Nem könnyű most az óvodáknak és a szülőknek, de a pécsiek összefogtak és jól veszik az akadályokat

Habár a kormányzati kommunikáció egy kissé botladozott az óvodák bezárásával kapcsolatban, végül kiderült: az intézmények nem zárnak be teljesen, lehetséges gyermekfelügyeletet kérni a március 8-tól április 7-ig tartó időszakban is. A helyi önkormányzat által fenntartott pécsi intézmények esetében a nagymértékű rugalmasságnak, valamint a szülők, a dolgozók és a fenntartó részéről tanúsított támogató hozzáállásnak köszönhetően szinte zökkenőmentesen zajlottak mind az eddigi – a vírus elleni védekezést célzó – változások, mind a mostani átállás. Erről bővebben Hirdiné Deák Diána, a Városközponti Óvoda vezetője beszélt lapunknak.

hirdetés
Uránia Mozi

Az óvodavezető elmondta: több pécsi óvodában is voltak megbetegedések, így szerinte jó döntés volt az intézmények ideiglenes bezárása, még akkor is, ha ez a dolgozók számára többletfeladattal, a szülők részéről pedig esetleg logisztikai problémákkal jár.

– Kollégáimmal minden kormányzati döntésről tájékoztatjuk a szülőket, mert most talán minden eddiginél fontosabb a jó kommunikáció. A fenntartó részéről Nyőgéri Lajos alpolgármesterrel is folyamatosan kapcsolatban állunk, neki is mindig beszámolunk az önkormányzati fenntartású óvodák vezetői által közösen meghozott döntésekről. Mi, intézményvezetők egy csapatként dolgozunk, minden változást együtt beszélünk meg és az intézkedéseket is így vezetjük be. A szünet utáni első óvodai napunk jelen állás szerint április 7-e lesz, bízunk benne, hogy a mostani szabályozással megakadályozhatjuk, hogy tovább terjedjen a fertőzés. Hangsúlyoznom kell azt is, hogy nagyon hálásak vagyunk a szülőknek, mert lehetőségeikhez mérten abszolút rugalmasan kezelik a helyzetet – fejtette ki Hirdiné Deák Diána.

Elmondta, hogy a családoktól azt kérték: csak akkor igényeljék a rendkívüli szünet alatti gyermekfelügyeletet, ha tényleg nem tudják másként megoldani a mindennapokat.

Ugyanis a kormány is azt kérte a szülőktől, hogy munkavégzés vagy védekezésben való részvétel esetén éljenek a lehetőséggel.

Mint megtudtuk, az előzetes igényfelmérés alapján elmondható: a szülők nagyon igyekeztek, az első két hétben megoldják a gyermekük napközbeni ellátását. Az óvodákkal kapcsolatban álló családok 8-15 százaléka kérte csak, hogy a gyerek az intézményben lehessen nap közben, de persze tagintézményenként eltérő a létszám. Ez azért is szerencsés, mert így – illetve annak köszönhetően, hogy minden egyes tagintézményben van felügyelet – a lehető legkisebb létszámú csoportokban tud tovább folyni az óvodai élet, ami lényeges vírusvédelmi szempontból.

Az intézményvezető hozzátette, úgy látják, hogy a március 16-ával és a 22-ével kezdődő munkahetekben már akár 20 százalékra is növekedhet az óvodák kihasználtsága, mert sok szülő ennyi ideig már nem tud otthon maradni, vagy más módot találni a gyermekfelügyeletre. Hiszen akadnak gyermeküket egyedül nevelő, esetleg egészségügyben vagy hatóságoknál, vagy csak olyan munkáltatónál dolgozó szülők is, akik nem tudják hazavinni a munkát.

Azt is tudni kell, hogy a felügyeleten kívül lehet kérni szociális étkeztetést is, sokan csak ezt a szolgáltatást veszik igénybe, mert például home officeban dolgozóknak nagy segítség, hogy az ebédről nem kell gondoskodniuk. Minden nap fél 12 és 13 óra között vehetik át a szülők a kicsiknek szánt ételt az óvodákban. Hirdiné Deák Diána lapunknak elmondta, az étkeztetést legtöbben a keleti városrészben veszik igénybe, míg a gyermekfelügyelet a kertvárosi és a nyugati városrészi tagóvodák esetében a legnépszerűbb.

– Mindemellett minden intézményünkben folyamatos és fokozott a fertőtlenítés, valamint szigorú járványügyi szabályok mellett működünk. Azoknak a sajátos nevelési igényű gyermekeknek, akik speciális fejlesztésre szorulnak pedig most az utazó gyógypedagógusok a személyes találkozást helyettesítő, a helyi sajátosságokhoz igazodó alternatív technikák alkalmazásával foglalkoznak, melyben számítanak a szülők segítségére. A koronavírus-járvány óta megváltozott az életünk, arra is hangsúlyosan figyelünk kell, hogy a lehetőségekhez mérten ugyanolyan biztonságosak és színesek legyenek az óvodai foglalkozások, mint a járvány előtt, hogy a tapasztalatok és élmények szerzése továbbra is megvalósuljon. Nagyon odafigyelünk a gyerekek és a dolgozók mentálhigiéniájára is. A legnehezebb talán az, hogy jelenleg nem használhatjuk a közösségi tereket, valamint nem szervezhetünk kirándulásokat, nem hívhatunk külső előadókat sem az intézményekbe, nincsenek családi napok, rendezvények – mondta el lapunknak Hirdiné Deák Diána.

Hozzátette:

Egy éves viszonylatban úgy látják, hogy tavaly tavasszal nagyobb volt az ijedség, de most van tényleges veszély. Ezért nagyon fontos szerinte a szigorú eljárásrend, a szoros együttműködés a családok és az óvoda között.


Korábban itt írtunk róla, hogyan működik Pécsett az óvodai ügyeleti rendszer:

Ügyeleti rendszerben működnek a pécsi ovik is

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés