Cséplő Petra: A Zsolnay-tulajdonos felesége

Minden sikeres férfi mögött egy okos nő áll – tartják. Biztos családi háttér nélkül ugyanis kevesen tudnak emlékezeteset, maradandót alkotni. Mégis, az erősebbik nemet támogató nők legtöbbször meghúzódnak a háttérben, távol maradnak a rivaldafénytől. Az Abszolút Nő szerkesztősége azonban úgy gondolja, ők is érdemelnek annyi figyelmet, mint híres, sikeres párjaik.

hirdetés

Valóban miatta vette meg Bachar Najari a Zsolnay gyárat? Hogyan élik meg a húsz év korkülönbséget? Hordania kell csadort és fátylat? A Zsolnay-gyár új tulajdonosának felesége mindenre választ ad, Cséplő Petra ugyanis tudja, milyen kíváncsiak a magyar nők. Ő maga is tamási születésű.

 

– Amikor valaki rátok néz, az első és legszembetűnőbb dolog a hatalmas korkülönbség. Hogyan reagálsz a döbbent arcokra?

– Nem foglalkozom vele, mert nekünk, nekem ez a tökéletes házasság. Azt gondolom, az együtt eltöltött tizenkét év is bizonyíték arra, hogy ez működik. Talán furcsán hangzik, de én tényleg csak az előnyeit tapasztalom annak, hogy Bachar húsz évvel idősebb nálam. Meg merem kockáztatni, hogy mielőtt megvettük a Zsolnay-gyárat, több ideje volt a gyerekeinkre, mint egy fiatalabb apukának. Az viszont tény – és szerintem ez a korából adódik -, hogy sokkal jobban félti őket, mint én. Szó szerint a széltől is óvja a gyerekeinket: ha biciklizni indulnak, az utolsó apró ágat és falevelet is elsöpri az útból, csak hogy bajuk ne essen, és a sportokkal kapcsolatban is igen elővigyázatosak vagyunk. A kisfiunk például sakkozni jár. (nevet)

– Nagyon fiatal lehettél, amikor találkoztatok. Szerelem volt első látásra?

– Igen, így, ahogy mondod. Azelőtt nem sokkal szerettünk egymásba, hogy Budapestre költöztem volna a főiskola miatt. Elég gyorsan történt minden, én gyakorlatilag nem is éltem egyedül a fővárosban, hanem rögtön összebútoroztunk. Három évre rá pedig megszületett az első gyermekünk, Nader.

– Biztosan őrült romantikus volt a lánykérés és a nagy nap.

– Hát, ezt így nem mondanám. (nevet) Nagyon sok romantikus pillanat van és volt az életünkben, de az esküvőnk egyáltalán nem hasonlított a lányregényekben elképzelt álomszép menyegzőkhöz. Inkább értelem vezérelt döntés volt, mindkettőnk részéről. Az arab férfiaknak egyébként is nagyon fontos – talán sokkal jobban, mint nekünk, európaiaknak -, hogy a gyerekek házasságba szülessenek. Úgyhogy ennek megfelelően hivatalossá tettük a kapcsolatunkat. Bachar felhívott egyik szerda délután, hogy csütörtökön kettőkor van szabad időpont a mecsetbe, mit szólnék hozzá, ha megejtenénk végre ezt az esküvő dolgot. Én pedig mondtam, hogy jó. Az egész nagyon egyszerű volt, még a családunk sem volt ott, csak két baráti házaspár. Ők voltak a tanúk.

– Nem vágytál nagy esküvőre, csodaszép menyasszonyi ruhára és ünneplésre?

– Ha vágytam volna rá, akkor biztosan így lett volna. Ám mivel egyikőnk sem szereti a felhajtást, a fényképezkedést és a szervezkedést, így inkább nem erőltettük a dolgot. Sajnos nekem egyáltalán nincs érzékem a rendezvényszervezéshez, ezért nem akartam egy ekkora terhet magunkra zúdítani. Biztosan leragadtam volna olyan pontoknál, hogy milyen előételt rendeljünk, milyen legyen a dekoráció stb. Az építkezésünk is azért tart már két éve, mert nem tudom eldönteni, hogy milyen színű legyen a szegély a padló mellett. (nevet)

– Azt csicseregték a madarak, hogy meghatározó szereped volt abban, hogy Bachar Najari megvette a Zsolnay-gyárat. Igaz ez?

