Viki, aki Pécset választotta Párizs helyett

Magyarországról évente több tízezer fiatal vándorol külföldre egy jobb élet reményében. Nemrég kis híján a pécsi Szajkó Viktória is beállt a sorba, ám az utolsó pillanatban máshogy döntött. Arra jutott, még ha sokkal nehezebb is, inkább itthon próbál karriert építeni. Néhány hete nyitotta meg saját fodrász szalonját.  

– Miért gondoltad meg magad? 

– Egyrészt, egyedül utaztam volna, és fiatal lányként egy kicsit tartottam ettől. Párban biztosan könnyebb lett volna egy idegen országban. Másrészt nem akartam messze kerülni a családomtól, és a barátaimat nem szívesen hagytam volna itt, de a legfontosabb, hogy itthon szeretnék bizonyítani. Persze nyilván könnyebb lett volna megszedni magamat külföldön, aztán hazajönni, vagy haza sem jönni, de én Magyarországon szeretnék karriert építeni és normális megélhetést biztosítani magamnak.

– Sokan mégis ezt az utat választják….

– Igen, az ismerőseim és barátaim egy része elhagyta az országot, máshol próbáltak szerencsét, és jól érzik magukat. Ám bármilyen furcsa ők is jobban örülnének annak, ha itthon biztosítanának olyan feltételeket, hogy meg se forduljon a fiatalok fejében az elvándorlás.

viki, fodrász1

– Húsz éves vagy, azt gondolná az ember, hogy ilyen fiatalon inkább alkalmazottként helyezkedik el valaki…

– Eredetileg ez volt a célom. A volt oktatóm benyújtott egy, az állam által kiírt pályázatot. Ezáltal fiatal pályakezdőként kedvező feltételekkel foglalkoztathatott volna saját üzletében, de sajnos fél év után sem bírálták el a kérelmet, nem csak a miénket, másokét sem. Ezután máshol próbálkoztam, de ebben a szakmában túlnyomóan székbérleteket tudnak felajánlani, hiszen nem éri meg az alkalmazott foglalkoztatása. Ezért döntöttem egy saját szalon mellett.

– Azért ez nem kizárólag elhatározás, hanem elég komolyan tőke kérdése is.

– Természetesen. A családom, a barátok és az ismerősök segítsége nélkül nem ment volna, és az is hatalmas előny hogy otthon, a szüleimmel élek, így nem kell fenntartanom egy háztartást. De azért hozzáteszem, még így sem volt könnyű. Kölcsönökből tudtuk csak elindítani a szalont, és tisztában vagyok vele, hogy a neheze még hátra van, de optimistán állok a jövőhöz.

– Nem félsz, hogy a rengeteg fodrászat és szépségszalon között nehéz lesz érvényesülni? 

 Félni nem félek, de persze én is látom, hogy nagy a konkurencia. Az viszont még ennél is biztosabb, hogy ha nem próbálom meg, akkor nem is fog kiderülni, mi lett volna, ha. Mindent megteszek, hogy kiépítsem a saját vendégkörömet.

viki, fodrász2

– Egészen konkrétan mi/mik azok, amiket megteszel? 

– Próbálok minél többet reklámozni szórólapokon és mivel eléggé elterjedt a Facebook is, ezért ott is jelen vagyok. Igyekszem mindig naprakészen fogadni a vendégeimet a legújabb trendekkel, hajfestékekkel és egyéb anyagokkal. Továbbképzéseken is részt veszek, így fejleszthetem a meglévő tudásomat. Igyekszem a vendégek kérésének eleget tenni, így mikor időpontot kérnek, bármikor a rendelkezésükre állok. Ha kell, hajnali négykor. Plusz van mellettem egy körmös és egy masszőr is, ami a vendégkört illetőn szerencsés felállás.

– Friss, fiatal fodrászként hogy látod, mi a legtöbb fodrászszalon “hibája”, mi az, amire nem figyelnek oda eléggé? 

– Úgy gondolom, sok helyen a bevételre utaznak: minél gyorsabban, minél több frizurát gyártani, futószalagon. Én pont az ellenkezőjét szeretném, az a célom, hogy hozzám kikapcsolódni jöjjenek a férfiak és a nők, jusson rájuk elég idő és ne kelljen kapkodni. Persze nekem is fontos a bevétel, de azt az elégedett vendégek hozzák, szóval ez egy ördögi kör.

