A pécsi televízió királynője

Katits Bernadett neve szinte az összes pécsinek ismerős lehet, a Pécs Tv műsorvezető, szerkesztő-riportere csaknem 14 éve rendszeresen közvetít a városi sportrendezvényekről. Eredményei kiemelkedőek, pontos, precíz és maximalista nő. Pályája figyelemre méltó, a Pécs Abszolút Nője címért pedig jó eséllyel indul.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a médiával?

– Egész életemben imádtam a szereplést, már óvodás korom óta szavaló versenyeken, színdarabokban vettem részt. Így nem volt kérdés, hogy a gimnázium után a színészi pályát választom, és jelentkeztem a Színház – és Filmművészeti Egyetemre. Egy színész készített fel a felvételi prózai részére, ám az éneklés nem ment olyan jól, mint gondoltam. Képtelen voltam belépni a zongorakíséretre, ami láthatóan csalódás volt a felvételiztetőknek – nagyon tetszett nekik a prózai teljesítményem. Annyiban is hagytam, nem próbálkoztam újra az azt követő évben, hiszen érdekelt más is a színészkedésen kívül. Abban az évben indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsésztudományi kara, ahova felvételt nyertem magyar-angol szakra, majd az abszolutórium megszerzése után kiutaztam Amerikába, Los Angelesbe. Elsősorban azért, hogy a diplomám megszerzése előtt szert tegyek több tapasztalatra, világot lássak és tökéletesítsem a nyelvtudásom. Ez az utazás azonban többet tartogatott számomra, mint gondoltam.

Katits Bernadett

– Úgy tudom Amerikában ismerkedtél meg a filmek világával!

– Igen! Először megkerestem egy filmes szövetséget munka reményében, akik felvettek a listájukra, majd kiközvetítettek filmekbe statisztának. Közben olyan munkákat is kaptam, hogy producerek gyermekeire kellett vigyáznom – ami szintén közelebb sodort a filmvilághoz. Ekkor már tudtam, hogy a televíziózás az, amivel szeretnék foglalkozni a jövőben. Három év után hazajöttem Pécsre, lediplomáztam és elkezdtem a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiójánál dolgozni. Egy hónap munka után azonban hívtak a Pécs Tv-től, hogy lehetőségem van felvételizni – én meg kapva kaptam az alkalmon és jelentkeztem.

– Ez a felvételi nagy megpróbáltatás volt?

– Egy egész hétig felvételiztették a jelentkezőket, a végén pedig csak két ember maradhatott. Az egyik szerencsére én voltam. Nem volt könnyű bejutni, ezért nagyon örültem, hogy a végén engem választottak. 2001-ben először mint sportriporter kezdtem, majd híradós szerkesztő, végül műsorvezető vált belőlem. Immár tizennégy éve dolgozom a Pécs Tv-nél.

– Máshová is húzott a szíved Pécsen kívül?

-Igen, egyszer próbálkoztam Pesttel, amikor a TV2-höz kerestek riportert. A kezdeti hatvan jelentkezőnek négy rostát kellett kiállnia, míg nem három jelentkező maradt csak. Egyikük én voltam, de a próbaidő alapján sajnos nem engem választottak. Amerikába is visszatértem pár hónapra, ahol megkértek, hogy végezzek el egy edzői tanfolyamot, hogy atléta edzőként alkalmazhassanak. De én tudtam, hogy csakis a televíziózás jelentheti nekem a jövőt – így nemet mondtam. Ezen kívül foglalkoztam még újságírással és rádiózással is. Nem bánom, hogy Pécsett maradtam, hiszen imádom!

Katits Detti

– A Pécs Tv mellett van még valami, amivel foglalkozol?

– Gyakran kérnek fel jótékonysági rendezvényekre, sportbálokra és egyetemi rendezvényekre háziasszonynak, még olyan is akad, hogy angol nyelvű tudósításokat is vállalok. Viszonylag friss esemény, hogy a Katolikus Rádiónál én mondom a pécsi híreket.

– A karriered mellett mi fontos még számodra?

– Középiskolás koromban, amikor magyarországi látogatása alkalmával Pogányban járt II. János Pál Pápa, elvették tőle a pásztorbotját, és Ő rám támaszkodott, úgy osztott áldást. Ez egy életre szóló élmény volt. A napokban eljutottam a szentté avatásra – ami a középiskolás találkozásomat juttatta eszembe a Pápával. Azt kell mondjam, hogy életem legszebb napja volt ez. Ahogy ott álltam a Szent Péter téren, nem bírtam a könnyeimmel. Ez a katolikus vonal most nagyon erősen jelen van az életemben, úgy érzem, egy nagy átalakuláson megyek keresztül – ami hatalmas dolog.

Hirdetés

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Bár én nem csatlakozom az előttem szóló néhányak otromba mód megfogalmazott kritikáihoz, de azért Apuka (Fideszes) hátszelét, valamint azt a tényt figyelembe véve, hogy a “nagytehetségű” sőt, mint itt kiderült univerzális tehetségű Hölgyike is a “Család” tagja, A befutott életpálya egyáltalán nem oly elkápráztató, sőt, egytucatnyi hasonló “teljesítményt” találhatnánk itt, csak a város “szűk világában”! Mindezek alapján őt “királynői” szintre emelni, s titulusra érdemesíteni, elég érdekes jelenség (bár az adott orgánum, s szerzői szürrealitásba hajló szervilizmusát tekintve nem is oly meglepő)!

  2. Szíjártó Ildikónak a lába nyomába sem ért/ér! Mégis kirúgatta , most + itt villog, épp ezért “imponál” tán személye irritálólag sokaknak, nemde zolika és balázska???(alias sz.k.pityuka???)

  3. Érdekes látvány ahogy tamagocsi érzelmi és értelmi szintje iszapbirkózást folytat egy kupac tehénürülékben.

  4. “neolibsi”nek” és “tamagocsi”-nak

    Ez övön aluli volt! Hozzászólásukkal önmagukat minősítették. Miért esik jól a gyűlölködés?

  5. bettike,és mondd meg szépen, hithű katolikus ,hogyan tudsz “kijönni” privátilag a magánéletedben a biboldó görcsönyivel????

  6. Szuper! Nem is tudtam, hogy mi volt veled ezalatt a 16 év alatt. Olyan jó volna találkozni!!!:-)))

Comments are closed.