Öt rendhagyó adventi koszorú

Fenyőág, négy gyertya és néhány tekercs szalag. Valóban ennyi lenne az adventi koszorú? Szerintünk nem. Ezért összegyűjtöttünk öt izgalmas fajtát, amihez csak egy kis fantázia és persze némi kézügyesség szükséges. 

hirdetés

Ne sajnáljuk a pénz!

Még mielőtt bármilyen adventi koszorúról is szó esne, egy nagyon fontos dologra szeretnénk felhívni a figyelmet.

Bármennyire is csábítóak az olcsó gyertyák, ne akarjunk spórolni ezen! Egyáltalán nem mindegy, hogyan ég az a gyertya. Befelé olvadó, minőségi darabokat válasszunk, így elkerülhetünk egy esetleges tűzesetet.

Ja, és semmiképp se hagyjuk égve a kanócot, ha elmegyünk otthonról!

[box title=”A természet lágy ölén ” box_color=”#a03131″]

Az erdő, parkok, vagy akár a saját kertünk rengeteg dekorációs kincset rejtenek, csak tudni kell felhasználni őket.

Elkészítés:

  • Vegyünk egy tetszőleges méretű koszorúalapot, majd vonjuk be fakéreggel, kívül-belül. Az itt látható asztaldísz nyírfakéreg csíkkal van beborítva, de ha az abszolút természetes hatásra törekszünk, akkor kisebb kéregdarabokkal is bevonhatjuk az alapot. Előbbit hobbiboltokban lehet beszerezni, utóbbit pedig bárhol, ahol fák vannak. Bármelyiket is választjuk, fontos, hogy rendesen rögzítsük a koszorúhoz ragasztópisztoly vagy tűzőanyag segítségével.
  • Ha ezzel elkészültünk, akkor a munka oroszlánrészén túl vagyunk, már csak a dekoráció van hátra. Helyezzük el a gyertyákat a koszorúalapon, a fennmaradt részeket pedig töltsük ki különféle termésekkel. Nem érdemes túlzásba vinni: néhány toboz, citromkarika, aszalt gyümölcs elegendő. A lényeg, hogy maradjunk meg egy színvilág és stílusvilág mellett, mert könnyedén hatalmas káosz lehet a végeredmény.
  • A képen is látszik, hogy a szárított citromkarikának (ezeket otthon a radiátoron magunk is megszáríthatjuk, ez jusson eszünkbe, mielőtt megvennénk a hobbiboltokban az előre csomagolt gyümölcskarikákat) és a tobozoknak mennyire jót tesz a fehér festék, vagy műhó. A piros szalagokkal és gyertyákkal együtt igazán ünnepi hangulatot közvetítenek. [/box]

adventikoszorú4

 

[box title=”Adventi torta” box_color=”#d7bd89″ title_color=”#130101″]

Ki gondolta volna, hogy a babapiskóta nem csak a hétvégi tiramisu alkotórésze lehet?

Elkészítés:

  • A munka első fázisa pont ugyanúgy zajlik, mint az előbbi koszorúnál. A feladat: borítsuk körbe babapiskótával az alapot.
  • Díszítsük ízlésünknek megfelelően, de ha már egyszer a piskótákat helyeztük a középpontba, érdemes az édesség témakörön belül maradni. A gyertyák színeiben nem véletlenül köszönnek vissza a konyhában fellelhető fűszerek, illetve hozzávalók. A hézagok kitöltéséhez használhatunk fenyőágakat (a zöld egy kicsit megtöri a krémek és a barnák uralmát) amiket például csillagánizzsal, fahéj rudakkal, apró fa csillagokkal esetleg karácsonyi gömbökkel dekorálhatunk.
  • Végül az egészet kössük át egy filccsíkkal, némi csipkével és gyönggyel. Az egész sütemény hangulatot megkoronázhatjuk egy szép darab mézeskaláccsal.
  • Ez az adventi koszorú egyébként nem véletlenül hasonlít egy ínycsiklandó tortára. Az adventi dekoráció ugyanis az egyik pécsi cukrászdának készült.   [/box]

koszorú5

 

[box title=”Fagyos szentek” box_color=”#57a35f”]

Egy régóta kallódó sáltól nem kell feltétlenül megválni…

Elkészítés:

  • Vegyünk egy koszorúalapot, és keressünk a komód mélyén egy rég elfeledett sálat. Ha sehol sem találunk megfelelőt, kössünk egyet méretre, ehhez igazán nem kell nagy kézügyesség. Akárhogy is ha megvan a megfelelő ruhadarab, vonjuk be vele az alapot, és csomózzuk meg rajta.
  • A gyertyákat illesszük a sálas alapra. Nem kell szabályosan, hiszen a csomózástól és a lelógó rojtoktól már egyébként is stílusosan “hanyag” lesz a végeredmény.
  • A különféle díszítőelemeket nagyjából egy helyre, a csomó környékére koncentráljuk. Használjunk nagyobb méretű tobozokat, faágakat és kéregdarabokat. Ha tetszik, még egy angyalfigurával, vagy a képen látható katonával is kiegészíthetjük a kompozíciót.  [/box]

 

koszorú6

 

[box title=”Vintage stílus” box_color=”#1c7987″]

A nagyi gombos doboza, és egy régi öv csatja is érték így karácsony tájékán.

Elkészítés:

  • Ez a koszorú fenyő alapja miatt valamivel hagyományosabb, mint a fenti asztaldíszek. A gyertyák is szabályosabban helyezkednek el a körformán.
  • Különlegessége a díszítőelemekben rejlik. Egy divatjamúlt, cirádás övcsat és néhány gomb remek szolgálatot tesz a vintage hangulat elérésében. A gombokat önmagukban is használhatjuk a koszorún, de itt egy kompozíciót készített belőle az alkotó. Egy citrom két végét szárította meg, majd lekente fehér temperával (de a festékszóró is tökéletes) maradék csipkét ragasztott rá, a tetejére pedig egy gombot “ültetett”.
  • A vintage hangulatnak kedvelt színei a fehérek és a bézsek, érdemes ezeknél maradni. [/box]

 

adventikoszorú1

 

[box title=”Keksztekercs” box_color=”#c7aecc” title_color=”#322020″]

Egy adag háztartási keksz az adventi koszorún is jól mutat.

Elkészítés:

  • Az alapot először borítsuk be fenyőággal, majd rakjuk körbe háztartási keksszel, de úgy, hogy a zöld ágak kilátszanak az elforgatott négyzetlapok mögül. Kössük át egy vékony csipkével.
  • Ha valaki nem kedveli annyira a vastag tömb gyertyákat, itt bátran használhat vékony, karcsú fajtát is. Arra vigyázzunk azért, hogy pontosan a gyertya közepébe bökjük a drótot, különben eldől, ami meglehetősen tűzveszélyes.
  • A gyertyák közötti részt bármivel díszíthetjük, fahéjjal, csillagánizzsal, vagy akár egy elszakadt gyöngysor darabjaival. Az ünnepi hangulat érdekében a terméseket lefújhatjuk óarannyal.  Középre helyezzünk egy vastagabb, Y-alakú faágat, amit némi csipkével díszítünk. [/box]

adventikoszorú11

 

Neubauer SzilviaA koszorúkat készítette:  Neubauer Szilvia „Szilva”

Szilva óvodapedagógusként végzett, de 25 évvel ezelőtt rájött, hogy váltania kell. Azóta virágkötőként dolgozik, és ez a szakma már nemcsak a munkája, de egyben a hobbija is. Itt igazán kiélheti kreativitását. Pécsett nagyon sokan szeretik a munkáját, ezért gyakran kérik fel esküvők vagy más rendezvények dekorálására. Barátai és ismerősei pedig szívesen merítenek az ötleteiből, és kérnek tőle tanácsokat otthonuk csinosításával kapcsolatban.

  • Gery

    Lehet elfogult vagyok, de nem baj, azt hiszem, akinek a babapiskóta és a keksz “művészi” felhasználásáról a gyerekek étkezése jut eszébe, annak komoly szüksége lenne egy ilyen műremekre, maximum egy-egy gyertya meggyújtásánál falatozhatnak az adventi asztaldíszből! És akkor összekötötte a kellemest a hasznossal.

  • Szeretem a szépet

    Nekem ami szép, ami ötletes, ami egyedi, az szép.
    Azt hiszem ez a lényeg..
    Gratulálok az igényes munkákhoz4

  • Judit

    Szerintem mindegyik remek ötlet, aki tart a sáltól, bababpiskótától, keksztől készítse el a koszorút hagyományosan.

  • gondol-gondol-gondolkodj!

    A keksz és a babapiskóta inkább étel. Nem szívesen játszom élelmiszerrel. Vannak gyerekeke, akik szívesen elmajszolnák. A sál egy picurkát életveszélyes, vagy kedves párja tűzoltót tán? Csinál neki némi munkát ne unatkozzon.

  • Lara

    A sálas megoldás nekem kicsit balesetveszélyesnek tűnik… de egyébként mindegyik csodaszép. 🙂
    Forralt bor receptek mikor lesznek?