Szép füzetből jobb tanulni!

Tanulási nehézségek? Kamasz a gyerek? Nincs megoldhatatlan helyzet!

Az iskolakezdés nem egy vidám dolog, ez vitathatatlan. Néhány rendkívüli tudásszomjjal megáldott gyerkőcön kívül kevés csemete szokott örülni a vakáció végének. Próbáljunk hát egy kis életkedvet lehelni utódainkba, és tartsunk együtt egy kreatív napot, dekoráljuk saját kezűleg a füzeteket! 

A sima csomagolópapírral való borítás után talán ez a megoldás az egyik legegyszerűbb a füzetek egyedivé tételére. Nem mellesleg költséghatékony is, mivel kivitelezhető maradék csomagolópapírból, vagy – ami kamasz lányok esetében még jobb – régi női magazinok lapjaiból is. Már a borító megtervezése, a képrészletek kiválogatása izgalmas, kreatív feladat. Utána következik a darabok kivágása, és végül az elrendezés, illetve felragasztás. Ehhez a montázs technikához célszerű egyszínű, natúr vagy fehér füzetet választani, így nem is feltétlenül kell az egész felületet dekorálni.

füzet montazs

Amennyiben ügyesebb kezű gyermekről van szó, teljesen maga is készítheti a füzetek, könyvek borítóját. Vagyis ne már meglévő képekből, fotórészletekből dolgozzon, hanem vízfestékkel, vagy lehúzható üvegfestékkel, esetleg körömlakkal alkossa meg ő maga a képet a borítóra. A nagyobbaknak lehet, hogy jobban tetszenek a mostanában divatos feliratok, szóképek, amiket adott esetben számítógépen is meg lehet tervezni, majd kinyomtatni és felragasztani.

Könyvek esetében mindenképp, de a füzeteknél is érdemes készíteni egy alapot mondjuk postai csomagolópapírból,vagy egyszínű, keményebb kartonból.

füzet montazs

Természetesen felsorolhatatlanul sok jópofa ötlet és technika létezik, amivel egyedivé lehet varázsolni a tankönyveket és füzeteket. Íme további három a mi kedvenceink közül.

A bal oldali képen látható könyvborító ugyan kissé sérülékeny, hiszen a fehér alap könnyen koszolódik, és a ráapplikált tortacsipkével is érdemes óvatosan bánni, de kétségkívül gyönyörű. Olyan kamasz lányoknak ajánlanánk, akik tudnak vigyázni a cuccaikra, és a táskájukban viszonylagos biztonságban vannak a taneszközök. Maga a dekoráció nem bonyolult, szükséges hozzá egy fehér alapcsomagolás, és néhány tetszőleges méretű és mintázatú tortacsipke. Ez utóbbiakat fessük be arany, illetve ezüst színűre festékszóróval, temperával, vagy akril festékkel, hagyjuk megszáradni, majd dekupázs-ragasztóval erősítsük rá a könyv gerincére a látható módon.

A színes, mintás ragasztószalagok segítségével számtalan kreatív dolgot lehet készíteni, (ITT például mutattunk egy ötletet) így egyebek mellett füzetborítót is. Egyszerű és látványos, és még kézügyesség sem nagyon kell hozzá. Csak ragasszuk fel szépen, szorosan egymás mellé vízszintesen vagy függőlegesen, ahogy tetszik.

A jobb alsó képen látható technikához egyszínű füzetre, jegyzettömbre van szükségünk, továbbá tűre és színes fonalakra, cérnára. Tulajdonképpen ki kell “hímezni” a lapot, ilyen feladatot pedig szinte minden kisgyerek gyakorolt már technika- vagy rajzórán, úgyhogy biztosan menni fog.

füzet montazs3

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés