Ne csak a moziban minyonozz!

Az egész világ, na jó, a világ jelentős része minyonlázban ég. Gru hű szolgálóinak másfél órás történetét nemcsak a gyerekek várták borzasztóan, hanem a magukat felnőttnek kikiáltó egyedek is. A rajzfilmet néhány napja vetítik a magyar mozikban, és természetesen mi is nagyon készülünk rá, úgyhogy kedvet kaptunk egy kis kreatívkodáshoz!

Szerencsére nincs nehéz dolgounk, ha minyon rajongók vagyunk, és szeretnénk házilag készíteni valamit, ami a kis sárga figurákra emlékeztet. A minyonok ugyanis nem éppen bonyolult testfelépítésű rajzfilmfigurák, ám annál jellegzetesebb kinézetűek. Vagyis, viszonylag könnyű olyan tárgyakat találni, amiket minyonosíthatunk – minimális energia és időbefektetéssel.

Egy csapatnyi minyon

Nem túlságosan bonyolult feladat, mégis irtó aranyos a végeredmény. Szerezzünk be apró befőttesüvegeket, bébiételes üvegeket például, és festékszóróval fújjuk az egészet élénk sárgára. Igen, a kupakját is. Ez lesz a figurák teste, majd fekete és szürke papír illetve alkoholos filc segítségével elkészíthetjük a pofijukat. Felragasztható szemeket a kreatív hobby boltokban lehet kapni különféle méretben. Ragasztópisztoly használata javasolt.

minyon montazs

minyonok

Minyonokat az asztalra!

Legyen az egy házibuli bárpultja vagy az íróasztalod, Gru bugyuta haverjai mindenhol vidámságot csalnak az arcunkra. Alakjuknak köszönhetően pedig a papírpohár és a nagy befőttesüveg vagy éppen egy konzervdoboz is tökéletesen átalakítható minyonná. Az egész csak sárga festék kérdése…

minyon montázs2

Hogy olvasás közben se felejtkezzünk el róluk

Úgyszintén egyszerű elkészíteni, a végeredmény mégis nagyon jópofa. Kiváló ajándék például egy minyonrajongó könyvmolynak.

A felragasztható szem itt is a figura alapját képezi, ha pedig nem találnánk fekete rojtot, akkor elkészíthetjük anélkül, vagy fekete papírral helyettesíthetjük a hajat.

minyon montázs3

Tulajdonképpen bármiből lehet minyon

És tényleg. Amennyiben rajongásunk nem ismer határokat, akár a fikusz kaspóját is sárgára mázolhatjuk, más kérdés, hogy mennyire illik majd az enteriőrhöz. A minyon csipeszek viszont nagyon helyesek, legalább feldobjuk azt a borzasztóan egyhangú és unalmas házimunkát: a teregetést!

minyon montazs4

Hirdetés