Így adnak sallert a pécsi középiskolákban

Egy közel sem átlagos előadás, egy közel sem átlagos témával. A Saller című színdarab többet ad puszta szórakozásnál, ugyanis egy háromlépcsős prevenciós program épül köré. A társulat nem köntörfalaz, a családon belüli erőszak témájának legsötétebb bugyraiba is elkalauzolja a megszólítottakat, vagyis leginkább a diákokat, gimiseket.

A téma aktuálisabb nem is lehetne, miután nemrég robbant ki a botrány a pécsi rendőrségi prevenciós kisfilm kapcsán. Egyes tiltakozók szerint ugyanis a film az áldozatokat hibáztatja a „Tehetsz róla, tehetsz ellene!” mottójával, nem azt, akit szerintük kellene, vagyis az erőszaktevőket.

Ám fontos megjegyeznünk, hogy az erőszak nem csak napjainkban probléma, így gondolja ezt az Escargo Hajója színházi csapata is, akik most a családon belüli erőszakról próbálnak meg párbeszédet kezdeményezni a diákokkal. Egy teljes prevenciós programmal készültek a gimnazisták számára, amelynek csak egy kis része a Saller című színdarab.

diákszínház

-Az az elsődleges szándék, hogy segítsünk a gyerekeknek és diákoknak eligazodni az erőszakkal a világban, és hogy tudjanak és merjenek elmenekülni belőle. Azért nem az erőszaktevőkhöz szól az előadás, mert őket nem tudjuk megváltoztatni, viszont az áldozatok figyelmét talán fel tudjuk hívni – mondja Tölgyfa Gergely, az Escargo Hajója rendezője. Hozzáteszi, hogy próbálják a humor felől megközelíteni problémákat, így a fiatalokhoz is közelebb tudják hozni ezt a durva témát.

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=pIV42lCR40M” width=”670″]

A kérdés azonban közel sem ennyire egyszerű, ezért a csapat egy háromlépcsős pedagógiai programot épített az előadás köré, amellyel januártól kezdve járják majd a gimnáziumokat. Az adott osztályhoz egy egész drámaórával érkezik a csapat. Első lépcsőként ez alatt a foglalkozás alatt olyan szituációkat kapnak a diákok, amelyek bizonyos döntéshelyzeteket vázolnak föl az erőszak témájában – ezeket nekik kell megoldaniuk saját belátásuk szerint. Második lépcsőként egy félórás színházi beavató beszélgetés következik, majd megnézhetik a darabot. Végül egy színházi nevelési foglalkozáson vehetnek részt. Ez utóbbi az erőszakos cselekedetekre hívja fel a figyelmet, az osztály tagjai ezen az órán játékos feladatokat oldanak meg ezzel kapcsolatban.

3

-Azért döntöttünk a program mellett, mert ha csak azt mondanánk a gimiseknek, hogy nézzék meg az előadást, akkor lehet, hogy nem érnénk el a célunkat. Ez a darab ugyanis nagyon tágan értelmezhető, ironikus és a nyelvezete is igen erős. Azért találtuk ki a programot köré, hogy a gyerekeket jobban felkészítsük a témára, az órák és a beszélgetések alatt kérdezhetnek, vitázhatnak és megoszthatják gondolataikat.

A csapatnak vannak partnerintézményei a városban, olyan iskolák,  amelyek biztosan részt vesznek majd a prevenciós programban, de bármely intézményt tárt karokkal várja a társulat. A Saller című darabot egyébként a programtól függetlenül is megnézhetjük a Szivárvány Gyermekház Bécsy Tamás kamaratermében, premierje szombaton este lesz.

Hirdetés