A Diótörő gyerkőcei

A Pécsi Nemzeti Színház karácsonyi darabjában, Hoffmann Diótörőjében összesen 12 gyermekszínész tűnik fel. Az előadást látva a nézők valószínűleg elgondolkoznak azon, vajon kik lehetnek ők. Ezért úgy döntöttünk, megmutatjuk a Diótörő álarc, vagy épp a csokidísz jelmez mögött rejtőző gyerekeit.

[box title=”Bánki Dorka (6) és Bánki Petra (10)” box_color=”#873b6b”]

szerepük: Kisegér és csokidísz

Bánki Dorka az a kislány, akinek láttán valószínűleg a színházban ülő hölgyek 90%-ka a szívéhez kap és halkan felsóhajt. A hat éves kislány ugyanis kisegérnek öltözve jár-kel a színpadon a felnőtt táncosok között. Bár Dorka meglehetősen szűkszavú volt, azért azt megtudtuk tőle, hogy nővére szintén játszik a darabban.

A testvérpár évek óta balettozik. Az órákon Petra sokat segít kishúgának, az öltözés mellett a mozdulatok, lépések begyakorlásában is. Sőt, Petra elmondása szerint otthon gyakran magánelőadásokat tartanak szüleiknek.

– Dorkával közösen kitalálunk egy táncot, amit akkor adunk elő, amikor összegyűlik az egész család.

A lányok nagyon élvezik a fellépéseket, és mostanra már az izgalom is enyhülni látszik.

És hogy mit szóltak a szülők? Ezt a hat éves Dorka mesélte el nekünk:

– Amikor először kimentem, akkor anya szeméből hulltak a könnyek.[/box]

diótörő3
Balra Dorka, jobbra nővére, Petra
[box title=”Weisz Bálint Kristóf (9,5) ” box_color=”#6499b0″]

szerepe: gyermek Diótörő

Bálintnak koránt sincs egyszerű dolga a darabban, hiszen majdnem végig egy álarc van az arca előtt (ami egyébként nagyon melegíti), és csupán két apró lyukon keresztül tud tájékozódni a színpadon.

Az ifjú Diótörő az Apáczai Csere János Általános Iskola táncszakos tanulója, így minden nap van valamilyen táncórája. A színpad nem teljesen ismeretlen a számára, mivel iskolai keretek  között korábban már szerepelt egy előadásban. Ennek ellenére egy kicsit azért izgult a premier előtt.

– Amikor megláttam azt a sok embert a nézőtéren, arra gondoltam, hogy jó lesz igyekezni.

 

Bálint ugyan imád táncolni, de otthon szívesebben foglakkozik mással: focizni, kézilabdázni és biciklizni is nagyon szeret. [/box]

diótörő2
Balra Kristóf, jobbra Bálint
[box title=”Domján Kristóf (12)” box_color=”#2b7368″]

szerepe: Misi

A hatodik osztályos fiú szinte sorsszerűen kezdett el balettozni, hét évvel ezelőtt. A szülei azért íratták be az ANK táncszakára, hogy továbbvigye a családi hagyományt és nagypapája, illetve nagynénje (Domján Tibor és Domján Mária) után ő és nővére képviseljék a művészeti vonalat a családban.

– Szeretek balettozni, de csak most, a Diótörőben gondoltam arra komolyabban, hogy esetleg felnőttként is ezzel foglalkozzak.

Kristóf egyelőre nem tudja, mi lesz, ha nagy lesz. Focizni is nagyon szeret, bár úgy hallotta, a két műfaj, a tánc és a futball nem fér meg egymás mellett.

A fiú egyetlen dolog miatt izgult csak: az utcajelenetben van egy szólója, amikor teljesen egyedül van a színpadon.

– Féltem, hogy elrontom a lépéseket, de igazából azért izgultam, mert tudtam, hogy mindenki engem néz.[/box] [note note_color=”#ffbd66″]A Marikát játszó Sárosác Míneával és a több szerepben is feltűnő Hajzer Véda Zoéval betegség miatt nem tudtunk interjút készíteni. [/note] [box title=”Bödör Fanni Boglárka (10)” box_color=”#d391f8″ title_color=”#160d0d”]

szerepe: karácsonyfadísz

Fanni még óvodásként, a Hófehérke című mese miatt döntötte el, hogy táncolni fog és ötletében a szülei is támogatták. A Diótörőben csokidíszként tűnik fel, két másik lánnyal együtt.

Az mosolygós lány szintén az ANK táncszakos diákja, ezért minden nap van valamilyen táncórája. Kedvencet nem tudott kiemelni, mint mondja, a néptáncot és a klasszikus balettot is ugyanannyira szereti.

Most lépett először színpadra és hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban szerepelhet. Mikor a hobbijáról kérdeztük, a tornát és a táncot emelte ki. [/box]

diótörő6
Bödör Fanni

 

[box title=”Helbig Dorina (10)” box_color=”#429f09″]

szerepe: utcagyerek, vendég, ólomkatona

Dorina minden bizonnyal a legcserfesebb az összes gyermekszereplő közül, az interjú alatt egyáltalán nem volt megilletődve, és mint mondja, a színpadon sem izgul soha.