 

[note note_color=”#218c63″ text_color=”#ffffff”]És aki jól érzi magát külföldön…

Gergely(27)

“2011 júniusában, az egyetemi szemeszter végén realizálódott bennem, hogy hamarosan záróvizsga és nekem még mindig nincs nyelvvizsgám. Szerencsére egy nagyon kedves barátnőm, aki két évvel korábban Londonba költözött, felajánlotta, hogy menjek ki hozzá, ráadásul a munkahelyén épp emberhiánnyal küszködtek. Úgy terveztem, maximum fél évig maradok, ráfekszem az angolra és hazajövök befejezni a tanulmányaim. Arra azonban nem számítottam, hogy ennyire elvarázsol ez a város, az itteni emberek mentalitása, a munkahelyi viszonyok, egyszerűen beleszerettem Angliába.

Az elmúlt két és fél esztendő rengeteg dologban megváltoztatott, új barátaim vannak, felvettem a város ritmusát, de továbbra is büszkén vállalom nemzetiségem. Mi több, a múlt nyáron több külföldi barátom is ellátogatott a mi szépséges dél-baranyai régiónkba, ahol a családom hatalmas szeretettel látta vendégül az utazókat, akik nem győztek ámuldozni milyen szép helyen is élünk mi, magyarok.”[/note]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

18 HOZZÁSZÓLÁS

  1. hurkagyuri,valóban kis “h”-val. Csak annyit mondanék, hazudsz, vagy orvosi eset vagy,aki a téveszméit el is hiszi. De az már biztos,hogy gyáva,mert a neveddel nem vállalnád a rágalmaidat.Milyen gyenge jellem az aki hazugságokkal próbálja más életét megnehezíteni? Elképesztő vagy,ilyen sok ostobaságot már rég nem olvastam.És ne reménykedj,majdnem 3000 km távolságról írok,úgyhogy azt hiszem eléggé elfogulatlan vagyok, a szalon megítélésében.

  2. Köszönöm szépen mindenkinek a kedves vagy éppen lehúzó szavakat. A rossz reklám is reklám tehát ezt is köszönöm:) Viszont a hangnememen változtathatna néhány ember és a tiszteletet megadhatná másoknak!:) Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!:)

  3. Ha nem mered akkor itt ne írogass!!!! Várom emailben akkor a neved, meg mi történt! Egyébként kíváncsi lennék mikor voltál ott? Melyik hónap melyik nap?

  4. amióta a fodrászüzletben voltam nem merem felvállalni a valódi énemet mert szörnyűséges amit velem tettek

  5. Kedves hurkagyuri!

    Csak hogy tud nem álnéven isteni magát, tudod vannak akik meg vannak elégedve a munkájával és a kiszolgálással. Talán neked nem kellene álnéven itt fikázni a munkáját. Lássuk van e merszed kiírni a neved a következő email címre szeretettel várom, hogy ki vagy ha itt nem mered megmutatni magad!!!! szaba83@citromail.hu
    Na akkor várom a leveled vagy ide a kiírásod!
    Ja én nem a Szajkó Viktória vagyok!

  6. Kedves Mindenki!

    Ahogy olvasom a hozzászólásokat, látszik..valóban Magyarországon vagyunk. Szánalmasnak tartom, hogy mindenkiben csak az irigység, a gyűlölködés, a fikázódás, “ha nekem nem jó másnak se legyen az” alapelv él. Azt szoktam mondani, hogy ránézés alapján ne ítélj, nem tudhatod mit takar a belső.. Ezt nagyon sokan elfelejtik, és olyan szemszögből ítélik meg ezt a cikket, amelyben ők maguk élnek. Ahogy látom, elég negatív életben.. hiszen mindenki a félreérthető mondatokra utazik, és csak a rosszat látja benne.. Nekem nagyon jó barátom a Viki, és nem olyan családból származik, ahol apuci anyuci a kislány popsija alá nyom egy legújabb BMW-t, vagy veszi meg a fél napja kijött Iphone 5-öt.. Tudom, hogy nagyon nehezen határozta el magát, hogy itthon nyisson szalont, tele kételyekkel.. Ha meglépi a szalont vagy nem jön be, és hitelbe veri az alapból nem gazdag családot (akik egyébként segítik mindenben, hogy a saját életét el tudja kezdeni), vagy sikerül neki és megmutatja, hogy sok közül az EGY tud lenni, sikeres lesz itthon! Örülnünk kéne, hogy itthon fizeti az adót, járulékokat, és “tartja el” azokat a munkanélkülieket akik nem tudnak vagy egyáltalán nem is akarnak elmenni dolgozni.. még külföldre sem!
    Egyszóval: aki még nem próbálta, nem látta hogyan dolgozik menjen el hozzá.. és utána alkosson véleményt! 🙂

