Durvát bizniszeltünk Kertvárosban

Társasjátékra cseréltük a fűszertartónkat, de a kávéfőzőnkre senki nem vetett szemet. A Pécsi Zöld Kör Cserebere akcióját mi sem hagyhattuk ki, kíváncsiak voltunk ugyanis, hogy megmozgatja-e a pécsieket egy piac, ahol pénz nélkül vásárolhatunk. 

Baba és gyermekruhákból, játékokból és időnként könyvekből is szerveznek börzéket, csereakciókat a városban. A Pécsi Zöld Kör azonban – a Humusz Szövetség országos kezdeményezéséhez csatlakozva – most olyan dologra vállalkozott, ami még nem nagyon volt Pécsen. Arra kérték a lakosságot, hogy már nem használt, ámde jó állapotú tárgyaikat vigyék ki a kertvárosi Csontváry sétányra, és cseréljék el, illetve adományozzák oda egy olyan pécsinek, akinek szüksége van rá.

– Az akciónak több fontos üzenete is van. Egyfelől felhívjuk a figyelmet a felesleges pénzköltésre és a tárgyak tovább használatára. Nevezetesen, ha nekünk van otthon egy mikrónk, amit nem használunk, minek vegyen egyet a szomszéd is? Nem utolsósorban pedig védjük a környezetünket: a folyamatos újratermeléssel csak pazaroljuk az energiát, és rengeteg hulladék keletkezik – mondja Lettner Gabriella, a Pécsi Zöld Kör elnöke.

A Cserebere akciót persze mi sem hagyhattuk ki, ezért körbenéztünk az otthonunkban, és összegyűjtöttünk néhány olyan tárgyat, amire nekünk már nincs szükségünk. Egy kávéfőzővel, egy fűszertartó késztetettel és egy övtáskával felszerelkezve indultunk neki a piacnak.

Ők azok...
Ők azok…

A helyszínre érkezve azonban úgy tűnt, a pécsieknek nincsenek felesleges tárgyaik.

cserebere9
Nem volt tolongás az asztalok körül

Lettner Gabriella szerint viszont nem ez a magyarázata annak, hogy az első alkalomra kevesen jöttek el.

– Az emberek annyira megszokták, hogy csak pénz által részesülhetnek valamiből, ezért furcsa számukra, hogy itt nem kell elővenni a pénztárcát. Az adományok elfogadását pedig sokszor cikinek érzik. De azt vettük észre, hogy aki az utcán szembesült a cserebere piaccal, az jelezte, hogy legközelebb ő is szívesen eljönne. Szóval úgy néz ki, igény az lenne rá.

Teri például régóta a szekrényben porosodó jénaiját cserélte el egy szennyestartó kosárra, közben pedig egy táskát is kinézett magának.

cserebere10

Mi azért nem siettük el a döntést, jó alaposan végignéztük a kínálatot, és meg kellett állapítanunk, hogy a sok, elsőre limlomnak tűnő holmi között akadt néhány igencsak hasznos és szinte teljesen új tárgy.

Nagyon hasznos dolgokat is találtunk
A levegőpárásító például praktikus berendezés a panellakásokban

Persze akadt egy-két  vicces dolog is. Nekünk az iPhone-ra hajazó képkeret és a (nyak)masszírozó volt a kedvencünk.

És nagyon vicceseket is...
Voltak hasznos és vicces dolgok is

De végül megkötöttük a tuti üzletet: a fűszertartóért egy jópofa társast kaptunk, a hasitasit pedig egy (eredeti!) Roy és Ádám CD-re cseréltük (utóbbit csak viccből).

Mindenesetre levonható a következtetés, miszerint a cserebere piac nagyon jó ötlet, de akkor van értelme, hogyha sok feleslegessé vált tárgy közül lehet válogatni. Hiszen ebben az esetben biztosan megtalálja gazdáját a gyerekeknek való rajztábla, a levegőpárásító, vagy a nyomtató, amit ugyan nem fényképeztünk le, de szinte teljesen új volt.

Azért aki bánja, hogy lemaradt ne szomorkodjon! Lesz legközelebb is, vélhetően havi rendszerességgel.

Hirdetés