Öt év után újraéledő sportág Pécsett

Aki kedvet érez, és legalább némi úszó múlttal rendelkezik, még csatlakozhat a jövő hét elején kezdődő öttusa edzőtábor résztvevőinek sorába. A Magyar Öttusa Szövetség újraindította városunkban a korábban nagy sikernek és jó eredményeknek örvendő, sokoldalúan fejlesztő, mind egyénileg, mind pedig csapatsportként űzhető sportágat.

hirdetés

A kezdeti időszakban háromtusa versenyekre készülnek majd azok a jelentkezők, akik kedvet éreznek az öttusa sportághoz, amely PSN Zrt. Sportiskola új szakágaként működik majd. Elsősorban 9-11 éves fiúk és lányok jelentkezését várják, akik jól tudnak úszni, szeretnek futni és szívesen megismerkednének a vívás alapjaival. A felkészülést követően tavasszal már bajnokságokon is részt vehetnek a most kezdő sportolók, később pedig a lövészet és a lovaglás, ugratás elsajátítása után az öttusa versenyekre is benevezhetnek.

Fejlesztő hatások

A pécsi Rab Attila, aki ma veterán öttusázóként a magyar válogatott tagjaként háromszoros Európa bajnok és egyszeres világbajnoki címmel büszkélkedhet, 12 évesen találkozott először a sportággal, de 16 évesen már öttusa versenyeken jeleskedett. Ám mivel Pécsett akkoriban először szűnt meg az öttusa, a versenyzők szétigazoltak. Attila a székesfehérvári csapatot erősítette, amellyel 17 évesen országos bajnokságon 3. helyen végeztek. 34 éves korában került az aktivizálódó szenior öttusázók tagjai közé és edzésmunkájának köszönhetően rendszeres résztvevője lett a hazai válogatott tagjaként a nemzetközi masters öttusa versenyeknek.

öttusa

Az 52 éves veterán sportoló azt emeli ki, hogy az öttusa a folyamatos fejlődésre, összpontosításra ösztönöz. Az iskolában, a tanárok örömére, javult a koncentrációja, az odafigyelése, hiszen otthoni tanulásra már csak kevés idő maradt a sok edzés mellett. Mivel az öttusában 5 különböző sportág egyesítéséről van szó és a csapattagok teljesítménye sportáganként eltérő lehet, ezért már kamaszkorában megtanulta, hogyan kell egymásra figyelni, megtapasztalta a közösségi érzést, a másik ember tiszteletét.

Danka Sándor vívó edző, aki a pécsi öttusa szakosztály szervezési feladataival foglalkozik, elmondta, hogy a sportág remekül fejleszti a társas kapcsolatokat, az intelligenciát, ezen kívül jó hatással van a testszimmetria kialakítására. Bár egyéni sportról van szó, de csapat- és váltóversenyeket is rendeznek, így aki az egyéni legjobb eredményét hozza ezekben is, az jó csapatemberré válik.

– Az öttusa igen összetett sportág. Az is kipróbálhatja magát benne, aki külön-külön nem a legjobb futó vagy nem kimagasló úszó, hiszen itt egyszerre kell jó teljesítményt nyújtani, a sportágakban elért összeredmény a fontos – ismerteti Danka Sándor.

öttusa

A sport a kultúra része

Az öttusa 2001 és 2008 között a PVSK szakosztályaként reneszánszát élte Pécsett. Több válogatott sportolót adott a magyar öttusa sportnak. Legjobbjuk Juhász Kata csapatban Európa bajnok lett.

Most öt év kihagyás után szeretnének a szervezők egy ütőképes csapatot felállítani. Teljesen kezdők is jelentkezhetnek, mivel alapképzés folyik majd a baranyai megyeszékhelyen. Az iskolai őszi szünetben tartandó edzőtáborba még jelentkezhetnek az érdeklődők Danka Sándornál, a pécsi református iskola sportcsarnokában tartott vívó edzéseken. 15-30 résztvevőre számít az edző, ideálisan a tizenévesek közül, de jelentkeztek már érettségi előtt álló fiatalok is, illetve idősebbek, akik saját lóval és lovas tudással is rendelkeznek.

öttusa

 

Az idei tanévben elsősorban felmérik a gyermekek adottságait, közös nevezőre hozzák a szakosztály és a versenyezni vágyók igényeit. Az iskolai tanrendhez igazítva alakítják ki az edzésprogramot, amelyben helyet kap fitneszedzőtermi mozgás is, így színesedhet a paletta a pécsi tömegsportéletben a kultúra részeként.

[note note_color=”#66ffb9″]Költségek

A jelenlegi tervek szerint az öttusázó fiatalok 4000 Ft-os havi tagdíjjal kezdhetik el az edzéseket. Ezért a pénzért vívni, úszni, futni is tudnak a gyerekek, később pedig a lovaglás és a lövészet is bekapcsolódik a programba. A háromtusa versenyekre való felkészüléshez Pécsett minden feltétel adott. Az úszó edzéseket a Hullámfürdőben tartják Tari Imre vezetésével, a futást Fogarasi Sándor felügyeli majd a Várkői Stadionban, a vívók a Református Gimnázium sporttermében készülnek majd Danka Sándor kezei alatt. Előbbi két helyszín a PSN Zrt. által felügyelt létesítmény. Az úszónadrágot, tornacipőt, melegítőalsót és -felsőt a családoknak kell megvásárolni, de az „ismerkedés” időszakában egyelőre nem lesz szükség a vívófelszerelés beszerzésére.[/note]

Hirdetés