Ne lustálkodj, inkább mozogj!

Kifogás, ha azt mondjuk, a gyerek mellett nincs lehetőségünk és időnk sportolni. Manapság már számtalan lehetőség van arra, hogy a fiatal anyuka a babájával együtt mozogjon.

hirdetés

Pál Gyuláné Maja, nyugdíjas védőnő még aktív korában tapasztalta meg, hogy praxisában milyen sok a nyaki, háti hipoton, azaz izomgyenge gyermek, ezért mozgásterapeuta, ortopéd és neurológus orvosok segítségével olyan tornát fejlesztett ki, amit a baba és az édesanya közösen tud végezni, sőt, egy idő után otthon, kettesben is gyakorolhatják.

A Maja által kidolgozott mozgásforma segítségével erősödik a mama, mozog a baba, egyidejűleg pedig szorosabbá válik a gyermek és szülője közti kapcsolat.

A foglalkozásokon megismerhető torna egy komplex program a baba és anya számára. A csecsemő 2 hónapos korától javasolt elkezdeni, de nem jelent problémát, ha később csatlakozik valaki a foglalkozásokhoz, bár ebben az esetben nem biztos, hogy minden feladatot végig el tudnak végezni az édesanyával, hiszen a korai kezdéssel a baba szocializálódik a közegben, elsajátítja a torna menetét, megismeri a feladatokat, így egyre nagyobb örömmel és nyugodtabban vesz részt a foglalkozásokon. Maja tapasztalatai szerint, amíg a kisgyermek el nem kezd totyogni, szívesen és könnyen végezhető a torna, de volt már olyan anyuka, aki még a 2 éves gyermekével is részt vett a foglalkozásokon.

– A mozgássorozat elősegíti a csecsemő szellemi és mozgásfejlődését. Fejtől lefelé mozgatja meg a gyermek minden izmát az anyukával párban végzett torna. A gyakorlatokhoz mindig egy mondóka vagy ének társul, ami a baba ritmusérzékét fejleszti, segíti beszédfejlődését. Az általam kidolgozott tornát ajánlott mindennap végezni, hiszen rávezető gyakorlatokat tartalmaz a fordulásra, a visszafordulásra, mászásra. Tapasztalatom szerint a tornázó babáknak gyorsabb a mozgásfejlődése – osztja meg gondolatait Maja.

A baba-mama torna három szakaszból épül fel. Az első, kb. 20 perces részben a babák és az édesanyák együtt mozognak, döcögtető és egyéb mondókázós, játékos feladatokat végeznek. Ezt követően az anyukák kb. 40 percig az aerobikhoz hasonlóan önállóan tornáznak, néha segédeszközöket, pl. fittball labdát, erősítőgumit vagy -botot használnak. Ezalatt a babák az otthonról hozott játékeszközökkel foglalják el magukat, illetve a nagyobbacskák együtt játszanak. A foglalkozás közös játékkal zárul. Ilyenkor a babát emelgető, hintáztató feladatok kerülnek sorra. Természetesen az anyukáknak lehetőségük van a foglalkozások alatt megszoptatni, tisztába tenni babájukat.

– Az anyukák fáradtan, izzadtan, de jó kedvvel mennek el tőlem – összegzi a nyugalmazott védőnő, aki korábban is szorosan kötődött a sporthoz, hiszen aktívan kosárlabdázott, jelenleg pedig a baba-mama tornán kívül kismamáknak és fiatalasszonyoknak is tart tornafoglalkozásokat.

[frame]Hol próbálhatod ki?

A városban több helyen is tartanak hasonló felépítésű baba-mama tornákat, ám azt, hogy melyik városrészben hol működik legközelebb, a védőnőktől lehet megtudni. Az árak egyébként hasonlóan alakulnak, mint egy sima aerobik órán. Általában 700-800 forint egy alkalom.[/frame]