Népszerű és nagyszerű

Olyan sportágról van szó, amely előbb mindenki sportja volt, aztán nőtte ki magát versenysporttá. Az aerobikot kedvelő és űző lányok, asszonyok kezdetben „első fecskék” voltak a tornatermekben, ma gyermekeik, unokáik akár világversenyeken is megmérettethetik magukat.

 

Tömegsportból vált versenysporttá az együttes jelzővel „aerobik”-nak nevezett sport. Ma már két ágazatot különböztethetünk meg a műfajban, az egyik a fitneszaerobik, amelynek célja az egészségmegőrzés, a másik pedig a sportaerobik, amely mint sportág a legjobb teljesítmény elérésére törekszik. A korábbi versenyzők azok közül kerültek ki, akik valaha részt vettek fitneszaerobik foglalkozáson, de ma már sokéves, kitartó, tervszerű és kemény munka kell ahhoz, hogy bárki megállja a helyét a versenyeken.

Kiket és hogyan fejleszt?

Tévedés azt hinni, hogy a sportágat csak lányoknak ajánlják! Bár a fiúk részvétele még mindig nem túlzottan elfogadott, a PTE-PEAC Aerobik Szakosztály legeredményesebb versenyzője Bali Dániel, aki VB 2. és 3. helyezett, s méltán ellenpéldája lehet a kételkedőknek. Így hát természetesen nemcsak a mozgékony, jó ritmusérzékkel és ízületi mozgékonysággal megáldott lánykák, hanem fiúk is jelentkezhetnek az edzésekre.

Az irányított foglalkozásokat 3-4 éves kortól ajánlják a szakemberek, amelyeken az alapvető mozgásképzés sajátítható el a torna alapjaira épülő mozgásanyaggal és játékos fejlesztő gyakorlatokkal. Ilyen képzésen vesz részt az ötéves Bianka is, akinek édesapja, Levente elmondja, hogy az edzéseken játékosan, de mégis kellő szigorral foglalkoznak a kicsikkel, fokozatosan fejlesztik őket az erőnlétben és a rugalmasságban is. Úgy látja, hogy ez a mozgás tökéletes tartást ad a gyerekeknek.

A sérülés veszélye minimális, mert speciális tornaszőnyeggel borított a terem, és a csoporttagokkal egyszerre több edző foglalkozik, akik világszintű eredményekkel büszkélkedhetnek. Szerinte nem elhanyagolható, hogy a dicséretek révén sikert könyvelhetnek el a résztvevők, viszont a csoportos játékokban megtanulják kezelni, ha nem ők lesznek az elsők. Továbbá türelmüket, fegyelmüket is fejlesztik.

Borsos Anita, a PTE-PEAC Aerobik Szakosztály edzője kiemeli, hogy az aerobik sportág igen komplex módon fejleszt.

– A gyors, dinamikus mozdulatok mellett az erő, a lazaság is követelmény a sportág magas szintű műveléséhez. Manapság a korai képzés elengedhetetlen, így a zenés és játékos ügyességfejlesztő gyakorlatok során harmonikusan, a szenzitív időszakokat figyelembe véve fejleszti a kondicionális és koordinációs képességeket – mondja a szakember.

– Bianka önbizalma bizonyos helyzetekben nagyobb lett. Például önállóan felmászik olyan mászókákra, amikre eddig nem mert, és az egyensúlyérzéke is sokat javult. A lépcsőházban sokszor versenyzünk, hogy ki ér fel hamarabb a negyedik emeletre. Régebben, ha nem ő volt az első, mindig sírt. Most már csak annyit mond, hogy legközelebb ő fog győzni – meséli Levente.

Versenyzés vagy hobbi?

A szülőnek viszonylag hamar el kell döntenie, hogy gyermekét csupán hobbiszinten szeretné a sporttal megismertetni, vagy versenyzőként szeretné a pódiumon látni. Bár a pécsi egyesületek és stúdiók általában a versenysport iránt érdeklődők edzését végzik, van lehetőség arra is, hogy csupán a mozgás öröméért vegyen részt valaki a foglalkozásokon.

– Néhány speciális képesség elengedhetetlen a sikeres versenyzéshez. Például a ritmusérzék, a téri tájékozódás, az egyensúlyérzék, az erőadagolást szabályozó képesség, illetve az izolációs koordinációt fejlesztő gyakorlatok – mondja Borsos Anita.

A sportághoz szükséges képességek már az első edzéseken megmutatkoznak, azonban az, hogy kiből lesz jó versenyző, csak sokkal később, több verseny után derülhet ki. A verseny okozta stressz, az, hogy egy színpadra ki kell állni, megmutatni a tudásunkat, mindenkiben más és más reakciókat vált ki. Azonban általánosságban elmondható, hogy a gyerekek többsége ezekhez a kihívásokhoz is nagyon jól alkalmazkodik, és sok esetben az edzésen mutatott teljesítményüket is felülmúlják – fűzik hozzá Szilvás Angéla és Csatáry Kinga, a Forma Fitt SE edzői. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a sportág szabályrendszere 12 éves korig nem is engedi az egyéniben való szereplést. Így mire odáig eljut egy versenyző, hogy egyénileg kiálljon a pódiumra, már kellő színpadi rutinnal rendelkezik. 12 éves korig ráadásul az edzők számára is nyilvánvalóvá válik, hogy melyik gyermek lesz képes tudásában és személyiségében is megfelelni az egyéni versenyzésnek. Az egységek, csoportok, triók, párosok összeállításánál figyelembe kell venni például az életkort, a testfelépítést és a tudásszintet.

Hol, mennyiért?

Pécsett négy helyre járhatnak a gyerekek aerobik edzésekre. A cikkben szereplő két szervezeten kívül az Utánpótlás Csigaház SE, illetve a Pécsi Sportaerobik és Sportgimnasztikai Egyesület is várja a jelentkezőket. A PTE-PEAC Aerobik Szakosztály például 4 éves kortól várja a sportág iránt érdeklődő fiúk, lányok jelentkezését a gyermektorna foglalkozásokon. Az aerobik csoportba 6-12 éves versenyzők tartoznak, akik különböző kategóriákban már versenyre készülnek. Aki ezekhez a csoportokhoz szeretne csatlakozni, annak szükségeltetik valamilyen más sportági előképzettség, például torna, vagy RG.

Levente elmondta: az ovisoknál heti kétszer egy órát vesznek igénybe a foglalkozások. A havi díj 5500 Ft, ha testvérek járnak együtt, akkor van kedvezmény.

Borsos Anita hozzáteszi, hogy szakosztályuk havi tagdíj rendszerben működik, ami felmenő rendszerben időegységre leszámítva csökken, illetve eredményesség alapján igyekeznek támogatni a versenyek költségeit. Az edzésekre kényelmes és a mozgást minden irányba megengedő sportruházat kell. Később versenydressz és cipő költségek mellett az egyéb járulékos költségek, mint a nevezés, versenyengedély, utazási, szállási díj terhelik a szülőket, mint minden hasonló sportágnál.

Hirdetés