  7. Jót mulatok egyes emberek balgaságain. A héten jártam a Hair Style-ban, mert mellesleg így kell írni kedves Hurkagyuri és remek kiszolgálásban részesültem és a hajam is csodás lett. Minden kedves ismerősömnek csak ajánlani tudom! Egyébként járt Ön ebben a szalonban vagy ok nélkül kritizálja?! Elismerésem a Viktóriának, hogy ilyen naprakészen és kedvesen várja a vendégeket, ne foglalkozzon a rosszmájú emberekkel! Köszönöm még egyszer a pompás hajat, biztos lehet benne hogy karácsony előtt újra bejelentkezem!

  8. Kedves hurkagyuri!

    Neked mi a problémád? Jártál már ott? Üzletrontás megy látom, csak kevés sikerrel. Én már jártam ott, senki nem nevetett ki, sőt azóta már más is elfog járni Viktóriához és a körmöshöz is.

  9. kedves pecsi lakosok! ha szeretnetek kilepni az utcara anelkul ,hogy mindenki rajtatok kacagjon messzirol keruljetek el a her stajl szalont! puszi

  10. Kedves Névtelen!

    Senki nem mondta, ha kimegy valaki külföldre dolgozni,akkor szórakozni megy, mint tudjuk sehol se könnyű. Viki nem eltartatja magát a szüleivel, ezért is lett segítve, hogy valahogy a saját lábára tudjon állni és itthon, ezt a család bevállalta, az meg se fordul senki fejében, hogy lehet, hogy pont családi okból választották ezt. Így fiatalon kölcsönnel a nyakában, biztos teljesen könnyen és boldogan tud élni. Pontosan Ön írta le, hogy kint többszörösét keresik az emberek. Nekem is sok rokonom és barátom van kint külföldön, és Vikinek is. Valóban az a tendencia, hogy kimennek pár évre és a kölcsönöket teljesen kifizetik vagy itthon egy teljesen jobb életet tudnak élni (senki nem állítja, hogy szenvedések nélkül!) De úgy gondolom, hogy azt is becsülni kellene, aki itthon próbál meg boldogulni, itthon fizeti az adóját és járulékait (amiből más a munkanélkülit kapja például), vagy éppen így próbál segíteni szülein, családján. Ha büszkék vagyunk azokra, akik itt hagyják az országot és egyedül más világban próbálnak meg boldogulni, akkor büszkék lehetünk szerintem az itthon maradt és dolgozni akaró emberekre is, és nem csak a szemrehányásoknak,féltékenységnek, irigységnek kellene tombolni. Itthon maradók is legalább annyira megküzdenek életükért, boldogulásukért, megélhetésükért!

  11. Akik külföldre mennek ők sem szórakozni mennek hanem ők is dolgoznak ugyan úgy pénzért mint itthon csak a mai világba nem mindegy, hogy mennyi pénzt keresnek mert manapság elég anyagias életet élünk. És az meg nem mindegy, hogy ki meddig tartatja el magát a szüleivel, és sajnos manapság nem lehet 1-ről 2-re jutni semmiben. És az hogy azért mennek ki külföldre, hogy megszedjék magukat az nem minden esetbe van így, mert lehet családi ok is vagy nem tetszik nekik az ország amivel még egy páran így vannak. És valamiért megértem azokat akik kimennek mert amíg itthon keresnének közel 100 000-et addig kint meg megkereshetik az 500-600 ezreket is egy érettségivel amit itthon több diplomás ember alig kap meg egy magasabb rangon.

  12. Ismerem a kis hölgyet és a félre értések elkerülése végett nem egy egész szalon tulajdonosa csak a felét bérli. Átlag emberek életét élik. A szülei nagyon jó barátaim és tudom, hogy nem szívesen engedik ki a Viktóriát külföldre, ezért is próbálták erejükön felül segíteni az itteni munkásságát! Sok sikert kívánok neked Viki! Kitartást és sok vendéget Neked!

  13. Sok sikert kívánok neki. Mondjuk, ha az én szüleim is vennének nekem egy üzletet, lehet én se mennék ki mosogatni Angliába… sztem az ő esete köszönő viszonyban sincs azoknak a történetével akik elhagyták az országot.

Comments are closed.