A tízéves kislány három karaktert is játszik a Diótörőben, kedvence az utcagyerek.

– Eleinte kicsit furcsa volt, hogy a szerepünk szerint lopnunk kell, de aztán megtetszett az egész, és most már nagyon viccesnek találjuk.

Az ANK tanulójaként hetente több táncórája is van, de ez egyáltalán nincs terhére, hiszen imádja a zenét és a táncot. Felnőttként színész vagy énekes szeretne lenni.

Nagyon boldog, hogy a Diótörőben játszhat, és szerinte az a legjobb érzés, amikor visszatapsolják őket az előadás végén. [/box]

diótörő6
Zorka, Petra, Fanni

 

[box title=”Horváth Zorka (9)” box_color=”#d64d4f”]

szerepe: karácsonyfadísz

Zorka három évvel ezelőtt kezdett el balettozni, ő is az ANK-ban tanul. Több osztálytársa is van a Diótörő gyermekszereplői között, ezért a próbákon sokat viccelődnek.

– Folyton beszélünk és átfutkosunk egymáshoz az öltözőbe. Ezt Cica néni (Domján Mária) nem annyira szereti – meséli nevetve Zorka.

Bár habcsók jelmezét is nagyon kedveli, szívesen táncolna a vendég kislányok jelmezében is.

Az általános iskolás kislány nézőként már sokszor volt a Pécsi Nemzeti Színházban, de a kulisszák mögé betekinteni eddig még nem volt módja. A családban nem ő lesz az egyetlen táncos, három éves húga is nemsokára balettozni fog. [/box] [box title=”Nyilas Emese Janka (11)” box_color=”#f9b3db” title_color=”#2e1f1f”]

szerepe: utcagyerek, vendég, ólomkatona

Emese az egyik legtapasztaltabb szereplő a gyerekszínészek közül. Hétévesen a III. Richárdban tűnt fel először, de játszott A sivatag hercegében, a János Vitézben, most pedig az Óz, a nagy varázslóban és a Diótörőben tűnik fel. Négy éves kora óta táncol, jelenleg modern táncot tanul.

Színpadi jártassága miatt már igencsak hozzászokott a színház világához, ezért egyáltalán nem izgul.

– Kiskoromban nagyon hiperaktív voltam, folyton produkáltam magam, ezért is írattak be a szüleim táncolni. Amikor kimegyek a színpadra, olyan, mintha anyukám ülne előttem, úgyhogy egyáltalán nem izgulok.

Emesének nagyon határozott elképzelései vannak a jövőről. Az általános iskola elvégzése után a Pécsi Művészeti Gimnáziumban szeretne továbbtanulni, felnőttként pedig nem egyszerűen csak táncos, hanem pécsi balettos szeretne lenni.[/box]

 

diótörő4
Zorka, Emese, Dorina

 

 

[box title=”Marthy Huba (12)” box_color=”#17826d”]

szerepe: utcagyerek, vendéggyerek és ólomkatona

Huba hét éve balettozik és majdnem ilyen hosszú ideig focizott is a tánc mellett. Utóbbit tavaly hagyta abba, mert a kettőre együtt már nem jutott volna elegendő ideje. Mindemellett nagyon jó tanuló, a legjobban a matekot és a fizikát szereti.

Nagyon szeret a Diótörőben szerepelni, kedvence a második felvonásban a népek táncának bemutatója. Mint mondja, bár a koreográfia nem annyira bonyolult, azért mégis nagy kihívás, hiszen sok jelenetben a többi gyerekkel egyszerre kell mozogniuk, lépniük.

Huba egyelőre nem tudja, mi lesz, ha nagy lesz, de ha továbbra is jól megy neki a balett, azt is el tudja képzelni, hogy a későbbiekben ezzel keresse a kenyerét.

Hobbija a biciklizés és a számítógépes játékok. [/box] [box title=”Varga Dániel (12)” box_color=”#b50808″]

szerepe: ólomkatona, utcagyerek, vendég

Dani koreográfus szeretne majd lenni, legnagyobb álma pedig az, hogy egyszer főszereplő legyen egy darabban.

A kamasz fiú jelenleg az ANK növendéke, ahol most a Hófehérke című színdarabra készülnek.

A Diótörő minden előadása előtt izgul egy kicsit, de ez az érzés a színpadon általában elmúlik. Azért annak örül, hogy a közönséget alig látja.

– Ha belenéznék a nézők szemébe, biztosan elmenne az önbizalmam és elrontanám a lépéseket. Úgyhogy sokkal jobb, hogy a fények miatt alig látunk valamit.

Három szerepe közül az ólomkatonás rész a kedvence, mert ebben vannak fegyverek, de vendég karakterét is kedveli a látványos jelmezek miatt.

Szülei nagyon büszkék rá, ezért Dani mindenképpen eljön a következő színházi válogatóra is.[/box]

diótörő5
Dani és Huba

 

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Gyermekkoromban én is szerepeltem a Diótörőben a PNSZ színpadán, Bártfai Márta néni tanítványaként. Hajzer Gábor volt az egérkirály…. régi szép idők.

Comments are closed.