– Van benne némi igazság, de azért ez így túlzás. Nem rángattam a férjem zakóját, hogy drágám, kérlek, vegyél nekem egy porcelángyárat. (nevet) A valóságban ez úgy történt, hogy amikor már megvettük a pályázati anyagot, de még csak gondolkodtunk a befektetésen, eljöttünk megnézni a Gyugyi-gyűjteményt. Engem pedig annyira megragadott a látvány: a minőségi munka, a porcelánok sokszínűsége és szépsége, hogy egyből lehetőséget láttam bennük. A végső lökést talán azzal adtam meg, hogy égi jelként emlegetve felhívtam Bachar figyelmét arra a tényre, hogy Gyugyi Lászlóval egyetemben én is tamási születésű vagyok. (nevet)

– Ennyire fogékony vagy a művészetekre vagy üzleti lehetőséget láttál a porcelánban?

– Természetesen értékelem a művészetet, de csupán annyira, mint egy átlagos ember. Én közgazdász vagyok, és évek óta a férjem mellett dolgozom az óra cégében. A porcelánokban inkább jó üzleti lehetőséget láttam, hiszen a drága órák és a porcelánok célközönsége nagyon hasonló. Ám amíg az óramárkák körében nagyon nagy a konkurencia, és óriási a telítettség, addig a minőségi porcelán ritka. Világszinten maximum öt név van, amit egy laikus vásárló ismer. Eladható termékekkel és jó marketinggel pedig nyerhetünk.

– Habár megtehetnéd, hogy az egész életedet szépségszalonokban relaxálva töltöd, mégsem ezt választottad. Miért döntöttél a dolgos hétköznapok mellett?

– Amióta befejeztem az egyetemet, besegítek a férjemnek az óra cégbe. Sőt, volt időszak, amikor Bachar egyéb üzleti elfoglaltságai miatt, szinte egyedül vittem a vállalatot. Nem tudnám elképzelni, hogy a gyereknevelésen és a szépítkezésen kívül ne legyen semmi más állandó elfoglaltság az életemben. Szeretem a pörgést, hogy mindig történik velem valami, és fontos számomra, hogy legyen célom az életben. A kezdetekkor, az alapoktól indulva sajátítottam el a cég működését, és így átláttam minden apró részletet. Az évek során pedig kialakult körülöttünk egy nagyon megbízható csapat, állandó emberek, akikre rábízhatjuk a vállalatot, így van időnk a Zsolnay-gyárral foglalkozni.

– Bachar elvált férfi volt, amikor megismerted. Hogyan jössz ki az előző feleségével és a gyerekeivel?

– Szerencsére kifejezetten baráti a viszonyunk. Bachar előző felesége csupán 11 évvel idősebb nálam, és nem az a tipikus daier hajú, hatvanas ex-feleség. A sors fintora, hogy azóta ő is egy fiatalabb férfivel él együtt. A férjem előző házasságában született két gyerekkel pedig szintén jól kijövünk. A fia körülbelül egyidős velem, és dolgozik az órás cégben, így elég sokat vagyunk együtt. Ők a mi gyerekeinket is nagyon szeretik. Persze néha furcsa az élet: előfordult már, hogy Bachar nagy fiának idősebb barátnője volt, mint én. (nevet)

– Azonfelül, hogy húsz év van köztetek, a származásotoknál fogva kulturális különbség is akad bőven. Mit tudsz mondani az arab férfiakról szóló sztereotípiákkal kapcsolatban?

– Azt, hogy nem igazak. Van a családunkban –rajtam kívül – olyan nő, akinek szintén szíriai a férje, és olyan párokat is ismerünk, ahol mindkét fél arab származású. Szóval, úgy gondolom, elég hiteles vagyok ebben a kérdésben. Ahogy láthatod, nem kell csadort és fátylat hordanom, Bachar nem ver esténként, de még csak féltékenységi jelenetet sem rendezett soha. Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy az arab férfiak sokkal jobban tisztelik a nőket, és családcentrikusabbak, mint más nemzetek férfijai. Ma már Szíriában is az a jellemző, hogy a nők saját választásuknál fogva hordanak csadort, általában divatból. Főleg a fiatal lányok.