirdetés