Vigyázat, mérgező!

A meleget és a napsütést nagyon szeretjük, a hangyákat és a legyeket azonban kevésbé. Pedig a nyár beköszöntével ez utóbbiakkal is szembe kell néznünk: a hangyák keresztülmasíroznak a lakáson, a szúnyogok összecsipkedik a gyereket alvás közben, a legyek pedig telepetézik az ételt. Ám mielőtt telefújnánk a lakást rovarirtóval, gondoljuk végig, hányféle mérgező anyagot tartalmaznak ezek a szerek.

hirdetés

De akkor mivel védekezhetünk ellenük? Teszik fel a jogos kérdést a bosszús háziasszonyok. Szerencsére van néhány módszer, amit kipróbálhatunk. A témához a Levegő Munkacsoport tanácsait hívtuk segítségül.

 

A legfontosabb a megelőzés

A különféle rovarok és kártevők megjelenését természetesen megpróbálhatjuk megakadályozni. A szúnyogokat és legyeket távol tarthatjuk szúnyoghálóval, a hangyák ellen pedig célravezető megoldás lehet, ha elővigyázatosak vagyunk a konyhában. Azaz: étkezés után összeseperjük a morzsákat és elöblítjük a tányérokat. A mosogatótálcában felejtett piszkos edények ugyanis odavonzzák a rovarokat. A maradék ételt tegyük zárható tárolókba, szemetesládánkat naponta ürítsük ki. A rovarok kedvelik a víz közelségét, ezért javítsuk meg a csepegő csapokat és a mosogató alatt szivárgó csöveket.

Tippek hangyák ellen

Talán ez az a rovarfajta, ami kivétel nélkül minden háziasszonyt az őrületbe kerget. Teljesen mindegy, hogy valaki családi házban vagy társasházban lakik, előbb vagy utóbb a hangyák befurakodnak az apró réseken keresztül.

A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás természetesen az, hogy fogjuk a jól bevált flakonos gyilkolószert, és alaposan lefújjuk a gaz hangyákat. Ám ugyanezt a lépést már nem szívesen tesszük meg akkor, ha a lakás érzékeny pontjain masírozik keresztül a boly, lásd. gyerekszoba vagy konyha. Hiszen mindenki tisztában van vele, hogy az irtószerekben található mérgek az embereknek sem tesznek jót.

Szerencsére vannak házi praktikák (biomódszerek) is, amelyek éppolyan hatékonyak, mint a bolti forgalomban kapható hangyairtó szerek.

Íme néhány ötlet, ami sem a lakókra, sem a háziállatokra nem veszélyes: 

1., Figyeljük meg, hogy a hangyák milyen útvonalon hordják zsákmányukat, és zárjuk el a bejáratokat paraffin- vagy levendulaolajba mártott vattacsomóval.

2., Amennyiben megtaláljuk a hangyák fészkét, hatásos lehet, ha 1 rész kámfort és 9 rész alkoholt összekeverünk, s beöntjük a fészek nyílásaiba (gyógyszertárban beszerezhető alapanyagok).

3., A Levegő Munkacsoport honlapja szerint a hangyákat fokhagymával, a boróka és a levendulavirág illatával is távol tarthatjuk. Ha ezeket úgy helyezzük el, hogy útjukban legyenek, reménykedhetünk az eltávozásukban.

4., Egy másik megoldás lehet, ha borsmenta-, fodormenta- és citronellaolajat keverünk össze és kis vattapamacsokra csepegtetve, elhelyezzük azokat oda, ahol hangyákat látunk. A vattapamacsokra kétnaponta tegyünk friss olajkeveréket, hogy az illatuk erős maradjon.

5., A hangyákat és rovarokat távol tarthatjuk, ha a ház bejárati helyeihez egész szegfűszeg darabkákat helyezünk el. Ha citromkarikát teszünk a hangyák vonulási útjába, azzal megállíthatjuk őket.

