A geometrikus test, avagy a Magari brand

Egy maximalista, fiatal művész fiú, aki az egyenes, szimmetrikus vonalak rajzolásában érzi otthon magát. Mérnöknek tanult, egy Worms figurával kezdte pályafutását, mégis a tetoválás mellett döntött. Tervei szerint addig nem áll meg, amíg a magyar tetoválókultúra egy általa elképzelt szintre nem emelkedik, és a „Magari” brand elismert nem lesz. Magari Kristóffal beszélgettünk. 

– Milyen erő vett rá először, hogy tetoválni kezdj?
– 18 évesen, a szalagavatóm előtti napon ültem be egy mintát csináltatni életem egyik legmeghatározóbb személyének, Bercsényi Balázsnak a székébe, aki viccből vetette fel, hogy az egyetem alatt miért nem kezdek el tetoválni. Több se kellett, a ballagási pénzemből meg is rendeltem az első tetoválógépet. Már akkor is sokat jelentett nekem az ő véleménye, és minden viccnek fele igazság.

– Durr bele a bizniszbe? Semmi gyakorlás?
– Hatéves korom óta rajzolok, úgyhogy a magabiztosság megvolt. Már óvodában készítettem egy rajzot, amivel megnyertem egy országos rajzpályázatot, és azóta sem lankadt a lelkesedésem.

IMG_6623
IMG_8256
IMG_8922
IMG_9315
– Mit tetováltál először?
– Egyik barátom lábujjára varrtam egy Worms figurát. Ezt egy jól sikerült buli után, kora reggel találtuk ki, de olyan jó munka lett, hogy utána az ismerősök sorjában érkeztek hozzám varratni.

– Ugyebár már nem Worms mintákat készítesz. Mi jellemzi a munkádat? Milyen mintákat szeretsz készíteni?
– Nagyon szeretem a mandalákat, geometrikus formákat, koncentrikus köröket, egyenes vonalakat és szimmetrikus alakzatokat, de nagyon szeretnék nyitni más stílusok és rányzatok felé. A jövőbeli terveim között szerepel, hogy ezeket elsajátítsam.

– Úgy is érkeznek hozzád az emberek, hogy ebben a stílusban tetoválj nekik, vagy már határozott elképzeléseik vannak?
– Szerencsére már tudják az emberek, hogy mi jellemez engem, sokszor érkeznek hozzám egy mintával, hogy ezt készítsem el „Magari” stílusban. Ha az előbb említett új irányvonalakat sikerül teljesen elsajátítanom, azokat is szeretném a saját stílusomra formálni. Egy, már valaki által kitalált mintát nem szeretek lerajzolni, ha egy kicsit is, de átrajzolom a saját stílusomnak megfelelően. Nem vagyok híve olyan mintáknak, amelyek szembe jöhetnek veled az utcán.

– Azt tudom rólad, hogy imádod Pécset. Tetováltál már pécsi motívumokat is?
– Igen, nem is egyet! Készítettem már Dzsámit, tv-tornyot, Zsolnay-kutat, de még Havihegyi templomot is. Ami viszont érdekes, hogy csak olyan embereknek készítettem pécsi motívumokat, akik már nem élnek Pécsen. Megértem ezt a honvágyat.

IMG_8794
IMG_9314
IMG_7353
IMG_8291

– Mert ugye te éltél már más városokban, és mindig visszahúzott a szíved.
– Így van. Budapestre jártam, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ipari termék- és formatervezői mérnöknek tanultam. Mindig is tudtam, hogy mérnök akarok lenni, de sajnos nem szerettem meg jobban Budapestet mint Pécset, ráadásul egyre jobban húztam a művészvilág felé. Ez odáig gyűrűzött, hogy már csak 3 napot voltam egy héten Budapesten. Nem tehetek róla, jobban szeretem Pécset. Ennek ellenére természetesen a mai napig is sokat dolgozom Pesten.

– Most már, ha jól tudom, külföldön is kapsz munkákat, nem is keveset. Hogyan alakult ez így?
– Egy kedves ismerősöm él kint Angliában, aki felvetette, hogy menjek ki tetoválni pár napra, ami annyira jól sült el, hogy azóta már négyszer voltam kint újra. De Angliánál szorosabb viszony fűz jelenleg Ausztriához, ahova szintén sikerült kijutnom, és készítenem pár mintát. Jelenleg tervben van egy New York-i, illetve egy máltai út is. Bárhol nagyon szívesen dolgozok, hiszen világot látni jó. Majd meglátjuk, mi lesz.

– Melyik eddig a kedvenc tetoválásod, amit készítettél?
– Barátnőm tarkójára varrtam egy 7 centiméter átmérőjű mandala mintát, ami az egyik legnehezebb munka volt. Neki is, és magamnak is maximálisan meg akartam felelni – ebből fakadóan legalább ötször rajzoltam át. De a végeredmény kifogástalan lett.

– Hosszú távú tervek?
– Szeretném elérni, hogy ha valaki Magyarországon kimondja azt, hogy „Magari”, akkor mindenki ugyanarra gondoljon. Jó lenne, ha Magyarországon a tetoválókultusz erősebb lenne, és örülnék, ha ennek a fejlődésnek a részese lehetnék. Nem azért, mert híres szeretnék lenni, hanem a munkám iránti elkötelezettség miatt. Be fogom bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok odáig fejlődni.

– Végül: test, tetoválás nélkül, vagy tetoválva?
– Azt mondom, hogy egy szépen elhelyezett, jól megmunkált minta sokkal szebb, mint egy üres „hely”.

Kristófot és munkáit megtalálhatjuk a http://kristofmagari.com/ oldalon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés