Túl sokat ettél? Itt a segítség!

Az ünnepek alatt szinte mindenki többet eszik a szokásosnál: vendégségből vendégségbe, még egy kis hús, hopp egy szaloncukor, egy aprósüti és így tovább. Ha úgy érezzük, teljesen felborult az emésztésünk, nem kell azonnal mesterséges szerek után nyúlnunk, természetes megoldásokkal is próbálkozhatunk. Összegyűjtöttünk pár megoldást, ami segít, ha túletted magad.

Citromos víz

Fél citrom levét adjuk 3 deci vízhez és máris kész az életmentő koktél. Egyébként anyagcseréd felturbózásának érdekében jól teszed, ha minden napodat egy ilyen itallal kezded – karácsonytól függetlenül. A savanyú déligyümölcs ugyanis rostjainak és magas víztartalmának köszönhetően növeli az emésztés hatékonyságát, gyorsítja az epeképződést és az anyagcserét.

Borsmenta tea

A borsmenta javítja az emésztést, továbbá alkalmazzák gyomor-, epe-, bélbántalmak ellen is, de szélhajtó, görcsoldó, idegnyugtató, fejfájás-csillapító, fertőtlenítő, vértisztító hatása is ismert. Így fogyasszuk: két teáskanál szárított borsmentát forrázzunk le 2 dl forró vízzel, majd 5-7 perc után szűrjük le. Napi két csészét javasolt belőle fogyasztani.

borsmenta

Citromfű tea

Mivel serkenti az emésztést, gyomorrontás, gyomorsav túltengés ellen is alkalmazható, vagyis akkor is bevethetjük, ha tényleg nagy a baj. Mellesleg görcsoldó, csillapítja a fejfájást, de depresszióra és alvászavarra is alkalmazzák. Így készítsd: 1 csésze forró vízbe helyezz 3 teáskanálnyi citromfű-levelet, majd 10 perc állás után szűrd le. Napi 3 csésze fogyasztása javasolt.

Kamillatea

Gyulladáscsökkentőként ismert leginkább, de illóolajai a gyomornedv-elválasztást és a gyomor ürülését is szabályozzák. Javítja az epeelfolyást, serkenti az emésztést, ezért csökkenti a teltségérzetet, puffadást. Remek görcsoldó, főleg gyomor- és nyombélfekély, valamint epegörcs enyhítésére javasolt. Ha előre tudod, hogy a szokásosnál többet fogsz enni, reggel éhgyomorra igyál belőle, majd napközben is 2-3 csészével. Azt nem árt tudni, hogy a kamillának hashajtó hatása is van!

kamilla tea

Ezerjófű tea

Segíti az emésztést és az epeműködést, csökkenti a puffadást. Májbántalmak ellen és vértisztítóként is szokás alkalmazni. Így készítsd el: 1 teáskanálnyi ezerjófüvet önts le 3 dl hideg vízzel, majd hagyd állni 8-10 órán át. Ezt követően melegítsd, de ne forrald, mézzel édesítheted. Étkezés után fogyasztva segíti az emésztést.

Kömény

A gyomorpanaszok gyógyítója, szélhajtó, emésztésjavító hatású. Így készítsünk belőle teát: 2 dl forrásban lévő vízzel öntsünk le fél teáskanálnyi összezúzott köményt. Hagyjuk állni negyed órát, szűrjük le, étkezés előtt fogyasszuk.

kömény

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.