6., Egyszerű, olcsó és környezetbarát megoldás, ha valamilyen kis tálba, a lakás különböző pontjain vaníliás cukrot és sütőport helyezünk el. A hangyák imádják az édes dolgokat, így szépen elhordják a vaníliás cukrot, és vesztükre a sütőport is. A sütőpor ugyanis folyadékkal keveredve gázképződést indít el, így a hangyák felpuffadnak, és pár órán belül elpusztulnak.

7., Távol tartásuk érdekében tehetünk még paradicsomtövet az ablakpárkányra, az ajtóküszöbre pedig csöpögtessünk levendulaolajat. A hangyák nem szeretik a szagukat, ezért inkább kívül maradnak.

8., A ház köré ültetett levendula, borsmenta és baradicskóró is elűzi a hangyákat. Ültessünk ilyen növényeket az ajtó melletti földbe, és apró cserepekben tegyük az ablakpárkányra.

Tippek legyek ellen

A legyek és a hangyák valószínűleg az első helyért vetekszenek az idegesítő rovarok versenyében. A legborzasztóbb, amikor az ember lánya már bekuckózta magár a takaró alá, éppen mély álomba szenderülne, és akkor zzzzzzzzz… Ez felér egy kínzással, főleg, hogy félkómásan a légycsapóval sem boldogulunk.

Az idegesítő zümmögés persze csak az egyik ok, amiért ölni tudnánk. A legfőbb probléma az, hogy ezek a szőrös testű rovarok számtalan, emberre és állatra veszélyes betegséget terjesztenek. Petéiket előszeretettel rakják romlott húsra és más hulladékra, gyorsan szaporodnak, különösen a forró nyári napokon. A rovarirtó helyett azonban ellenük is léteznek alternatív módszerek.

1., A tálkába tett friss narancs- és citromhéj száraz szegfűszeggel keverve elűzi a legyeket.

2., Ha rutát és baradicskórót ültetünk az ajtó mellé, a legyek nem röppennek be a házba.

3., A legyek nem kedvelik a levendula-, eukaliptusz- és cédrusillatot. Ezek közül valamelyik olajat tegyük aromaterápiás párologtatóba, vagy vattára csepegtetve rakjuk a házba. Esetleg néhány csepp olajat öntsünk kis üvegnyi forró vízbe, amelyből az illat szétterjed a szobában.

4., Házi légypapírt is készíthetünk. Élénksárga kartoncsíkra kenjünk melaszt. A csíkot lógassuk le az ajtóról vagy fektessük a konyhaszekrényre, vagy akárhova, ahol problémánk akad a legyekkel.

5., A legyek ellen sikeresen védekezhetünk szegfűszeggel megtűzdelt citrommal vagy szárított orgonavirággal is.

Tipp a szúnyogok ellen

Szerencsére több fűszer- és gyógynövény rendelkezik szúnyogriasztó tulajdonsággal. A babér – levendula – menta – fokhagyma – körömvirág -bazsalikom – oregánó – szivarfa és a citromfű is ezek közé tartozik. Ha körbevesszük magunkat ezekkel az illatos növényekkel, megbízható bástyát építhetünk magunk köré akár a kertben, akár az ablakokba vagy az ajtó közelébe helyezve. Minden szúnyogot nem fogunk tudni távol tartani, de sokat javíthatnak a helyzeten.

Tippek muslicák ellen

Ezek ellen az miniatűr rovarok ellen is a legjobb védekezés, ha nem adunk okot nekik arra, hogy berepüljenek a lakásba. Tehát: ne hagyjunk elöl olyan gyümölcsöt vagy zöldséget, melyet szeretnek a muslicák. Ez nagyon szuper tanács, de mindenki tudja, hogy nyáron nem kivitelezhető. Így nézzük, mi az, ami valóban segíthet.

1., Nem túl dekoratív megoldás, de állítólag működik: egy üres PET palacknak vágjuk le éles késsel vagy körömollóval a nyakát úgy, hogy a szélessége illeszkedjen a palackba.  Töltsük meg a palack alját 1-2 ujjnyi vízzel hígított almareszelékkel, esetleg kis almaecetet is adhatunk hozzá, és öntsünk bele egy kanál mosogatószert. Rakjuk bele fejjel lefelé a palack levágott, kupak nélküli tetejét, és ragasszuk körbe ragasztószalaggal az érintkező karimát. Utóbbit azért, hogy a lépre csalt muslicák ne tudjanak kiszökni, miután berepültek a csapdába.

2., Némiképp egyszerűbb és gyorsabb megoldás, ha ugyanezt a fincsi koktélt (akár sima esettel és gyümölcslével) egy kis pohárba vagy tálkába öntjük, és kirakjuk a lakás különböző pontjaira. A hatás garantált.

Tippek molyok ellen

A molyok kedvelik a port, a piszkot, az étel- és izzadságfoltok pedig egyenesen vonzzák ezeket a rovarokat. Épp ezért leginkább gyakori takarítással és mosással  védekezhetünk ellenük. Tisztítsuk ki a ruhákat, az ágyneműt és a bútorhuzatokat, mielőtt hosszabb időre félretennénk őket. Rendszeresen húzzuk ki a fiókokat, rámoljuk ki a ruhásszekrényeket, komódokat és vizsgáljuk meg a ruhákat, nem találunk-e rajtuk molylepke-nyomokat. A molyok a ruhák mosásával, levegőztetésével, napoztatásával könnyen elpusztíthatóak. A molylárvák ugyanis a friss levegőn, napfényben elpusztulnak.

Egyéb módszerek:

1., Tegyünk néhány csepp cédrus vagy eukaliptusz illóolajat gyapjúholmi mosáskor az utolsó öblítővízbe, és hagyjuk állni körülbelül 30 percig.

2., A molylárvák és a peték ellen a fagyasztás is segíthet.Csomagoljuk be nejlonba a gyapjúholmit, és tegyük a mélyhűtőbe 24 órára.

3., Az eukaliptusz, levendula és borsmenta elriasztja a molyokat. Tegyünk a szekrénybe szárított levendulát, a szőrme mellé mosószappant. A molyok ki nem állhatják az illatát. Minél erősebb az illat, annál inkább menekülnek a molyok, és a szaga is kellemesebb a mérgező naftalinénál.

4., A cédrus is kiváló molyriasztó. Állatkereskedésekben kapható a cédrusforgács, de vehetünk cédrustuskókat is, amelyek természetes molyriasztók. A cédrustuskókat néhány havonta dörzspapírral csiszoljuk át, hogy illata felfrissüljön, vagy cseppentsünk rá pár csepp cédrus illóolajat.

 

 

[frame]

Miért alkalmazzunk inkább biomódszereket? 

Az engedélyező hatóság adatai alapján több, otthoni használatra árusított rovarirtó szerben olyan hatóanyagok is fellelhetők, melynek rákkeltő minősítése az elhíresült DDT-vel azonos. A veszélyes szerek szakszerűtlen használata tovább növeli a kockázatot, mivel vannak, akik egy fél doboz sprayt kifújnak pár szúnyogra. Így a veszélyes szerek szakszerűtlen használata nagy kockázattal jár, mivel ma már bizonyítható, hogy a rovarirtókra vonatkozó következetlen és hiányos hazai szabályozás és engedélyezés miatt egyes cégek Nyugaton már eladhatatlan, káros hatású szereket forgalmaznak hazánkban – olvasható a Levegő Munkacsoport honlapján. [/frame]

  • Olvasó

    Nem csak az utolsó bekezdés…
    A kedves “újságíró” mondjuk megtanulhatna előbb fogalmazni, aztán újságot írni. Szánalom…

  • cave

    Utolsó bekezdés nagy baromság….