Olvasnivalók őszre

Olykor elfogja az embert a “mitisolvassak” érzés, csak keresget a könyvesboltban vagy a könyvtárban tanácstalanul, és nem tudja, melyik könyvet vegye le a polcról. Aztán amikor leteszi a voksát az egyik mellett, kiderül, nem jól választott. Ezért ajánlónkban most olyan olvasnivalókat ajánlunk, amiket biztosan nem fogunk a sarokba dobni az első néhány oldal után. 

szokes auschwitzbaSzökés Auschwitzba – Denis Avey-Rob Broomby

A könyv egy brit katona igaz történetét dolgozza fel, aki önszántából került az Auschwitz III néven ismert koncentrációs táborba. Denis Avey 1944 nyarán az Auschwitz melletti E715-ös tábor foglyaként hallotta a szinte felfoghatatlan szóbeszédeket a közelükben zajló szörnyűségekről, és arra a hajmeresztő elhatározásra jutott, hogy a saját szemével akarja látni, mi történik a koncentrációs tábor területén belül. Titokban ruhát cserélt az egyik rabbal, majd a munkanap végeztével bevonult a menettel együtt a tábor területére. Megdöbbentő tapasztalatairól hosszú éveken át hallgatott, ám egy rádióinterjú alkalmával előtörtek a régmúlt nyomasztó emlékei. Az újságíró Rob Broomby segítségével Denis Avey megosztja velünk hihetetlen történetét – a történetet, amelyben megismerhetjük egy egyszerű ember rendkívüli vállalkozását, megrendítő morális és fizikai küzdelmét a XX. század legsötétebb korszakában, egy embertelen háborúban.

Alexandra Kiadó, 2013.

Hossz: 256 oldal

Ár: 3.699,- Ft

 

 

a vagdalthus hadmuveletA Vagdalthús hadművelet – Ben Macintyre

1943 elején a szövetségesek a náci megszállás alatt álló Szicília visszafoglalását tervezték. A brit haditengerészeti hírszerzés két tisztje briliáns és egyúttal őrült ötlettel állt elő: el akarták hitetni a németekkel, hogy Görögország megtámadására készülnek. A terv kivitelezésének egy hulla lett a kulcsfigurája. Ben Macintyre rendkívül szórakoztatóan mutatja be a leghihetetlenebb kémregényt is meghazudtoló igaz történetet. Lenyűgöző fekete humorral tárja elénk, hogyan juttatták a brit egyenruhába öltöztetett holttestet egy hamis dokumentumokkal teli aktatáskával ellenséges területre, és hogyan sikerült a kockázatos küldetés során megtéveszteni a nácikat. A Vagdalthús hadműveletnek köszönhetően a II. világháború vesztésre álló haderői megkezdhették menetelésüket a végső győzelem felé. Ben Macintyre e fantasztikus történet igaz krónikájában a tervet elgondoló és kivitelező hősöknek állít emléket. Könyve tele van izgalmas fordulatokkal, kémekkel, kettős ügynökökkel, félelmet nem ismerő hősökkel – hamisítatlan II. világháborús kalandtörténet.

Alexandra Kiadó, 2013.

Hossz: 480 oldal

Ár: 3.699,- Ft

 

 

 

Déli álmok – Beth Hoffmanbeth hoffman

A tizenkét éves Cecelia – becenevén CeeCee – évek óta viseli gondját zavarodott édesanyjának, Camille-nak. Amikor végzetes tragédia történik, és Camille meghal, Ceecee-nek szinte semmi reménye sem marad az életben. Ekkor azonban feltűnik Dudi Caldwell, CeeCee idős rokona, aki magával viszi a kislányt Savannah városába. Cecelia egyik pillanatról a másikra az illatos és jómódú Dél fantasztikus világába csöppen. Kivételes nők között találja magát, akik valamennyien erős, színes egyéniségek. CeeCee sok új dologgal szembesül: titkokkal, amelyeket meg kell őrizni, igazságtalanságokkal, amelyekkel szembe kell nézni, s megtanulja azt is, mit jelent tartozni valahová. Mindezek mellett azonban egy régi félelemmel is meg kell küzdenie: örökölte-e édesanyja betegségét, és ha igen, ez mennyiben pecsételi meg a sorsát. Láttató erejű leírások, fantáziadús hasonlatok, bolondos és mégis igen bölcs szereplők – ez a nagyszerű regény a déli irodalom esszenciája.

Alexandra Kiadó, 2013.

Hossz: 352 oldal

Ár: 2.999,- Ft

 

 

 

titkok orvenye2Titkok örvénye – Diane Chamberlain

“Kedves Anna! Nehéz papírra vetni mindazt, amit el kell mondanom, de tisztában vagyok vele, hogy végigolvasni sokkal nehezebb, és nagyon sajnálom…”

Ez a félbeszakadt levél az egyetlen nyom, amelyből Tara és Emerson kiindulhat legjobb barátnőjük, Noelle öngyilkosságának okait kutatva. Minden, amit tudtak róla – szülésznői hivatása, bátor kiállása az igaz ügyek mellett, családja és barátai iránt érzett szeretete -, olyan ember benyomását keltette, aki ragaszkodik az élethez. Miért választotta mégis a halált?

A levél és egy szívszaggató titok felfedésével a két nő lassan rájön, hogy valójában mégsem ismerték jól Noelle-t, s miközben egyre inkább kirajzolódik előttük bonyolult személyisége, szerelemmel, árulással, részvéttel és csalással is szembesülniük kell. A Titkok örvénye izgalmas regény, amely mindannyiunk számára felteszi a kérdést: mi az, amit már nem lehet megbocsátani?

 

Alexandra Kiadó, 2013.

Hossz: 424 oldal

Ár: 2.999,- Ft

 

Hirdetés