Méz, a csodás

A mézet használhatjuk sütéshez, édesítőként, magában. Jól is tesszük, ha minél többféleképpen fogyasztjuk, ugyanis számtalan pozitív élettani hatással rendelkezik az édes finomság. Ozsváth István, hidasi méhész segítségével összegyűjtöttünk pár fontos tudnivalót a különböző mézekről.

hirdetés

A szorgos méhek műve

Ozsváth István azt mondja, négy dolog szükséges az élethez: víz, levegő, fehérje, szénhidrát. A víz és a levegő adott a méhek számára is, a szénhidrát a méz, a fehérje pedig a virágpor. A virágokban lévő nektárból készítik a méhek a mézet. Olyan anyagokat adnak hozzá a saját testükből, amely a természetben nem található meg.

méh

Virág- és harmatméz

Vannak olyan mézek, amit a méhek nem virágokról gyűjtenek, ezeket nevezzük harmatméznek. Ezeket a levéltetvek közreműködésével gyűjtik különböző fákról. A levéltetvek megszurkálják a fák rügyeit, leveleit, amiből kifolyik egy édes nedv. Harmatos időben a méhek ezt összeszedik és ugyanúgy a kaptárba kerül, mint a virágpor a virágmézek esetében.

[box title=”Különleges fajták” box_color=”#fcfc24″ title_color=”#050605″]Akác, hárs, repce, napraforgó – ezek a legismertebb, legnagyobb mennyiségben előállított fajták. Pécsen jellegzetes növény a medvehagyma, ami kevés de nagyon jó minőségű mézet ad, gyógyhatása így is érvényesül. A Mecsekben sok gesztenyés van, abból is készül méz, de galagonyából, levendulából, őszirózsából és még rengeteg növényből. Magyarországon több mint nyolcszáz növényfajt látogatnak a méhek nektár és virágporgyűjtés miatt, azonban ezeknek csak töredékéből lehet ún. fajtamézet előállítani. Fajtamézekről akkor beszélünk, amikor a méz készítéséhez használt nektár túlnyomó része a megnevezés szerinti növényről származik. [/box]

Összetétel

A méz két fő összetevője a szőlőcukor és a gyümölcscukor. Ezek mennyiségétől függ az, hogy milyen gyorsan kristályosodik: ha a gyümölcscukor több, akkor lassabban. Minél sötétebb a színe, annál nagyobb az ásványianyag-tartalma. A természetből begyűjtött nektár 40-60% vizet tartalmaz, ezt a méhek a kaptárban elpárologtatják és egy tömény cukoroldat jön létre. Normál esetben 10-16% víz marad benne, de ha túl korán pörget a méhész, akkor hígabb méz keletkezik. A minőségen tehát a méhész a pörgetés idejével tud módosítani.

méz

Mitől függ az ár?

Attól függ a különböző méhészeti termékek ára, hogy mekkora mennyiséget lehet belőlük készíteni. A repce és a medvehagyma például egyszerre virágzik; előbbi nagy területen, utóbbi egész kicsin terem. A repcéből ezért akár 15 kg méz is lehet, medvehagymából csak legfeljebb 6 kg. Gyümölcsvirágmézet pedig azért nehéz készíteni, mert a méhek – a tavaszi virágzáskor, téli pihenőjük után – a saját fejlődésükhöz majdnem teljesen felhasználják a begyűjtött port.

[box title=”Propolisz és méhpempő” box_color=”#fff749″ title_color=”#100d0d”]A méhpempőt a méhek táplálására használják a méhcsaládok, a fiatal dolgozók garatmirigy váladéka. Fehéres színű, zselés állagú, nagyon édes ízű anyag. Az éppen szükséges hormonokat építi, így például a meddőség ellen is hatásos lehet. Erősíti az immunrendszert, csökkenti a koleszterinszintet. Jótékony hatással bír a bőrre és a hajra, a csont-és ízületi problémákra. A propoliszt a méhek a kaptár egészségének megőrzésére, higiéniájának fenntartására használják. Vírus-, gomba- és baktériumölő hatása van, emellett méregtelenítő, gyorsítja a sebgyógyulást, gyomorfájdalmak és migrén esetén jót tesz.[/box]

Élettani hatások

A méz nagyjából hetvenféle fiziológiai-és gyógyhatással bír. Szénhidrátforrás, harmincféle ásványianyagot és tizenegyféle vitamint, gazdag, tucatnál is több aminosavat, illóolajakat, enzimeket tartalmaz. Javasolt naponta mézet fogyasztani valamilyen formában, mert sok betegség megelőzhető vele. Már kialakult problémák esetén nagyobb mennyiség bevitele ajánlott. A cukor pótolható mézzel és nagyon jól tesszük, ha áttérünk erre az édesítési módszerre.

méz2

Jótékony hatásai:

  • jó a szívnek és az izmoknak
  • fertőtlenít (torkot, sebet)
  • méregtelenít, antioxidáns
  • javítja az étvágyat
  • gyorsan ad energiát
  • hamarabb felszívódik, mint a cukor, így kíméli a hasnyálmirigyet

Erre használhatjuk:

  • szívbetegség
  • megfázás, torokfájás
  • légcső-és gyomorhurut
  • sebkezelés
  • hormonális alulműködés (pl. pajzsmirigy-rendellenesség)
  • szépségápolás
[box title=”Kinek (nem) ajánlott?” box_color=”#fffc3d” title_color=”#191717″]Alapvetően bárki számára javasolt mézet fogyasztani, kicsiknek és nagyoknak, ülő-és fizikai munkát végzőknek egyaránt. Nem ajánlott viszont a mézfogyasztás egy évnél fiatalabb gyerekek számára, cukorbetegnek és hormonális túlműködéssel küzdőknek.[/box]

  • Méhészborz

    Sütéshez-főzéshez szerintem kár a mézet elpazarolni. 40-50 fok felett az értékes összetevőinek (vitaminok, enzimek, antioxidánsok) zöme megsemmisül. Fogyasszuk inkább nyersen!