Kutyapórázt a gyerekre?

Angliában már egészen elterjed a dolog - képünk illusztráció

Természetesen nem kutyáknak való pórázról beszélünk, hanem az úgynevezett gyerekhámról, melynek célja, hogy a csemete ne tudjon túl messzire szaladni szülője mellől. Ezzel az eszközzel Pécsett viszonylag ritkán találkozni. Így nem csoda, hogy megütközést vált ki az emberekből, ha kutya helyett egy tipegő gyereket látnak a póráz végén. Nemrég a legnagyobb közösségi oldalon kavart nagy port egy posztolt fotó, melyen egy anyuka a pécsi Kossuth téren ilyen biztonsági eszközzel „sétáltatja” gyermekét.

Az ominózus képhez a Facebookon érkezett több mint negyven hozzászólásból jól látszik, hogy a pécsi szülőket jelentősen megosztja a gyerekpóráz vagy ha így jobban tetszik, gyerekhám, esetleg sétálóöv létjogosultsága – persze a lényegen nem sokat változtat az eszköz megnevezése.

póráz4
Nyugaton már egészen elterjedt a dolog – képünk illusztráció

Van, aki szerint az alapgondolat nem hülyeség, bár a látvány valóban bizarr, akadtak, akik a járástanulás időszakában tudják elképzelni az eszköz használatát, sokan pedig teljesen felháborodtak a tárgy létezésén is. A kép alatti véleményekből egyébként az is kiderül, hogy bár Magyarországon meglehetősen szokatlan pórázzal védelmezni a gyereket, tőlünk nyugatra, például Skóciában és Németországban szinte mindennapos látvány az utcákon.

kommentek
Több, mint negyven komment érkezett a posztolt fotó alá

Gyerekhámot egyébként a pécsi babaholmikat forgalmazó üzletek többsége is tart készleten, de mint mondják, nem adnak el belőlük hatalmas mennyiségeket.

– Sokan még nem ismerik ezt az eszközt, úgyhogy talán ezért sem keresik ezrével, a legjobb reklám ugyanis az lenne, ha látnák a szülők, hogy mások is használják. Nálunk havi egy-kétszer vásárolnak ilyesmit, és aki ilyet vesz, az tudatosan keresi – mondja Csák István, a pécsi BabyCenter üzletvezetője.

Maga az eszköz pont az, aminek látszik. A marketingszöveg a biztonságot és a gyerek szabadságérzetét hangsúlyozza, de azért mindenki tudja, hogy ez nemcsak erről szól. A “biztonsági öv” nagy rajongóinak valószínűleg sokat számít, hogy a folyamatos fel-le sprintelés helyett nyugodtan napozhatnak a tengerparton, vagy bámulhatják a kirakatokat, a gyerek úgysem tud elfutni túl messzire.

[note note_color=”#95e283″]Pécsen sokan nem sétáláskor alkalmazzák a gyerekpórázt. Helyette a régi típusú etetőszékekhez, vagy felnőtt székekhez használják biztonsági övként. [/note]
gyerekpóráz
A katicaforma egy kicsit barátságosabbá teszi az eszközt

Többféle fazon is létezik, többségük úgy van kialakítva, mint egy pántokból varrt mellény, de létezik plüssfigurás, hátizsákos változat is. A kicsi testi épségét tehát nem veszélyezteti az eszköz, Szabó Erika, klinikai szakpszichológus, a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pécsi tagintézményének megbízott vezetője szerint viszont a kicsi fejlődését annál inkább.

– Az önszabályozásnak kis korban kell kialakulnia. Ezt eleinte a szülő folyamatos figyelmeztetéseinek, kontrolljának köszönhetően tanulják meg a gyerekek, majd az önszabályozás belsővé válik, így a kicsi már felügyelet nélkül is körülnéz az úttest előtt, és óvatosan közelíti meg a veszélyes helyeket. Ám ha a szülői szabályozás helyett a póráz mindig megállítja, mielőtt ő körülnézhetne, a gyermek nem fog odafigyelni, csak hagyja, hogy irányítsák. Erre az egyébként igen nehéz és munkás tanulási folyamatra a gyereknek és a szülőnek is szüksége van – így a szakember.

póráz3

Szabó Erika hozzáteszi: természetesen vannak olyan élethelyzetek, amikor aktuálisan segítség lehet egy ilyen biztonsági eszköz. Például amikor egy hiperaktív, nagyon mozgékony gyermeket tömegbe viszünk, vagy ha van mellettünk még egy csecsemő a babakocsiban és nagyon forgalmas út mellett haladunk. Fontos azonban, hogy ez csak alkalmanként forduljon elő, és maximum ötéves korig. Ha a gyermekkel nagycsoportos korára sem lehet megértetni, hogy várja meg a szülőt, és nézzen körül mielőtt lelép az útra, az sokat elárul a szülő-gyerek kapcsolatról.

