Semmi komoly! Csak egy kis baleset

A jó idő közeledtével benépesülnek a parkok, játszóterek. Sok kisgyermek veszi örömmel birtokba a tavalyról ismert játékeszközöket, vagy ismerkedik az eddig csak a babakocsiból szemlélt világgal. És újra elszaporodnak azok a kis balesetek, amelyekkel a szabadban önfeledten kikapcsolódó kicsik szülei nem szeretnének találkozni.

hirdetés

Őrangyal vagy testfelépítés?

Sokan – köztük egy ismert pécsi gyermekgyógyász professzor – úgy vélik, hogy minden csemete kap maga mellé egy őrangyalt, aki megóvja őt, hiszen sokszor olyan helyzetekből „jönnek ki” szinte karcolás nélkül, amelyek fatális kimenetelűek is lehetnének. Ha nem hiszünk az őrangyalok létezésében, a kisebb sérüléseket betudhatjuk annak is, hogy a tipegő gyermekek kis súlya és mozgási sebessége, alacsony testmagassága és a csaknem törhetetlen, rugalmas csontjai miatt ritkán szenvednek súlyos sérüléseket.

– A leggyakoribbak az esések következtében keletkező „zománc” sérülések, melyek előszeretettel helyezkednek el az orron, arcon, homlokon, mivel a kisgyermekek buksija aránytalanul nehéz, legelőbb ez ér a földre, fékezvén a landolást. Ezekkel a horzsolásokkal a sebtisztítást kivéve lényeges tennivaló nincs, ám javasolt a fertőzések megelőzése érdekében könnyű kötéssel ellátni – ismerteti dr. Mészáros Kálmán gyermekgyógyász. – Az esések következtében előforduló komolyabb fejsérülések idegrendszeri károsodással járhatnak. A nagyjából 24-48 órán belül fellépő furcsa viselkedés, görcsök, eszméletvesztés, aluszékonyság mindenképpen orvosi vizsgálatot igényelnek – hívja fel a figyelmet a doktor úr, aki hozzáteszi, hogy tartós vérzés és szúrt sérülés esetén is mindig keressünk fel szakembert.

A nagyobb, fejlettebb csontozatú gyermekeknél már gyakoribbak a törések, ficamok. Fejsérülések esetén hasonlóan kell eljárni, mint a kisgyermekeknél.

Szülői felelősség

Napjainkban a számítógép jelentősen módosította a gyermekbaleseti statisztikát. A gyerekek sok időt töltenek a gép előtt, ezért kevesebb lehetőségük van balesetet elszenvedni. Mindemellett azonban nem alakul ki egészséges mozgáskoordináció, ami rossz hatással van a mozgásfejlődésükre, fizikai teljesítőképességükre, végső soron az egészségükre. A szülők feladata az egyensúly megtalálása és betartatása.

– Sokszor a szülők az okai gyermekük sérülésének, mivel olyan dolgot engednek meg, melyek magukban hordozzák a súlyos sérülés lehetőségét. Például 4-5 éves gyermeket motorkerékpárra vagy quadra ültetnek. Ebben az életkorban nincs a gyermeknek veszélyérzete. Egy-egy borulás, esés akár halálos kimenetelű is lehet – mutat rá a gyermekorvos.

(Szinte) Láthatatlan veszélyek

Sokan nem tudják, de a kullancsok a városi parkokban, családi házak kertjében is jelen vannak, láthatatlan ellenségként leselkednek a kicsikre. Az élősködő nemcsak a védőoltással megelőzhető agyvelőgyulladás terjesztője, hanem a Lyme-kóré is, így mindenképpen meg kell tőle szabadulni.

– A kullancs csak felfelé tud mászni, nagyjából egy méter magasságig. Nagyobb gyermeknél övmagasságig, kisebbeknél viszont nem ritkán a hajas fejbőrig. Fontos, hogy nem dörzsöljük, nem kenjük be vajjal, zsírral, olajjal, hanem csipesszel megfogjuk és kihúzzuk, ha úgy tetszik, kitépjük a bőrből. E célra megfelel az egyszerű szemöldökcsipesz is. Beszakadhat a bőrbe, azonban ez csak a szívókája, önmagában ártalmatlan, fertőzést nem terjeszt és hamarosan magától kilökődik a bőrből. Figyelni kell viszont, hogy nem alakul-e ki a csípés helye körül karika alakú vörös folt. Ez ugyanis az induló fertőzés jele. Ilyenkor orvoshoz kell fordulni – mondja dr. Mészáros Kálmán.

A legtöbb csemete szívesen eljátszik a közparkok homokozóiban, amelyeket az arra járó állatok szagjelekkel és emésztési végtermékekkel látnak el. Ezek súlyos fertőzések forrásává válnak a mindent szájukba vevő kicsik számára.

 

Hirdetés