Hirdetés

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Néhányan nagyon okosak. Ha baj van, akkor is.
    Aki hasznos eszköznek tartja, használja, aki ellenzi, ne használja, és ne erősködjön, hogy neki legyen igaza!

    Volt már, hogy örültem volna én is egy gyerekhámnak.

  2. Külföldön lakom, sokat utazom de ilyen eszközzel még nem találkoztam, hiába állítja úgy be a cikk, hogy ez már annyira elterjedt. Hasonló cipőben vagyok mint itt sokan, nincs segítség és nagyon forgalmas út mellett, szűk járdán haladunk egy babakocsival és egy 4 évessel. Azt gondolom, ez a hám semmit sem segít ebben az esetben, mivel ugyanolyan rövidre kell zárni, mintha a kezét fognám, nem tudnám visszarángatni azt a 18 kilót csak úgy. Akkor már jobb megoldásnak tartom a Kiddyboard-ot amit babakocsira lehet erősíteni, és a nagyot úgy vinni ide-oda veszélyes körülmények között.

  3. Nekem ma pl nagyon jól jött volna! 4,5+3 évesem sétált velem hazafelé, miközben toltam a kicsit a kocsiban. A 3 évesem kezét fogtam, az ő másik kezét fogta a 4,5 éves. De elengedte, pont az út szélén, mert meglátott 1 érdekes bogarat, már indult volna át az úton az autók között, azért állt meg, mert rákiabáltam. Körülöttünk kb 10-15 fiatal állt, egyik se segített, vagy ugrott oda! Persze a mai szerencsére extrém eset, általában apa hozza haza az oviból a nagyot, de ma délben el kellett hozni őket, mert pakolniuk kell a választás miatt az oviban…
    A sok “okos” kommentelőnek tuti nincs ennyi gyermeke, vagy van segítsége. Nálunk a kedves nagyszülők nem segítenek semmit, így sokszor egyedül viszem őket mindenhova, és a kicsi is 11,5kg, így már hordozni sem egyszerű!

  4. Ha jól emlékszem, nekem a kezemet fogták mindig a szüleim. Az kicsit személyesebb… Pórázzal hogy tanulja meg a gyerek, hogy ne fusson ki az autó elé?

  5. Én igen használtam mert ugy éreztem hogy evvel meg ovom a gyermekem s magamat a bajtol .én nagyon jo ötletnek tartom s szerintem nincs benne semmi kivetni való

  6. Regen mikor meg nem volt gyerekem megbotrankoztam rajta. En ha hasznalom tobbnyire extra biztonsagkent van esetleg rafuzve az ovemre vagy a taskamra ha esetleg kitepne a kezet a kezembol. Azoknak akik azt mondjak h ok is felnottek nelkule uzennem h gondolkozzanak el azon h mekkora a forgalom most es 30 evvel ezelott. Mennyire hamarabb gyorsulnak fel a mostani autok es motorok es milyen a kozlekedesi moral. Regen a kispolski kozeledeset percekkel korabban hallani lehetett mint most a legtobb auto masodpercek alatt ott van, hangtalanul. Es akkor meg ne emlitsem a sok beteg, elfajzott embert aki esetleg nem csak anyagi ertekeinket kepes ellopni pillanatok alatt… Inkabb dobbenjenek le de legyen teljes biztonsagban a gyermekem. O nem megalazasnak erzi a hasznalatot (3 eves) hanem orul h neha anya kezet elengedve futhat elottem.

  7. Én épp ma mérgelődtem, kinn motorozott kislányom, és esze ágában sincs megállni a kereszteződésnél. Én futni nem tudok utána, mert a hasam már akkora, úgyhogy nem vetem el a hám ötletét. Szerintem jó ötlet, ennek ellenére még nem vettem, bár ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem is fogok…azért motorral jóval gyorsabban halad a gyerek.
    Nem tudom milyen lelki sérülést okozhat neki? Amit esetleg a kézzel való rángatás, vagy épp ahogy anyuka a ruháját rántja meg épp nem teszi meg?! 🙂
    De persze sok az okos!
    Egyik kommentárt olvasva, hogy ő is felnőtt…közel nem járt ennyi autó, mint most!!!! Valószínű az ő anyukája is használt volna szükség esetén hasonló terméket!

  8. Főleg akkor tanácsos, ha nagyszülővel sétálgatnak a szűk járdán, mellettük meg suhannak el buszok, autók ezerrel ! Szerintem nagyon hasznos, persze nem megszokott, de életet menthet adott esetben ! Hozzá kell szokni !

Comments are closed.